Használjuk ki a vasárnapi jó időt, és vonuljunk ki a szabadba! Ehhez nem lesz másra szükségünk, mint egy pokrócra – a kényelmes heverészéshez, s persze egy kosárra, tele finomságokkal.
Mi pedig recepteket is ajánlunk egy színes, ízes piknikhez!

Házi tortillatekercs csirkemellel:

tortilla.jpg

Hozzávalók:

A tortillához:
30 dkg liszt
1 kiskanál
½ csomag sütőpor
4 evőkanál olívaolaj
2 dl langyos víz

A töltelékhez:
20 dkg csirkemell
mustár
ketchup, tartármártás
zöldségek tetszés szerint
só, bors

A tortillához a lisztet összekeverjuk a sóval, sütőporral és az olajjal. Amikor már homogén masszává állt, hozzáadjuk a langyos vizet, és alaposan összedolgozzuk, majd a hűtőbe tesszük 30 percre. A pihentetett tésztából 4 egyforma golyót formázunk, majd lisztezett felületen palacsintavékonyságúra nyújtjuk sodrófával. Egy kiolajozott serpenyőt felforrósítunk, és mindkét oldalát megsütjük benne kb. 2-2 perc alatt, amíg egy kicsit felhólyagosodik és megbarnul.
A töltelékhez a csirkemellet apróra kockázzuk, sózzuk, borsozzuk, és mikor már megpirult, egy kiskanál mustárral ízesítjük. A zöldségeket felszeleteljük (paprika, paradicsom, hagyma, salátalevél – kinek mi a kedvence). A tortillalapokat megkenjük a tartármártásban elkevert ketchuppal, húst halmozunk a közepére, zöldségekkel betakarjuk és feltekerjük. Aki szereti, sajttal is töltheti, úgy is nagyon finom.

Hideg sajttekercs:

111561761_la.jpg

Hozzávalók:

30 dkg sajt (szeletben)
15 dkg sajt reszelve
20 dkg sonka
1 sajtkrém
10 dkg vaj
5 tojás
petrezselyem zöldje
mustár, só, bors

Egy tepsi hátuljára alufóliát helyezünk, amire ráfektetjük a sajtszeleteket úgy, hogy kissé fedjék egymást. Megszórjuk reszelt sajttal, és 2 percre előmelegített sütőbe tesszük. De éppen csak annyira, hogy a sajtok egymáshoz tapadjanak!
A tojást keményre főzzük, és apró kockára vágjuk. Hozzákeverjük a sajtkrémet, vajat, mustárt, petrezselyem zöldjét, és sóval, borssal ízesítjük. (A tölteléket természetesen kedvünk szerint módosíthatjuk: csak a képzeletünk szab határt!)
A sajtlapokra egyenletesen rákenjük a masszát, befedjük a sonkaszeletekkel, óvatosan feltekerjük, és pár órára hűtőbe tesszük. Éles késsel szeleteljük.

Avokádókrém 

avoweb.jpg

Hozzávalók:

1 db avokádó
2 kanál tejföl (vagy krémsajt)
só, bors ízlés szerint
citromlé
3 gerezd fokhagyma

Egy gyorsan és könnyen elkészíthető avokádókrémet is készíthetünk, amely pirítóssal vagy friss kenyérrel is kitűnő. Az avokádót nemcsak az íze miatt szeretjük, hanem vitamintartalma miatt is. Olyan univerzális növény, amely gyümölcs, zöldség és gyógynövény is egyben. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, és vitamintartalmának köszönhetően kitűnő antioxidáns.
Az avokádót megtisztítjuk, villával szétnyomogatjuk. Sózzuk, borsozzuk, citrommal ízesítjük, hozzákeverjük a tejfölt vagy krémsajtot és a fokhagymát.

–mó–

Kapcsolódó írásunk: Mit főzzek, mit főzzek? 

web-bannerek-instagram.jpg

Íme a Villa Rosa piknik csomag!

Egyre melegebb van, süt a napocska, arra csábítja az embert, hogy minél több időt töltsön a szabadban. Egy könnyed piknik a közeli réten, parkban pihentető, s egyben szórakoztató kiruccanás lehet az egész család számára.

A csomag hétvégente rendelhető! Tartalma: 2 féle szendvics, friss gyümölcsök, zöldségek, házi rétes és Kukkónia almalé. Ára: 15 EUR /fő

Tel.: 031/5902770

piknik_0.jpg

 

Új Nő csapata
Cookies