Víz, liszt, cukor, egy kevés méz, csipet só, némi zsiradék: ez volt az alapja a vágai karácsonyi ostyának. Öntöttvason sütötték tűz fölött, egyszerre hármat-négyet. Ma a gyártósoron percek alatt több száz ostya megsül, de ezekben már tejpor és tojás is van. 

Törékeny, mint a béke
A karácsonyi ostyasütés még a középkorból ered. Az ostyát a harangozó és a kántor sütötte, majd odaadták az iskolás gyerekeknek, akik énekelve széthordták a faluban. A pap így akarta megajándékozni a szegényeket, és ezt nevezték ostyahordásnak. Annyi ostyát küldtek minden házba, ahány tagja volt a családnak, sőt, még a mestergerendára és a fára is jutott belőle. Egyet meg tartalékba adtak, ha valamelyik eltörne. Az ostya ugyanis törékeny csemege, akárcsak a béke az emberek között. Az ostya a megbocsátás üzenetét hordozza. Karácsonyeste törünk egymás ostyájából, és elfeledünk minden év közbeni sérelmet és csúnya haragot.
Érdekes, hogy épp a felvidéki részekről indult a karácsonyi ostyasütés, Magyarországon azonban hamar kikopott. Csak a 18. századig ismerték. A szláv területeken maradt fenn, Lengyelországban, Szlovákiában – és az itteni, magyar vidékeken. 
 
ostya.jpg
 
Díszes vasak
A templomokban díszes ostyasütő vasakkal készítették az ostyát. Ezek a vasak az idők során kikerültek a családokba, mert akkor már sokan háznál sütötték a karácsonyi ostyát. A gazdagabb házakhoz diákokat hívtak, hogy segédkezzenek. Divatba jött karácsonyi ostyát sütni... S itt jöttek a képbe a vágai lányok és asszonyok, akik talán a világ legfinomabb ostyáját sütötték, kézi sütővel, akácfával fűtött tűzhelyen. Azt mondják, jó lisztből van a jó ostya! Ez is adott volt. Vága a Vág folyó mentén fekszik, ahol 17 hajómalom működött, így száz éve még finom sima liszthez jutottak a vágaiak. Minden háznak megvolt a jól bevált ostyareceptje, amit ma is féltőn őriznek. S bár a vágaiak sosem voltak bőbeszédűek (ma sem azok), egy idő után üzletelni kezdtek az ostyával, mert kivételes üzleti érzékkel rendelkeztek. 1910-ben már mindenki a vágai ostyát kereste...
A tésztát kézzel keverték be, amit férfiak végeztek, mert nehéz munka volt. Mikor megjelentek az első mosógépek, munkába fogták a porcelánforgót...
Csatornacsőbe csomagolva 
Mai szóval azt mondhatnánk, hogy a vágaiak éles szemmel megláttak egy piaci rést. A lányok és asszonyok nagy óvatosan bőröndbe rakták az ostyát, és kínálni kezdték a környező városokban és falvakban. Mivel Vága a nyelvhatáron fekszik, a „tót falukat” is megcélozták. Bőröndökben vitték Senkőcre, gyalog Sopornyára és más szlovák településekre, fel egészen Csatajig. Később már buszra szálltak. Kubica Zsigmond (71) édesapja amolyan nagykereskedőként működött. 
Mivel Vága a nyelvhatáron fekszik, a „tót falukat” is megcélozták.
– Az asszonyok tőle vásárolták az ostyát eladásra, aztán vitték tovább – mondja. – Rengeteg faládája volt, abban tárolta az ostyát, hogy meg ne „gúzsosodjon”, ne szívja be a nedvességet, sokáig ropogós maradjon. Egyszer elfelejtettek visszahozni egy egész teherautónyi ládát. Nagy bajban voltak, mert nem volt mibe csomagolni a törékeny ostyát. A biztonságos csomagolás mindig kulcsfontosságú volt. Később papírba csomagolták: a papírt csíkokra szeletelték, az ostyákat összefogták vele, ragasztószalaggal rögzítették, majd az így kapott csomagokat csatornacsőbe rakták... 
Szóval, hogy értsük: fogtak egy arasznyi, esővíz elvezetésére szolgáló csatornacsövet, kettévágták, zsírpapírral kibélelték, és abba rakták húszasával az ostyákat, összesen húsz csomagot. A végén az egészet még becsomagolták zsírpapírba. Ebből is látszik, hogy a vágaiak mindig leleményesek voltak, amit több történet is bizonyít. Ott volt például a tésztakeverés: a tésztát kézzel keverték be, amit férfiak végeztek, mert nehéz munka volt. Mikor megjelentek az első mosógépek, munkába fogták a porcelánforgót... 
 
ostya01.jpg
 
Ostyavason
Kubica Zsigmondék anno még kemencében sütötték a finom karácsonyi eledelt. Három vasszelvényt tartottak a tűz fölött: egyet kijjebb, egyet beljebb, a harmadikat meg följebb. Ezekre voltak rátéve az ostyavasak: egyszerre három. Alattuk lassan égett a tűz. Maga az ostyavas egy méretes fogóra emlékeztetett. Tésztát öntöttek a szétnyitott vas egyik felére, bezárták, megfordították és tűzre tették.
– Sütés közben cserélték a vaslapokat – magyarázza Zsigmond. – Nálunk édesapám sütötte az ostyát. Édesanyám csak a henger alakú formálásnál segédkezett. Sütés közben nem kellett tartani a vasakat, mert ki voltak súlyozva. Családi ügy volt az ostyasütés, ezért minket, gyerekeket is befogtak. Közben ment a matekozás, gyakoroltuk a szorzótáblát. Mindig a kemence bal sarkában álltam, késsel a kezemben. A megsült ostyát leszedtem a vasról, majd kanállal nyers tésztát tettem rá. Édesapám pedig a sütővasakat forgatta. 
 
web-bannerek-hirlevel-02.jpg
 
A kereszt
A kommunista időkben sem maradt abba a karácsonyi ostyasütés! A minta azonban megváltozott. A kommunizmus elutasította a vallást, ezért nem engedélyezte a keresztet a karácsonyi ostyán. A vágai ostya mintája a fenyőfaág lett. 
– A műhelyben egy kis feszület oltalmazta az ostyakészítő munkáját – mondja Zsigmond. – Az önkormányzattól megszólták a keresztet, mikor jöttek az ostyákért. Apám válasza így hangzott: „A kereszt marad.” És kihúzta magát. 
Ekkor már minden központosítva volt. Az önkormányzathoz érkeztek a rendelések. Amúgy ugyanúgy dolgoztak: ősszel ostyát sütöttek, tavasszal meg kukoricát pattogtattak (ők kezdték el elsőnek, és ebből is üzletet tudtak kreálni). Az ostyasütés szezonmunka volt, mert főleg karácsonykor keresték. Ki a kamrában, ki a pincében, garázsban sütött – persze, csak munka mellett. Kubica Zsigmond édesapja például az állami birtokon dolgozott. Tavasszal kukoricát pattogtatott, ősszel pedig ostyát sütött, mikor véget értek a munkák a földeken. Ilyen volt az élet a kommunizmus alatt.  
 
koro.jpg
Jalšovský Róbert a manufaktúrájában, Ma Szlovákiát négy vágai manufaktúra látja el ostyával...
 
ostya04.jpg
Receptet nem kaptunk, az még mindig titok. Minden ostya más, az egyik puhább, a másik keményebb
 
Aki egy géppel kezdte
Jalšovský Róbert családi manufaktúrájában a modern ostyakészítés fortélyait lestük el. Róbert 1985-ben kezdte a sütést, egy félmanuális géppel, amelyről még kézzel szedték le az ostyát. Szeptember első napjaiban indult a szezon, és december 15-ig tartott. Jött a sógor, sógornő, szomszéd, ismerős: mindenki segített. Róbert volt fagylaltárus, pincér, kocsmafőnök, mire beletanult az ostyasütés tudományába. 
– 34 évvel ezelőtt háznál kezdtük, ehhez képest ma már digitális gyártósoron sül az ostya! – mondja nevetve. Róberték első gépe öt gázbombára működött, amit naponta cseréltek, mert a faluban még nem volt földgáz. Pár év múlva a szezonális gyártásról átálltak az egész éves termelésre: egyszóval, elkezdtek komolyan vállalkozni. Az ünnepek után a vaslapokat lecserélték, és a gépeket átállították a sós ostya sütésére. A 2000-es években új épületbe költöztek, akkor már hat géppel dolgoztak – ma 20 alkalmazottjuk van státuszban. Az év utolsó négy hónapjában napi 24 órában megy a gyártószalag. Lánya könyvel, felesége, Mária a bérelszámoló, veje az árut szállítja, Róbert pedig tárgyal, és mindenütt ott van, ahol galiba van: beáll a gyártósorba, vagy leszállítja a rendelést. S hogy mi a modern ostya fortélya? A gép szájába betöltik a bekevert tésztát, az adagoló kinyomja a lapokra, ráhelyezi a karácsonyi képet, megsüti, a végén pedig kimérve adagolja az ostyaszeleteket. Az asszonyok már csak csomagolják, dobozolják.
 
ostya03.jpg
 
Ennyi lenne a karácsonyi ostya titka!
Sok munka és emberi találékonyság a vágai ostya fő hozzávalója. Főhajtás a vágai ostyások előtt, akik tovább vittek egy szép karácsonyi hagyományt: a karácsonyi ostyasütés szokását.
 
 
ostya02.jpg
Kubica Zsigmond a régi családi ostyasütővel
 
  • Zsigmond meséli: 
    „Mivel az ostya szezonális, a vágaiak rájöttek a kukoricapattogtatás művészetére. Ezt már egész évben lehetett árulni! Biciklivel végigmentek a Vág töltésén, talán le egészen Gútáig, hatalmas fehér zsákba kipattogtatták a kukoricát. Pukancinak mondták. Ezzel még vicceltek is: Mi a vágoi szendvics? Két ostya között pukanci!“
  • Az állatoknak is! 
    Jalšovský Róbert, akinek a manufaktúrájában a modern ostyakészítés titkát kerestük, a régi időkről is mesélt.
    „Karácsony előtt a kamrában akácfából tüzet raktunk: ott lehetett, mert a talaj fövenyes volt. Az öntöttvas sütőlapra én adagoltam nagykanállal a tésztát, a nagyanyám pedig megsütötte. Az állatoknak is – tehénnek, kecskének, tyúkoknak, de még a kutyának is –jutott belőle, hogy egészségesek és termékenyek legyenek egész évben. Nekik minden ostyaszeletbe egy szál petrezselyemzöldet tettünk.“
Karácsonyeste a béke jeleként törünk egymás ostyájából. Ezzel megmutatjuk, hogy elfeledünk minden év közbeni sérelmet és csúnya haragot. A fehér ostya Szűz Mária tisztaságát idézi, a színes pedig Jézus sebeit.
  • A minta 
    Minden ostyán ugyanaz a minta. A templom fölött ott a betlehemi csillag, és angyal hirdeti az örömhírt: megszületett a Megváltó. Róberték manufaktúrájában 120 mintalappal dolgoznak. Egy lap ára ezer euró. A sütőlapokat minden héten megtisztítják az olaj- és a lisztmaradéktól. A minta nem örökös, kopik, és egy idő után cserélni kell. 
  • Sós ostya a sztár! 
    Az idők változnak: Jalšovský Róbert modern manufaktúrája ma már egész évben dolgozik. Karácsony után a sós ostyáé a főszerep. Sajtos ízesítéssel és brindzával is készítik, külön gépük van rá. Nem használnak ízfokozókat, a liszt a gútai malomból, az olaj Búslakról van, a sajt és a brindza is hazai termék. Öt-hatféle sós termékük van, de mindig készülnek valami újjal.

M. Ando Krisztina
Kapcsolódó írásaink: Decemberi levél 2019
Nagyító alatt

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg

Új Nő csapata