A húsvéti tojást nem csak festeni lehet. Új köntöst is adhatunk tojásunknak, képeinken formabontó megoldásokat láthatunk. A tojást keresztöltéssel „hímezhetjük“, sőt, még a törött tojáshéj is jó lehet valamire.

A tojás tökéletes táplálék, minden megtalálható benne – bámulatos csomagolásban –, ami az új élet kialakulásához kell. A nyolcvanas években ültették a vétkesek padjára, mondván, hogy sok benne a koleszterin. (Amit akkor még főleg szívbetegségekkel hoztak összefüggésbe.)

tojasvariaciok-kezdo.jpg
Kisasszonykás! A kisasszonykás idők romantikáját idézik a kistárkányi Proscsák Ilona kereszthímzéses húsvéti tojásai. Ilonka „kockalyukas“ anyagra, kongréba hímzett virágokat, előkelő kisasszonyokat – és elküldte nekünk mutatóba. Köszönjük!

Így aztán azt mondták az embereknek, hogy ne egyenek tojást! Pedig a koleszterin a sejtek építőköve, a hormonok előanyaga – szükségünk van rá. A szükséges mennyiség egyharmadát szervezetünk állítja elő, többit mi visszük be táplálkozással.

Mára közel harminc év telt el a tojás kínpadra vonása óta, s ma már azt mondják a tudósok, hogy kár lenne kitiltani az étrendünkből. Sőt, szükségünk van rá.

Bocsánat, tévedtünk! – ezzel a címmel adtak ki egy levelet az amerikai táplálkozási szakemberek. Ebben leírták, hogy a tojás nem vétkes a magas koleszterinszint és az érelmeszesedés kialakulásában. Sőt, napi egy tojás fogyasztása csökkenti a szívbetegségek kockázatát.

pecsi-tojas.jpg
A pécsi Széchenyi-téren álló kétméteres tojást a horvátországi Kapronca-Körös megye művészei készítették és ajándékozták a városnak.

Természetesen színes!

Vannak tyúkfajták, melyek színes tojásokkal – kékes, barnás, sőt, fűzöld – lephetnek meg bennünket. Érdekesség, hogy egy tyúk egész életében mindig ugyanolyan színű tojást tojik.

szines-tojas-tyukkal.jpg

Tyúkfajták: Ameraucana és Araucana – tőlük kék tojásokat kapunk. Barnásat tojik: TetraHBrahmaCochin. Csokibarnát: MaransWelsummer. Zöld tojást a barna és kék tojást tojó tyúkok keverékétől várhatunk, ilyenek az Olive egger, illetve az Easter egger fajták.

–nagyvendégi, darnay –
Cookies