A testem a templomom

Nem azt mondjuk, hogy a  szépségipar eredendően rossz, vagy hogy ne változtassunk magunkon semmit, ha épp arra vágyunk. De ezt magunk miatt tegyük, ne azért, mert a párunknak nem tetszik a mellünk – vagy mert azt hisszük, hogy minden férfinak a nagy mell tetszik.

Hogy mi, nők összehasonlítgatjuk magunkat, abszolút életigenlő dolog. A szépség a nő erénye: belénk van kódolva, hogy akkor vagyunk kiválasztva az „alfahím” által, ha szépek vagyunk. S ez rendjén is van. Ám ha ez féltékenységgé, beteges irigységgé fajul, ott már baj van! Az egészséges női energia ugyanis a többi nőt felemeli, dicséri, támogatja. Ha valakinek szebb a bőre vagy fényesebb a haja, miért ne kérdezhetnénk meg, hogy mit használ? A féltékenység mindig az izolációból indul ki. Ha kérdezünk, kapcsolódunk; ha kapcsolódunk, kapunk.

Lelkes Éva mentor és coach (Fotó: Dömötör Ede)

Hárítás

Mikor az áldozat szerepébe nyomjuk magunkat, akkor úgy gondoljuk, az életünkkel járó felelősség rajtunk kívül áll. Nincs párom? De hisz nincsenek is normális férfiak vagy nők... Nem vagyok megelégedve a testemmel? Nincs időm sportolni, nincs pénzem edzőre, csak a gyerek számít, nem engedhetem meg magamnak a minőségi ételt... Ez mind hárító mechanizmus: kibújunk a felelősség alól, s mástól, a külvilágtól várjuk a megoldást.

Önszeretet-munkafüzet – Tippek a női mentortól

• Szeretem és elfogadom magam!
  Ismételjük el mindennap, akár reggeli készülődés közben: Szeretem és elfogadom magam úgy, ahogy vagyok. (A haladók akár a tükörben is megtehetik.) De nem elég egyszer­-kétszer: van, akinek csak az 50. ismétlés után csordulnak ki a könnyei. A gyakorlat kapcsán sokan megkérdezik: De mi van, ha nem is gondolom úgy? A jó hír az, hogy ezzel a technikával azokhoz a részeinkhez szólunk, amelyek elhiszik vagy el szeretnék hinni, amit mondunk – s az egész lassan beépül a tudatalattinkba.
• Milyen még?
  Soroljuk fel vagy írjuk le azokat a testrészeinket, amelyekkel nem vagyunk kibékülve. De mindjárt rakjunk melléjük pozitívumot is! Például: „görbe a fogam és fehér”, „duci vagyok és vérbő”, „vékony vagyok és atletikus”. Vagy: „Nagy a hasam, de olyan, mint egy puha párna – a párom rá tudja hajtani a fejét!”
• Ki nevet a végén?
  Állítsuk be a stopperórát, s 3 perc alatt soroljuk fel az összes butaságot, amit a testünkről gondolunk. „Kicsi a mellem, túl nagy a mellem. Hosszú a lábam, rövid a lábam...” Garantálom, hogy a 3. perc elején már nevetni fogunk! A logikus énünk ugyanis ekkorra bekapcsol, s rádöbbenünk: mennyi sületlenséget hordunk össze magunkról.

Ahogy Gandhi mondta: ha meg akarjuk változtatni a világot, kezdjük magunkkal. Ez a testünkre is igaz. Mielőtt azon aggodalmaskodnánk, hogyan ítélik meg a testünket mások, tegyük fel magunknak a kérdést: „Hogyan látjuk mi saját magunkat?”

Szeresd a tested! Fogadd el magad! – motivációs idézetek garmadája ömlik ránk nap mint nap, a legfontosabbról azonban ritkán szól a fáma. Mégis hogyan? Mégis hogy a csudába legyünk harmóniában a testünkkel, ha fogalmunk sincs róla, hogyan óvjuk, tápláljuk, szeretgessük azt... Lelkes Éva (Dunaszerdahely, Budapest) mentort és coachot kérdezzük a témáról.

– Miért fontos, hogy mi, nők kapcsolatban legyünk a testünkkel?

– Ha megnézzük a nő életének különböző szakaszait, minden egyes új fázisba a testünk fájdalmas változásai révén lépünk át. A kislány még ártatlan: ismerkedik a világgal és saját testével, majd menstruálni kezd, vagyis termékennyé válik. Fokozatosan felfedezi a testiséget is, a másik nemet, és szüzességének elvesztésével a szerető archetípusába lép. A következő stáció az anyaság: ez a teremtés fázisa, akár a szülésről legyen szó, akár arról, hogy a külvilágban hozunk létre valamit. Majd a varázsló szakasz következik, ahová a menopauza révén jut el a nő. Mire ideérkezünk, már sok­sok tapasztalat van mögöttünk, s jobb esetben tudjuk kezelni az érzéseinket. Az idős hölgy archetípusában pedig – ideálisan – egy bölcs nénivel találkozunk, aki leszűrte az élete tanulságait, s hálával gondol vissza az elmúlt évekre. Tehát a nagy változások a testünkön keresztül történnek velünk, nőkkel, és ezek mind fájdalommal járnak – gondoljunk csak a menstruációra, a szüzesség elvesztésére vagy a szülésre. Így az, hogy ismerjük meg, szeressük meg a saját testünket, valamint gondoskodjunk róla, nemcsak fontos, de szükségszerű is.

– Szinte adja magát a kérdés: hogyan? Hogyan tudunk a testünkhöz kapcsolódni?

– Az első lépés, hogy feltérképezzük: hol tartunk a saját testünk szeretetében és elfogadásában, örömei megélésében. Öröm alatt nemcsak a szexualitást értem, hanem – elsőre talán – jelentéktelennek tűnő dolgokat is. Megfőzzük­-e magunknak azokat az ételeket, melyeket megkívánunk? Megengedjük-­e magunknak, hogy az étel gyönyörét érezzük, vannak-­e olyan ruháink, melyeket kellemes viselni? Testünket az érzékszerveinken keresztül tápláljuk. Elsődleges kérdés, hogy hajlandóak vagyunk­-e megfelelő táplálékot biztosítani neki! Én azt szoktam javasolni a klienseimnek, hogy időközönként – legalább havi egy alkalommal – iktassanak be egy wellnessnapot vagy heti pár óra kényeztetést. Vegyenek egy illatos fürdőt, kenegessék át a testüket, masszírozzák vagy masszíroztassák meg magukat: adják meg a testüknek azt, amire annak szüksége van! És közben próbáljanak meg a jelenben maradni, éljék meg a pillanatot, hogy itt és most a testüket kényeztetik – egyszóval forduljanak szeretettel maguk felé. (S közben ne a jövő heti bevásárlólistát állítsák össze, hanem figyeljenek kizárólag saját magukra...)

– Egyáltalán: észrevesszük-e testünk jelzéseit?

– Mi sokszor addig­addig ignoráljuk ezeket a jelzéseket, míg sérülünk vagy megbetegszünk, ekkor aztán kénytelenek vagyunk foglalkozni magunkkal. Sajnos, annyira gyors a világ, és annyi inger ér bennünket, hogy a testünknek „ordítania” kell, hogy meghalljuk az üzenetét. A legalapvetőbb dolog, amivel minden nőnek tisztában kellene lennie, az a menstruációs ciklusa. Az, hogy ciklusunk mely szakaszában tartunk éppen, nagyon nagy mértékben befolyásolja a hangulatunkat, az érzelmeinket és a teljesítményünket. Jó lenne, ha mindannyian lennénk annyira tudatosak, hogy azonnal felismerjük: azért vagyunk ingerültebbek vagy gyengébbek, mert a menstruációnk előtt vagyunk pár nappal. Jó, ha nem a legnehezebb napjainkra tervezzük be a hónap leghosszabb futását vagy a legfontosabb találkozóinkat.

Ha elkezdjük a testünket szeretgetni, és megtanulunk a jelzéseire figyelni, azzal fontos lépéseket teszünk az önszeretet felé is. Megismerünk magunkból valamit, elfogadunk magunkból valamit. Az élet új akadályokat gördít elénk, az egyensúly kibillen, de hát ez teljesen természetes...

– Mégis hajlamosak vagyunk ilyenkor ostorozni magunkat...

– Szinte mindannyiunk életében történhetnek események, amelyek hatására hirtelen meghízunk vagy lefogyunk, esetleg rövid idő alatt éveket öregszünk. Ha méltósággal tudjuk fogadni ezeket a változásokat: az az érettség jele. Persze, nem könnyű ez egy olyan világban, amely azt sugallja, hogy csak az örökifjú lehet szép. Abból, hogy elhisszük ezeket a szólamokat, egyedül csak a szépségipar profitál! Hisz minél elégedetlenebbek vagyunk a testünkkel, annál több pénzt költünk magunkra.

– Mondanál erre egy példát?

– Volt egy kliensem, aki hiába fogyókúrázott, soha nem tudott tartósan lefogyni. Önszabotázsba kezdett. Ez azt jelenti, hogy ugyan belekezdett abba, amire nagyon vágyott, de mindig úgy alakította, hogy az ne sikerüljön. „Mi lesz, ha nem sikerül?” – mondogatta. Így az egész olyan volt számára, mint egy büntetés. A coachingok során azon dolgoztunk, hogy a motivációja megváltozzon. Vagyis ne azért akarjon lefogyni, hogy megfeleljen a szépségideálnak, hanem hogy jobban érezze magát a bőrében. Mostanra felhagyott a diétákkal, normálisan eszik, de elkezdett nordic walkingozni. Azóta csak úgy olvadnak le róla a kilók, s már egyáltalán nem érzi tehernek az új életmódját. Van egy másik ismerősöm, aki szintén világéletében diétázott, mert a mi közép­-európai szemüvegünkön keresztül túlsúlyosnak számított. Ám amióta kiköltözött Mexikóba – ahol a telt idomú hölgyeket kedvelik –, teljesen kivirult! Eszében sincs diétákkal sanyargatnia magát: helyette magabiztosan ringatja a csípőjét Mexikóváros utcáin, s fürdik a bókokban, amiket a férfiaktól kap.