Barátom végre rászánta magát, hogy valakivel megossza élete egyik, ha nem „a“ legfontosabb eseményének titkát, mely eddig belülről emésztette a lelkét. Mivel könnyedebb tollú írónak vél, mint magát, engem kért meg, hogy mindazt, mit elmesél, vessem papírra maradandó emlékként.
Senkinek nem jut eszébe, hogy vele is megtörténhet. Mégis megtörténik – a szeretteink meghalhatnak. Mit éreznek a fiatal özvegyek, milyen megrázkódtatást jelent számukra, ha életük szerelme váratlanul életét veszti?
Több százezer nő él egyedül, mert elváltak, szakítottak a szerelmükkel vagy éppen megözvegyültek. Ez nem jelenti azt, hogy magányosak. Van, aki jár valakivel, és van, aki önként, saját elhatározásából él egyedül.
A tudósok a közelmúltban meglepő magyarázattal álltak elő, amikor arra a kérdésre keresték a választ, hogy egyes nőknek miért nincs szerencséjük a szerelemben. Kiderült: a szüleik tehetnek róla, hogy egyedül maradnak.
Ahogy idősödünk, egyre hajlamosabbá válunk a melankóliára, hiszen a gyerekek ekkorra már rég kirepültek otthonról, a társas kapcsolataink megfogyatkoztak, s ezzel kéz a kézben jár a lehangoltság és a depresszió érzése. Mit tegyünk, hogy ne legyünk magányosak?
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."