Norvégiában már a 80-as években készültek az iskolai zaklatás gyakoriságát felmérő országos vizsgálatok. Ezek szerint – áldozatként vagy elkövetőként – minden ötödik gyerek részese kipécézésnek. Egy Magyarországon készített felmérés szerint minden második(!) általános iskolai tanulót érintheti az iskolai közösségen belüli erőszak.
A zaklatás megnyilvánulhat közvetlen vagy közvetett módon – az előbbi példája lehet a gúnyolódás-csúfolódás, piszkálódás, lökdösés, az utóbbié pedig az, amikor egy gyermek kénytelen a szünetet társaitól izoláltan eltölteni, amikor a többiek szándékosan nem vesznek tudomást a jelenlétéről, nem választják be a csoportos játékokba, megrongálják a tárgyait és az öltözékét.
Lányoknál gyakoribb forma a kiközösítés és a verbális agresszió (gúnyolódás, sértő megjegyzések), valamint gesztusok alkalmazása (szamárfül, grimaszolás, hirtelen elhallgatás stb.). Ezek ugyanolyan kegyetlenek lehetnek, mint a nyílt agresszió.
A szülők számára fontos jelzés lehet a tanulmányi romlás, az iskolával szembeni hirtelen rossz viszony és a gyakori hangulatváltozások. Továbbá: a gyerek gyanúsan sokszor veszíti el a dolgait, éhesen érkezik haza (az agresszorok elveszik a tízóraiját), nem akar beszélni róla, mi bántja. Ha beigazolódik a gyanú, éreztetni kell a gyerekkel, hogy ránk mindig számíthat. Fel kell keresnünk a gyerek osztályfőnökét és az iskola igazgatóját. Ha elutasítják a probléma megoldását, vigyük át a gyereket egy másik iskolába.
Az erőszakoskodók a hatásra utaznak. Ha nem sikerül nálad kellő hatást elérniük, más célpont után néznek. Mondd el a szüleidnek, mi történik. Szükséged van a segítségükre.
Az áldozat gyerekek között három típus fordul elő a leggyakrabban, de ha feszült a csoport, szinte bárkiből válhat célpont, aki elüt a többiektől. Az első típusba tartoznak a visszahúzódó, érzékeny gyerekek, akik az agresszióra sírással, dührohammal reagálnak, ami vonzza a piszkálódásra hajlamosakat. A második típusba tartoznak az „idegesítők“. Jellemző rájuk a dicsekvés, a stréberség vagy a bohócszerep.
Külön csoportba tartoznak azok, akik kiprovokálják az üldöző magatartást. Lökdösődnek, verekedést kezdenek. Sok gyerek kerül ebbe a helyzetbe, de pszichésen sérültek is, akiknél a kialakult „én nem vagyok szerethető“ belső ítélet ahhoz vezet, hogy a figyelmet csak negatív módon képesek felhívni magukra.
A legtöbb erőszakoskodó otthonról negatív feszültségeket hoz magával, és azt másokon vezeti le. Nincs jó empátiás készsége, így rendszerint nem méri fel, mit okoz másoknak. Vannak olyanok is, akik élvezik, hogy másnak fájdalmat okoztak. Náluk a kegyetlenkedés csak az érzelmi problémák oldásával és az agresszió büntetésével állítható meg. Mások az erejüket fitogtatják. A sportolás általában segít levezetni a feszültséget, és lehetőséget ad a versengésre. Beszélgetésekre is szükség van, hogy megértsék, ez a magatartás nem „győztes“, hanem épp ellenkezőleg, megnehezíti az érvényesülést. Az erőszakoskodók között találunk olyanokat is, akiket elkényeztettek, ezért egyáltalán nincsenek tekintettel másokra, ingerlékenyek, rosszul bírják a késleltetést. Mint a többieknél, a mások tiszteletét és a hirtelen düh kezelését kell megtanulniuk.
Tanácsok: Maradj a tömegben – az erőszakoskodók általában a magányosan lévőket szúrják ki. Ne állj meg, ha eléd kerülnek! Ha megjegyzéseket tesznek, engedd el a füled mellett. Próbálj nem sírni vagy dühösen csapkodni.
