Nyár idején mi, nők és anyák sok mindent el- és bekészítünk. Beleértve saját magunkat, vagyis a testünket. Miért szégyelljük mégis, ha nem vagyunk tökéletesek?
Furcsán hangzik, mégis csodálatos érzés, amikor rádöbbenünk: nem vagyunk egyedül. Hogy másoknak épp ugyanannyira nehéz. S talán a félelmeik, küzdelmeik, nehézségeik is ugyanazok…
Van egy új kifejezés, a „kapcsolódás”. Nem azt mondjuk, hogy „barátkozzunk”, pedig az kevésbé formális – az előbbi hivatalosabb, ám most ez a divat. Szóval: kapcsolódjunk, barátkozzunk, kinek mi tetszik!
Mosolygok. Itt vagyunk. Otthon vagyunk. Egyelőre ezek csak nyugodt pillanatok, mert az új otthon új feladatokkal is jár, a feladatok pedig némi feszültséggel. Egyszerre félelmetes és izgalmas.
Zdeňka Šíp Staňková cseh írónő A gyerek is ember című könyvében hatezer felnőtt vallomását gyűjtötte össze. Az emberek kendőzetlen őszinteséggel árulták el, hogyan befolyásolták további életüket a gyerekkori traumák.
Igaz, hogy már sokkal előbb éreztem a nagy meleget, az égető napsütést, de a strandpapucsok ébresztettek rá, hogy itt van. Azóta már más dolgokra is felfigyeltem.
