Mikor máskor, ha nem most beszéljünk a zarándokutakról (mikor sokan útra kelnek a pápához). A mi zarándokaink azonban kisebb utakra indulnak, ám a céljuk ugyanaz: testben lenni, de nem csak a test szerint élni.

A zarándoklat olyan valami, ami az elején nehéz, hogy a végén könnyebb legyen.

uton-lenni-kezdo.jpg
Méhes Richárd Egyházgelléről, a szőgyéni Svajcer lányok, és Valacsay Olga Csallóközcsütörtökről. Mindannyian megjárták a Mária-út egy részét.

Nem kezdjük azzal, hogy a ma embere a plázákba zarándokol, mert reménykedünk, hogy majd leszokik róla. Compostelába is sokan elindulnak, olyanok is, akik szeretnek plázába járni, mert a kettő nem zárja ki egymást. Hívők és nem hívők egyaránt, hisz az útkeresés életünk megállója. S mindenkinek útra kell kelni, az ember Homo viator, vándorló lény is, akinek végig kell mennie a bűn és a bűntől való szabadulás hosszú útján. S az út végén mindig békére lelünk, mert az út mindig békét ad. A zarándoklás latinul peregrinatio, ami szent helyekre való utazást jelent.

Elindulni a zarándoklás útján

Azt mondjuk, mindenütt jó, de a legjobb otthon. Azért mégis jó útra kelni néha. Aki csak otthonába zárkózik, az begubózott ember lesz. Egy litván filozófus írta le a begubózott ember életét. Házán nincs ajtó, ablak, amin kimehetne vagy kitekinthetne. Minden az övé a házában, a szék, az asztal, a pénzecskéje, a felesége, a gyerekei. Tele az éléskamra, a pince, mégsem boldog, hiszen nem lát, csak néz. Jó otthon, de az embernek néha el kell indulnia, vándorolnia kell, hogy megkeresse önmagát: ki ő, mi ő. Mert az ember mindig valahonnan jön és valahová tart. A zarándok lábát töri a bakancs, a szíve szegény. Már a csomagolásnál sok mindenről le kell mondania: vigyem-e ezt a pulcsit?

A szálláson az ágy kényelmetlen, útközben sok kényelemről le kell mondani. Ám lemondok valamiről, hogy szabaddá váljak valami másra. Szabaddá váljak mindenre, ami nem megfogható. Hisz érdekes módon a magányos zarándoklat közelebb visz a többi emberhez, nem eltávolít tőlük.

A Mária-úton

A zarándoklat a modern korban szintén turizmusnak számít, csak a vallásos turizmus része. A zarándoklat mégsem szórakozásra való turistaút. A zarándokok régen azt a tanácsot kapták, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az érzéseiket. Az emberi viselkedés megváltozásában ezeknek van nagy szerepük. Aki ugyanis útra kel, az valamiképp változni akar. Aki semmit sem változik egy zarándokút után, annak ez hiábavaló tevékenység marad.

Van egy szép történet arról, hogy a falubeliek zarándokútra indultak. Tukaram egy zacskóban uborkát adott nekik, hogy megmerítsék a zarándokhelyek szent vizében. Hazatérve a falusiak átadták Tukaramnak a csomagot: „Mester, az uborkák ugyanolyan keserűek, mint előtte.” Tukaram azonban kiosztotta őket: „Minden folyóba belemerítették az uborkákat, és semmi nem változott. Hasonlóképpen ha ti sem változtok egy ilyen zarándokút után, akkor nem érdemes útra kelni.”

szentkut.jpg
Cséfalvay Á. András képe Szentkúton készült

Vajon ki indul zarándokútra manapság, és miért? A zarándok sokat megy, ám lépéseitől egyre szélesebb az ösvény, a haza vezető út. Mindenki a maga képességei szerint iparkodik. Akik elöl haladnak, azokat követni lehet. Akik meg leszakadnak, azok meg bennünket követhetnek...

Tudja ezt a szőgyéni Svajcer Antónia is, aki már több zarándoklaton is részt vett ikertestvérével, Barbarával. (Divatanyagunkba is kiközvetítettük őket, ott azt mutatják meg, hogyan mostunk régen.) Ismerik ugyanis a falusi szokásokat, mert édesanyjuk a szőgyéni tájház vezetője, ők pedig kiskoruk óta körülötte szorgoskodnak. A lányok ma is táncolnak, és buzgó cserkészek: mi pedig azt tudjuk, hogy a szőgyéni cserkészek mindenhol megtalálhatók, ahol valamin mozdítani kell.

svajcer-lanyok.jpg
A szőgyéni Svajcer lányok

Sok tevékeny emberről derült már ki számunkra, hogy szőgyéni cserkész volt. (Antónia a 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat vezetője.) A templomok nem üresek a faluban, s Antóniának is fontos a vasárnapi mise.

– A cserkészet által jutottam el a zarándoklatokra – mondja Antónia mosolyogva, aki mellesleg közgazdaságtant tanul Nyitrán. – Pörgő életet élek, és a zarándoklat jó alkalom arra, hogy megnyugvást találjak, magamba nézzek, és eltöprengjek azon, hogy jó úton haladok-e. Átgondolom az utam, és azt, kell-e valamin változtatni. Három éve voltam először gyalogos zarándoklaton, azóta pedig évente két-három alkalommal útra kelek. A csapattal is szervezünk zarándoklatot. Két éve nyitották meg a Szőgyén–Kürt közötti zarándokutat a Mária-út részeként, a szakaszt már többször bejártuk. Elzarándokoltunk Szőgyénből Bénybe is a Mária-légiós asszonyokkal, és saját szervezésben is. Ilyenkor Farkas Zsolt plébánossal mindig megbeszéljük a zarándoklat felajánlását, majd együtt útnak indulunk.

Zarándoklatunkat felajánlottuk már az ifjúságért, a magyarság megmaradásáért... Az út ugyanaz, és mégis más, sosem unalmas, hiszen mindig más emberek csatlakoznak hozzánk, illetve a táj évszakonként változik.

– Hogy látod, mi a különbség túra és zarándoklat között?

– Túrázás alkalmával a természetet járjuk és csodáljuk, a zarándoklaton pedig imádkozunk. Vagy énekelünk a Mária-légiós asszonyokkal, vagy szilenciumot tartunk, hogy csak önmagukra és Istenre figyeljünk. Nemrégiben elhatároztam, hogy szeretném jobban megismerni a Mária-út történetét, és felfedezni a közeli búcsújáróhelyeket és természeti szépségeket. Sokszor külföldön keressük az újat, a felfedeznivalót, miközben a körülöttünk lévő szépségekről nem is tudunk. Ezért az atyával közösen szerveztünk a nyár végére egy helyi zarándoklatot, amely során Szőgyén szakrális emlékeit kerestük fel. Van belőlük bőven, hisz falunk csodálatos hely, a Garammente egyik legszebb szeglete. Hét évezrede itt virult a lengyeli kultúra, az ásatások során feltárták a földvárat, a hétezer éves Hold-szentélyt, kisebbik templomunk pedig, amit a németek gonoszul felrobbantottak, Szent István korában épült...

hirlevel_web_banner_1_442.jpg

A csallóközcsütörtöki Valacsay Olga (56) öt gyermek édesanyja (már ez nem kis vállalás). Olga emellett húsz éve pedagógus és nevelő. Olyan ember, aki soha nem ül tétlen, azt tartja, hogy a keze azért van, hogy használja: most például kézműveskedik, különféle gyöngyfűzési technikákkal ékszereket készít. Szeret útra kelni, mert azt tartja, hogy a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

valacsay-olga.jpg
Valacsay Olga Csallóközcsütörtökről

– Keresztény családban nőttem fel – kezdi. – Egészen kicsi gyerek voltam, amikor a szüleim elvittek a Pozsony melletti Máriathalba, vagyis Máriavölgybe, ugyanis mifelénk így hívják ezt a búcsújáróhelyet – igazítja helyre magát. – Mivel férjem is vallásos családból származik, a zarándoklat életünk része: néha az egész család együtt kel útra. Szervezett buszos zarándoklatokon is részt vettünk már, kétszer jártunk Rómában, voltunk a csehországi Svatý Kopečeken és Velehradon. Útközben a kísérő atya mindig bemutatja a kegyhelyet, elmondja, hogy milyen csoda esett ott meg. Utána közösen elimádkozzuk a rózsafüzért, énekelünk, beszélgetünk. A zarándokút közösségépítés is egyben.

– Minden zarándoklaton van szentmise, esetleg elmélkedés. Közben új helyeket fedezünk fel, és lelkileg is épülünk. Rómában olyan kegyelemben volt részünk, hogy a Szent Péter-bazilika altemplomában magyar szentmisét hallgathattunk, kétszer is. Ide mezei turistaként nem biztos, hogy sikerült volna bejutni.

A pápai himnuszt Szent Péter sírja mellett énekelhettük. Számomra hatalmas élmény volt: azóta is, ha a himnuszt hallom, lélekben már Rómában vagyok.

– Milyen utakat vesz fel még a listájára?

– Falunktól, Csütörtöktől nem messze van a bacsfai Szentantal, a Vérkönnyező Boldogasszony csallóközi búcsújáró helye. Gyerekeink is voltak már itt gyalogos zarándoklaton, a tavalyira nagyon készültem, de elmaradt. A környékbeliek között nagyon népszerű a máriathali magyar zarándoklat: ezt már, ugye, említettem. Október 8-ára esik, a Magyarok Nagyasszonya főünnepére, ez idő tájt a völgyben már hűvös van. Ennek ellenére sokszor három busz is indul a faluból, olyan nagy az érdeklődés. Ezekre az utakra magunkkal visszük életünk minden örömét és gondját. Hálát adunk minden jóért, a megoldandó feladatokhoz pedig erőt kérünk. Mindig örömmel indulunk el, és feltöltődve, jó érzéssel érkezünk haza. A képzeletbeli bakancslistámon pedig Csíksomlyó szerepel, és a Szent Jakab-út Compostelába.

– Gyalogos zarándoklatra nem készül?

– Dehogyisnem. Szeretnék gyalogos zarándoklatra menni, de egyedül nem merek nekivágni. Valamelyik lányommal közös kihívásként elindulunk majd. Tavaly a járvány miatt a közösségi zarándoklatok elmaradtak, de nagyon hiányoznak. Úgymond, a lélek áhítja a kegyelmet!

Az egyházgellei Méhes Richárdnak (32) sok járulékos címe van: kultúrfelelős, cserkész és a Via Mariae polgári társulás elnöke. Kiskorától ministrál, a zarándoklással 21 éves korában találkozott az egyetemen. Azóta rendszeresen szervez zarándoklatokat.

mehes-richard.jpg
Méhes Richárd Egyházgelléről

– A győri egyetemen vallási turizmus szakon végeztem – kezdi. – Tulajdonképpen ekkor voltam először zarándoklaton, ekkor fedeztem fel Közép-Európa zarándokútját, a Mária-utat. Mariazellből Budapestre zarándokoltam a zarándoktársakkal, a szakdolgozatomat az út során tapasztaltakról írtam. Az 525 km-es szakaszt 19 nap alatt teljesítettük. Sok nehézséggel kellett megküzdeni: feltörte a bakancs a lábunkat, tele voltunk vízhólyagokkal. A gyalogos zarándoknak ez az első próbatétele. Társaim szakik voltak a vízhólyagok „műtésében”, ha jó technikával csinálják, akkor huss, eltűnik a fájdalom. Én azelőtt nem nagyon túráztam, ezért beavatásképp beiktattam egy börzsönyi túrát, hogy megtapasztaljam, mire számíthatok majd.

– Mit adott ez az első út, már a vízhólyagokon kívül?

– Erőt és egyensúlyt! Utolsó éves voltam az egyetemen, és a hogyan tovább kérdése motoszkált bennem. Érdekes, hogy annak ellenére választ kaptam a kérdésemre, hogy elsőképp a létfenntartásra figyeltem: hol tudunk élelmet és vizet szerezni, hol tudjuk majd lehajtani a fejünket. A testi nehézségek a lelket edzették meg. A közösség pedig kiváló volt, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. 2014-ben pedig Częstochowából zarándokoltunk Budapestre, szintén a Szent Jobb-körmenetre érkeztünk.

Akkor már tudtam, hogy leginkább a fejben dől el, ki mennyit bír. Reggel, amikor útnak indulunk, aszerint osztjuk be az energiánkat, hogy mennyi kilométert kell aznap megtenni. A húsz kilométeres szakaszon ugyanúgy elfáradhatunk, mint harminc kilométeren. Ha fejben elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, és erőt kérünk az úthoz, nincs akkora gond.

– Gyalogos zarándoklatokat szervezel a bacsfai Mária-kegyhelyre, a Máriavölgybe, de megjártátok már a Márianosztra–Máriavölgy szakaszt is, amit a Pálosok útjának neveznek. Melyik vándorlás volt a legnehezebb?

– Nagyon szeretem Máriavölgyet, ahova háromnapos zarándoklatokat indítunk. Legutóbb a Bénybe tartó zarándoklat volt embert próbáló. Udvard után eleredt az eső, bőrig áztunk, és vizesen érkeztünk a szőgyéni templomba. De a bemutatás és az agapé után már szárazon jöttünk ki a templomból. Másnapra senki sem betegedett meg. Az út menti kereszteknél, minden Szűz Mária-szobornál megálltunk imádkozni, az úton pedig rózsafüzért mondtunk. Nem hívők is járnak velünk: ők ilyenkor hátrébb vonulnak. A vándorláson megvan a helye az imának, de a csöndnek is. Fontos, hogy legyen időnk magunkba mélyedni és önvizsgálatot tartani. Aki eszerint vándorol, annak sok felismerésben lehet része.

M. Ando Krisztina
Kapcsolódó írásunk