Nem titok, hogy a divatipar hosszabb ideje válságban van. A koronajárvány az utolsó csepp volt a pohárban. Radikális változtatásra van szükség!

Évtizedeken keresztül egy cél lebegett a divatházak előtt: még több kollekció, még több reklám, még több bemutató! Vannak divatházak, amelyek tizenkét kollekciót mutatnak be évente. Már régebben arról folyik a szó a nagy márkák irodáiban, hogy nem lehet a végletekig fokozni a termelést. A növelés kontraproduktív!

moschino-bab-divatbemutato.jpg
A Moschino bábokon mutatt be legújabb kollekcióját.

A COVID-19 legelőször a divatbemutatóknak vetett véget, majd fokozatosan a divatipar működésére is rányomta bélyegét. A divatbemutatók nem a szokásos módom zajlottak, a gyárak nem működhettek, a dizájnerek nem találkozhattak egymással. A globális divatipar megszűnt működni, és lassan világossá vált, hogy restartolni kell. És hogy a krízis után már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt.  

Az első áldozat: a bemutatók

Eddig az volt a szokás, hogy a luxusdivatmárkák évente két bemutatón vonultatták fel a következő évadra vonatkozó prêt-à-porter kollekcióikat Párizsban, Milánóban, Londonban és New Yorkban. Februárban és szeptemberben mindig modellek, stylistok, hírlapírók és üzletemberek hada vonult egyik metropolisból a másikba. A nagyvárosok bemutatói után következtek a kisebb városok divathetei, amikor a kifutókon felvonult a férfidivat, a haute couture megannyi kollekciója, a cruise és pre-fall összeállítások. A bemutatók végtelen láncolata természetes volt a divatimádók számára. Ám ebben az évben épp akkor érkeztek Milánóba a fashion week bemutatóira, amikor beütött a koronajárvány. Giorgio Armani reagált elsőként, és virtuális ruhakollekcióját üres nézőtér előtt mutatta be. Egy-két márka átvette ezt a megoldást, de a többség a hagyományos módon vonult fel. Azután kitört a pánik.

Az értékesítők és az újságírók vagy nem jöttek el a bemutatókra, vagy idő előtt távoztak a teremből. Utolsó útjuk, mint mindig, Párizsba vezetett, ahol a divathét február 24-én kezdődött. A bemutatón azonban sok szék üresen maradt, a szokásos afterpartykat pedig nem tartották meg.

A februári divathetek után elindult a lavina. A márciusra tervezett tokiói bemutatót és a New Yorkban áprilisra beharangozott Ralph Lauren divatshow-t lefújták, akárcsak az augusztusi koppenhágai divathetet. A júniusi londoni Fashion Week Men az első digitális férfi- és női ruhabemutatóra változott, és a sanghaji divathét digitális show-műsorát élőben közvetítették a közösségi hálók. A párizsi divathétre készített férfi és női haute couture és cruise ’21 kollekciók bemutatóját törölték, elhalasztották vagy virtuálisan mutatták be. Sok híres márka alternatív módszert választott modelljei bemutatására.

Leáldozott a fashion weeknek?

A koronavírus megzavarta a hosszú évek óta működő fashion week hagyományt. Viharos vitákat gerjesztett arról, hogy egyáltalán szükséges-e megtartani a klasszikus, ám rémesen drága bemutatókat? És hogy a jövő nem az alternatív bemutatókat hozza-e magával, amelyek igen változatosak lehetnek videoklipek, digitális show-k, rövid dokumentumfilmek, zenés videók, divatfotók vagy kollázsok formájában.

A kevésbé ismert márkák kezdő dizájnerei az alternatív prezentációkban látják a jövőt, mert azok olcsóbbak. A luxusmárkák és a haute couture-ök tervezői viszont azt állítják, hogy a kifutós bemutatók pótolhatatlanok. Domenico Dolce és Stefano Gabbana így nyilatkozott: „Nem szeretjük a digitális show-kat. Szükség van a fizikai jelenlétre, az emberi kapcsolatokra, mert a divat az embereknél kezdődik. Alta moda show-nkat mi is bemutattuk virtuálisan, nézők nélkül az, de az nem volt az igazi. A bemutató lényege veszett el.”

jacquemus.jpg
A Jacquemus egy búzatábla közepén, nézők nélkül mutatta be 2021-es kollekcióját.

A divathetek azért is fontosak a divatmárkák számára, mert a tervezők nemcsak bemutatják, hanem árulják is a kollekcióikat. A legjelentősebb divatházak és e-shopok, például a Net-a-Porter vagy a Matches Fashion üzletkötői a bemutatók után ellátogatnak a tervezőkhöz, és kiválogatják a következő szezon modelljeit. A divatközpontokban megejtett vásárlókörút végén pedig elmennek Milánóba. De ebben az évben nem került sor erre a látogatásra. Milánó a szellemek városává vált... A személyes vásárlás online vásárlássá változott. A tervezőknek gyorsan kellett alkalmazkodniuk a koronahelyzethez: 3D-s videókat kellett készíteniük a kínálatról.

Összeomlott a divatkereskedelem

„Nem az a legnagyobb probléma, hogy üres helyek tátonganak a divatheteken. A fő gond az, hogy leállt a termelés, a gyárak bezártak, késik vagy megszakadt a tervezők ellátása munkával, abbamaradt az üzletláncok feltöltése – minden bizonytalan, mert senki sem tudja, hogy ez a helyzet meddig fog tartani” – mondta a híres Vogue divatlapnak Pascal Morand, a Fédération Française de la Haute Couture et de la Mode elnöke. A divatkereskedelem ezt a nyarat hatalmas veszteséggel zárte. A nagy divatházak, mint amilyen a Vuitton, a Valentino vagy a Tod’s, nem érezték oly mértékben a kiesést, mint a kisebb divatházak.

Vagy azok, amelyek termékei részben vagy teljesen Kínában készülnek. Az év elején ugyanis több száz kínai gyár beszüntette a munkát. Bár mostanra újra megindult a termelés, a késedelmes szállítás hatalmas veszteséget jelent.

Az üzleti élet pangását nemcsak az okozta, hogy leállt a termelés Kínában, Bangladesben és a többi ázsiai országban. Hanem az is, hogy az utazási tiltások következtében drámaian megfogyatkozott a vásárlók száma. Az európai és amerikai luxuscikkek legnagyobb fogyasztói a gazdag ázsiaiak, főleg a kínaiak voltak, akik a tavalyi évben a luxuscikkek beszerzésével a forgalom 40 százalékát tették ki. Észak-Olaszország és Párizs luxusbutikjai számára nagy gondot jelentett, hogy a kínai turisták szinte teljesen eltűntek.

Az év elején sok európai márka luxusdivatháza bezárt Kínában, a luxustermékek eladása 90 százalékkal visszaesett. Sokan most számolják össze a veszteséget. A híres márkák boltjaik nagy részét bezárták szerte a világon. Többen tönkrementek. Csődöt jelentett például a J Brand, a Sies Marjan, a G-Star Row, sőt az egyik legrégebbi luxusdivatház-hálózat, a Neiman Marcus is.

Mi lesz veled divat?

web-bannerek-instagram.jpg

Varga Klára
Kapcsolódó írásunk 
Cookies