A kezdet csupa ígéret – a földből kibújó kis növényből lehet virág, fa, zöldség (de gyom) is. A jóból egyformán kijut mindenkinek.
Az egyik elhúzódó, hideg tél végén három hétig magas lázzal nyomtam az ágyat, s amikor végre fölkeltem, sápadtan támolyogtam. Nagy gond is nyomasztott, mert előttem állt a nyári vizsgaidőszak, hat nehéz vizsgával. Jól nézek ki, gondoltam kedvetlenül.
(© Jimmy Marble)
Eltelt néhány hét, és még mindig nem tudtam összeszedni magam. Akkor az évfolyamtársnőm azt ajánlotta, hogy készüljünk fel a vizsgákra együtt, méghozzá a Duna partján. Ódzkodtam, mert csak egyedül tudtam tanulni, bent a csendes szobában. De ráálltam, próbáljuk meg alapon. Szép napos idő volt, amikor kimentünk a vízhez. A közeli erdőben éppen levelet bontott az akác, a következő héten már a virágfürtök is illatoztak. S a levegő selymes volt, a Duna vizéről ezüst párák lebbentek.
Fölöttünk a hatalmas kékség, ameddig a szem ellát. Egy teremtett lélek, csak madárcsicsergés, a sarjadó friss fű illata és rengeteg apró bogár. Eszeveszetten szaporáztak fűszálon, pokrócon, könyveinken, megállíthatatlanul. Mi pedig sorra vettük a költőket, írókat, memorizáltuk a verseket, és pihenésképpen néha-néha integettünk a tovapöfögő hajóknak.
Az egyik reggelen lent álltam a vízparton – és akkor elfogott a semmitől sem korlátozott szabadság érzése, olyan erősen, mint még soha. Hiszen enyém ez az egész, napfényben lubickoló világ! A puha szél, a túlparton éledező fák, az illatos levegő, a nap, a víz és minden, amit látok!
Mélyen beszívtam az üde levegőt, szememet lehunytam, és úgy éreztem, menten felszállok a sziporkázó levegőégbe, és elrepülök valahová messzire.
Egy hónappal később már napbarnítottan, erővel telve forgattuk a könyvek lapjait. Nyoma sem maradt a betegségnek, gyengeségnek. És jöttek a vizsgák egymás után, és mindegyik sikerült. A tanárok csak néztek: hogyhogy tudjuk az anyagot, amikor az utóbbi időben láthatóan csak strandoltunk?!
Változatos formákban valamennyien megtapasztaljuk ezt az átütő élményt. Minden évben eljön az a nap, amikor tudjuk: ez a kezdet. A kezdet csupa ígéret – a földből kibújó kis növényből lehet virág, fa, zöldség (de gyom) is. Kezdetben minden egyformán szép, életünk eseményei is, és képzeletünk felruházza minden jóval, széppel. Hogy milyen lesz a folytatás, az már a választásainktól függ.
Ilyenkor, virághasadás idején az élet csupa ragyogás. „Kék az ég, és zöld a fű”, a nap szikrázva szórja sugarait az éledező vizekre, a rügyező gallyakra, a tavasz első virágaira és ránk, emberekre is, szépre, csúnyára, tiszta szívűre és álnokra, boldogra és boldogtalanra. Ebből a jóból egyformán kijut mindenkinek. S a mindent elárasztó ragyogásban még hisszük is, hogy ez alkalommal másként lesz, jóra fordul minden, ami eddig rossz, fájdalmas, elkeserítő és reménytelen volt, s az új élet nemcsak a természetre, hanem miránk, emberekre és a világra is vonatkozni fog.
