Az élelmiszerbiztonság kérdése ma már nem csak elméleti probléma: a boltok polcain időről időre felbukkanhatnak olyan termékek, amelyek komoly egészségügyi kockázatot rejtenek. Mi is pontosan a liszteriózis, hogyan terjed, milyen élelmiszerekben fordulhat elő, és hogyan védekezhetünk ellene a mindennapokban? Nézzük meg közelebbről.

Óvakodj a lisztériától! Egészséges ember számára a lisztériabaktérium nem jelent nagy veszélyt. Ha azonban gyermek vagy terhes anya szervezetébe kerül, vagy olyan ember fertőződik meg vele, akinek az immunrendszere legyengült, a liszteriózisnak nevezett betegség halálos is lehet.

veszelyes-elelmiszerek-kezdo2.jpg

Mi a liszteriózis?

Ezt a betegséget a Listeria monocytogenes baktérium okozza, amely a termőföldben és a vízben tenyészik. Emberre akkor kerül át, ha a személy fertőzött állattal érintkezik. (Ennek akkor is fennáll a veszélye, ha az állat egyáltalán nem látszik betegnek.) A beteg állat ürüléke is fertőzött, ezért a trágya terjesztheti a betegséget, főleg ha zöldséget trágyáznak vele. A felnőtt emberek leggyakrabban úgy fertőződnek meg, hogy lisztériabaktériummal fertőzött ételt fogyasztanak. Ilyen élelmiszer lehet a pasztőrözésen át nem esett tej, a lágy, érésben levő sajtok, a nem megfelelően hőkezelt húsok és a belőlük készült termékek, a pástétomok, a disznóöléskor készített ételek, a zöldségfélék (a fagyasztott zöldségek is), valamint a halak és már tengeri állatok.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az élelmiszerek vásárláskor is fertőződhetnek, például olyankor, amikor az elárusítók darabolják, szeletelik vagy eladásra készítik elő az élelmiszereket. A lisztériabaktérium ugyanis nagyon ellenálló, mínusz 2 fok és plusz 45 fok közötti hőmérsékleten vígan él és szaporodik.

Én is fertőzött vagyok?

A fertőzést csak a vérvizsgálat mutatja ki. A betegség tünetei az influenzáéra emlékeztetnek: láz, izomfájdalom, gyomor- és béltünetek, étvágytalanság. Ha a fertőzés az idegrendszerre is átterjed, akkor erős fejfájás és görcsök is jelentkezhetnek.

A liszteriózis gyógyítása antibiotikumokkal történik. Súlyos fertőzés esetén agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás és általános szepszis (vérmérgezés) is bekövetkezhet, amely halálos lehet.

Mire kell ügyelni?

Azok a sajtok is veszélyesek, amelyeket nem hőkezelt nyers tejből készítenek. (A kemény, valamint az ömlesztett és krémsajtok biztonságosak.) Résen kell lenni a nyers és füstölt húsipari termékek, a puha szalámik, a hurkafélék, disznósaj-tok, pástétomok esetében, tehát akkor, ha a termékeket 70 foknál alacsonyabb hőmérsékleten kezelik. Kockázatos lehet a nyers zöldségek, a csíráztatott gabonamagvak fogyasztása, amelyekből salátát készítenek. A cukrászsütemények közül azok lehetnek veszélyesek, amelyekben tojásos krémek vannak.

Hogyan kerülhetjük el a liszteriózist?

Legbiztosabban úgy, ha nem fogyasztunk olyan élelmiszert, amelyet megfertőzhetett ez a baktérium. A lisztériabaktérium elpusztul, ha 72 foknál magasabb hőmérsékleten sütjük-főzzük az élelmiszert legalább 10 percig. Vásárláskor nem árt az óvatosság – figyelmeztetnek a szakértők. Lejárt szavatosságú virsli, morfinos mák, ürülékkel szennyezett aszalt gyümölcs „színesíti” manapság az üzletek kínálatát. Ma már nem lehet garantálni, hogy ne többször fagyasztott hús, egy évvel ezelőtt lejárt szavatosságú virsli kerüljön az asztalunkra.

minden_reggel_ujno.sk.png

Veszélyes élelmiszerek

A hús

  • élősködők és baktériumok szennyezhetik,
  • nálunk az állattartást állatorvosok ellenőrzik, ezért boltban vásárolt hús esetében viszonylag kicsi a veszély,
  • a nem hőkezelt hústermékekkel (szalámifélék, kolbászok, pástétomok) helyénvaló az óvatosság,
  • veszélyes lehet a darált hús is – a darált hús esetében megnövekszik a húsfelület, és ez kedvez a baktériumok elszaporodásának,
  • a húst alaposan főzzük vagy süssük meg.
Tanácsaink: ha valaki húst kíván venni, akkor már a színéből is következtethet az áru minőségére. Ha például levet eresztett, akkor bizonyára nem frissen került a pultra. Ha a fagyasztott termékeknél a lezárt áru mellett jéggé fagyasztott húslé is kitapintható, azt a terméket valószínűleg újra lefagyasztották. Nem árt az óvatosság az erősen fűszerezett kolbászokkal: a csípős íze sok mindent elrejthet.

Tojás

  • a tojást gyakran szennyezi szalmonellabaktérium, ami súlyos hasmenéssel járó szalmonellózist okozhat,
  • a tojást mindig alaposan mossuk meg szappannal, meleg folyó vízben akkor is, ha még nem használjuk fel, csak betesszük a hűtőszekrénybe,
  • veszélyesek lehetnek a nyers tojást tartalmazó fagylaltok, krémek, a majonéz és más tojásos termékek (nemcsak nyáron!),
  • ellenőrizzük a tojásra nyomtatott dátumot – minél öregebb a tojás, annál több biokémiai változás ment végbe benne,
  • a tojás nem szereti a magas hőmérsékleteket, ezért otthon is hideg helyen tároljuk,
  • ne vegyük meg a repedt vagy kilyukadt héjú tojást.
K. Cséfalvay Eszter
Kapcsolódó írásunk 
Cookies