Erik csodás dallamokat játszik dorombon. Elég ránézni a képre, és azontúl senki nem mondja, hogy a doromb nem férfias hangszer.

Erik játszott már gitáron, láttuk elektromos tamburával, sámándobbal, hallottuk énekelni is. Mindig azt gondoltam, ha valaki, hát ő színpadra termett.

erik-indito.jpg

Turtev Erik ősi dorombos dallamok után kutat, hogy életre hívja a feledésbe merült magyar, szlovák, ruszin és sváb dallamokat. Neve azért olyan „bolgáros“, mert bolgárkertészek leszármazottja: dédapja felől a felmenői szerencsét próbálni érkeztek Somorjára. Tudnivaló, hogy a bolgárok a török megszállás alatt jól kitanulták a kertészkedés tudományát, később azonban már nehezen tudtak hazájukban, Bulgáriában megélni (kicsi volt a felvevő piac). Ezért aztán nyakukba vették a világot, és letelepedtek idegenben. Így kerültek el a magyarlakta vidékekre.

Az Erik alapította Varkocs zenekar a dorombot szeretné népszerűsíteni! A bandából kitiltották a modern hangszereket – 15. századinál régebbi hangszerek szólalhatnak meg elsősorban. A zenekar tagjai maguk is készítenek hangszer-rekonstrukciót, erre jó a mostani karanténidőszak. Erik például egy avar dudát készített. És kiváltképp élvezik, mikor kimehetnek a Duna-partra  örömzenélni... Kitalálták maguknak a „huligán folkot“. Erik szabad ember, szabadon játszik magyarul, ruténul, bolgárul: ez utóbbival hazatalál bolgár őseihez. Mellesleg metál előzményzenekarával még Kínában is felléptek. Ám később már doromb köré „épülő“ együttesről álmodozott, amelyik feldolgozná a dorombos népzenéket. Ezek ugyanis a maguk idejében tiltottak voltak, még maguk a népzenészek sem igen ismerték őket... Erik bűnösen fiatal ember, alig múlt 21. Civilben masszőrként keresi a kenyerét. Talán épp bolgár gyökerei miatt – befogadó más népek zenéjével szemben, bár ő már száz százalékig magyar embernek tartja magát. Bolgárul már nem beszél. A doromb azonban összeköti ősei zenéjével.

Megjegyzi, hogy „dorombügyben“ bizony félretájékoztatás folyik, akad egyetem, ahol azt tanítják, hogy a doromb afrikai eredetű. Pedig a dorombot a középkorban még klasszikus zeneművekben is használták! Marco Polo az utazásai során ismerte meg, az ő hatására terjedt el Európában, régi festményeken is találkozhatunk vele.

– Nagymamád vasárnapi ebédjének maradékából, jelesül bordacsontból is készítettél már dudasípot. Hogyan veszed észre, hogy valami hangszer akar lenni?

– Akik ismernek, tudják, hogy minden tárgyat megpróbálok megszólaltatni. Most is nézem itt ezt az üres üveget előttem. Muszáj belefújni, megnézni, hogy milyen a hangja. (Nevet.) Már gyerekkoromban sípot farigcsáltam. Primitív fúvós hangszereket készítek: sípot, dudát, ezek szerintem jól szólnak együtt a dorombbal. Az a helyzet, hogy a hangszerkészítő mesterek nem szívesen adják át a tudásukat – ezért kísérletezem, magam is készítek hangszereket. Így legalább „kézre esik“ a duda, az én ujjaimra van szabva. Duda, síp, egyszerű hangszerek ezek, így aztán a hangjuk is régi, egyszerű korokat idéz. Emellett együtt dolgozom múzeumokkal, hangszereket rekonstruálok a szinte milliméterre pontos leírások alapján.

hirlevel_web_banner_2_216.jpg

– Zenész családba születtél, apukád is zenélt. Játszotok együtt? 

– Van egy emlékem még óvodáskoromból, mikor is apám a Duna partján a „Hosszúlábú asszony“-t játssza nekem gitáron.  Én mégis rajzolni szerettem jobban, sőt, azt gondoltam a zenélésről, hogy az csak bohóckodás. A rajzolással díjakat nyertem. Sokat gyakoroltam, talán túl sokat is, mert egy idő után úgy éreztem, hogy elveszett a szabadságom, mindaz, amitől a rajz varázslat. A rajzolás mellett bőrmíveskedtem, sőt, még varrtam is! (Nevet.) Kerestem a módját, hogy kifejezhessem magam – és ekkor fordultam a zene felé. Apámnak volt egy rock and roll bandája, így került az életembe a gitár és a sámándob. A nagybátyámtól pedig megtanultam, hogy a zenében nagyon sokat számít a dinamika, de a csend is.

Az első zenekarom még metálzenekar volt: sokat utaztunk, általában én intéztem a koncertszervezést. Közben azt is megtanultam, hogy alázatosnak kell lenni, mert semmi nem hullik ingyen az ölünkbe. A könnyen jött siker „egy sorscsapás“.

– Mióta társad a doromb?

–  A zenére sokáig úgy tekintettem, mint hobbira – inkább régész szerettem volna lenni. Jelentkeztem a Comenius Egyetem néprajz szakára, de egyedül voltam. Így aztán átsoroltak a klasszikus zenei elméletre, ahonnan később elegánsan távoztam. Nem véletlenül, mert én azt a zenét szeretem, ami apáról fiúra öröklődik, minden szabálytalanságával együtt. Sőt, a szabálytalanságokat szeretem benne a legjobban!

– Civil életedben sport- és tibeti masszázzsal foglalkozol. Az ősi gyógyítás része volt a ritmus is. Ezt hogy látod?

– Igen, valahogy magától értetődő választásnak tűnt a masszázs. Régóta életünk része a gyógyító érintés. Ám spiritualitással nem foglalkozom, nemigen hiszek benne – az én hitemnek a természethez van köze. Nagyon szeretem a természetet, minden csodájával egyetemben. A zene pedig egy zöld sziget, ahova elvonulhatok.

dorombok_0.jpg

– A doromb mindvégig elkísért?

– Laza metálos korszakomban kis időre felhagytam vele. Aztán rájöttem, hogy dorombos muzsikával senki nem foglalkozik a környezetemben. Sem a magyarok, sem a szlovákok. A Varkocs zenekarral az a célunk, hogy felkutassuk, megőrizzük és feldolgozzuk azt a pár dorombos dallamot, ami még fellelhető. Nem véletlenül szerepelnek videóklipjeinkben archív felvételek. A koncertjeinken magyar, szlovák, bolgár, ruszin és sváb dallamokat játszunk. A régi zenét szeretnénk tovább éltetni, ám a mai korra hangolva. Például belecsempészünk techno- vagy akár punkritmusokat, hogy a mai fülnek is élvezetes legyen. Az a véleményem, hogy egy nép zenéje nem behatárolható: a zene él és változik. Három éve Balázsfán találkoztam a 86 éves Nándi bácsival, aki megtanított egy kanászdalra: „Onnan felől, Somorjáról jönnek a cigányok...” Ezt egy ismert kanászdal, A csikósok, a gulyások bő gatyában járnak dallamára énekelte el Nándi bácsi. A dal később nagy kedvencünk lett, mert szeretett városunk, Somorja is szerepel benne.

– Jónéhány hagyományőrző és utcazene-fesztiválon szerepeltetek. Most hol hallhatunk benneteket?

–  A Varkocs versenyben van a Rádio FM szerkesztőinek köszönhetően a Radio Head Awards díjért az „Év felfedezettje” kategóriában. Mindez azért is fontos, mert ez a szlovák rádió nyitott a zenénkre, és a nagy nyilvánosság elé viszi. Fontos számunkra, hogy a versenyben magyarul is énekelünk.

erik-szembol.jpg

– Azt olvastam, hogy a doromb tájainkon sokáig tiltott hangszer volt. Miért?

– A monarchia idején bizony betiltották jó kétszáz évre, ugyanis nemcsak dallamkísérő hangszer volt, a magyarok gyógyításra is használták. Rituálék segédeszköze volt, a legősibb pogány szokásokhoz kötődött. Ezt nem nézték jó szemmel az osztrákok, úgyhogy betiltották.

– A te életedbe hogyan került a doromb?

– A tévében hallottam először róla, lehettem vagy tizenegy éves. Rögtön tudtam, hogy ez lesz az én hangszerem, azonnal levett a lábamról. A keretre egy rugalmas nyelvet rögzítenek, ez készülhet acélból vagy bambuszból. A keret formája nem, de a doromb mérete befolyásolja a hang magasságát. Minél hosszabb a doromb, annál mélyebb hangon szólal meg. A keretet a fogakhoz „stabilizáljuk”, egy kis rést hagyunk közte, és a rugalmas nyelvet pengetjük. A szájüreg rezonátorként működik, a rezgést végig a halántékomban érzem. A hangszer a testem része lesz, sejtszinten átveszem a rezgését. Viszont elég „munkás“ dolog dallamot előcsalni belőle.

Nyelvem mozgatásával változtatok a szájüreg térfogatán, artikulálással és a rekeszizom mozgatásával pedig a ritmuson, a dinamikán. Sokszor nem hiszik el, hogy közben nem használok torzítót vagy más segédeszközt.

– Van egy körülbelül 70 darabos gyűjteményed. Hogyan jutottál például kirgiz dorombhoz?

– Vannak dorombok, melyek fogyó eszközök, elhasználódnak a koncertek során, és vannak olyanok is, melyeken sosem játszom. A leggyönyörűbb példányokat hagyományőrző fesztiválokon, készítőktől vásároltam. Érnek meglepetések is, például Marc Brogli svájci torokénekes Mongóliából küldött egyet, a Góbi sivatagban találta. Érdekes, hogy a doromb Közép-Ázsiában nagyon elterjedt népi hangszer volt, de az indiánok vagy az afrikai népek már nem ismerték.

– Van mottód, van olyan üzenet, amit mindenképp szeretnél átadni?

– Azt hiszem, a legfontosabb a nyitottság. Igaz, hogy ezt pont egy bezárkózó időszakban mondom, de ne féljünk az ismeretlentől. Adjunk esélyt a másságnak! Én kapocs szeretnék lenni, ami összeköti az embereket. Ez a színpadon sikerül is, hisz különböző nyelvű, életkorú vagy stílusú emberek táncolnak a fesztiválokon a zenénkre.

doromb_0.jpg

– Hogyan hat rád a járvány?

– Sok tervünk meghiúsult a zenekarral, de nem baj. Ez most egy gondolkodós időszak. A koncertek alkalmával mindig bejártam a koncerthelyszínt vagy a tágabb vidéket, ha volt a közelben egy vár, akkor felmásztam oda, és a várfokon elővettem a dorombot. Ez viszont hiányzik.

tiltott_doromb.png

A doromb alapját a megpecegtetett és rezgő fapálca adja, melynek hangját szájüreggel is fel lehet erősíteni. Sok nép énekkíséretre, ritmizálásra használta a dorombot – a magyarok viszont gyógyító erőt tulajdonítottak a hangjának, és még száz évvel ezelőtt is hittek a varázserejében! Igazából ezt nem szenvedhették a Habsburgok, akik minden ősi magyar dolgot tiltottak, így a dorombot is kivonták a forgalomból. Azt mondták, hogy megrontó ereje van, és a nők nem tudnak ellenállni a csábító hangjának! A tiltás miatt cigány kovácsok készítették a hangszert nagy titokban. A doromb állítólag Pápua Új-Guineából származik – vagy Mikronéziából, ez még nem tisztázott. Valószínűleg egyszerre több nép is felfedezte magának... Megszólaltatni nem nehéz, a ritmizálást azonban tanulni kell, akár több évig. (Fotó: Dömötör Ede)

Végh Koncz Csilla
Kapcsolódó írásunk