Az ünnepeknek mindig van utóélete. Úgy szoktuk mondani, hogy ki kell pihenni őket. Családi ünnep, így emlegetjük a karácsonyt. De hogyan érez a gyermek, amikor anya és apa már nem állnak együtt a fa alatt?
Tisztelt Szerkesztőség! Mindig arról beszélnek, a férfiak hogy kiszúrnak a nőkkel – írja egy kassai olvasónk – arról soha, hogy ez egyre inkább fordítva is igaz.
A mozaikcsalád egy olyan családtípus, ahol legalább az egyik felnőttnek van egy korábbi kapcsolatából származó gyermeke, akit az új párkapcsolatban együtt nevelnek. Mátyus Zoltán terapeutával a mozaikcsaládok és a szülő-gyermek kapcsolatok témáját jártuk körbe.
Vannak történetek, amelyeket nehéz kimondani, mégis kimondani kell őket. Olvasónk, egy huszonhat éves fiatal nő, bátorságot vett, hogy megossza velünk és önökkel azt a kapcsolatot, amelyben a féltékenység lassan mindent felemésztett.
Hogyan épül fel egy mozaikcsalád, s miként élik meg a szülők és gyermekek a belecsöppenést ebbe a színes mozaikba? Mátyus Zoltán terapeuta minden kérdésünkre választ ad.
A válások számát látva azt hihetnénk, hogy a házasságnak vége. De az igazság az, hogy a házasságban élők több mint háromnegyede elégedett, és az egyedülállók több mint fele szeretne esküvőt. Hogyan lehet megőrizni a boldog kapcsolatot? És mit tegyünk, ha elromlani látszik?
Vannak történetek, amelyek nem tündérmesék, hanem lassan kibomló ébredések. Egy nő vallomása ez, aki húsz év házasság után szembesült azzal, hogy a szeretet, amelyben hitt, már csak látszat volt.
Két történet, amelyik nincsen tovább. Tovább nem írható, nem folytatható, mert az Egész eltörött. Darabokra törött, s nem csupán az illúziók vesztek el, hanem két ember is egymás számára.
A fájó élethelyzetek az örök optimistákat sem kerülik el. Hogyan élik meg ők egy házasság felbomlását? Erről mondja el gondolatait egy 44 éves feltörekvő írónő, Eszter, aki kétgyermekes családanya, és akinek írói álnevén nemsokára megjelenik a 4. regénye.
"A karácsony boldogsága a remény, szelleme a béke és szíve a szeretet. Nem pediglen folytonos fogyasztás, amikor az ez évi ajándokokat a jövő évi pénzből megvesszük."