Hugi (Fekete Ildikó) csodaszép lány, egy kislány édesanyja, Dunaszerdahelyről a szerelem szárnyán repült Olaszországba. A beilleszkedés nem okozott neki gondot, hisz sok nyelven beszél: nyelvtudományt tanult a pozsonyi Comenius Egyetemen. Olasz párjával, Matteóval jelenleg Pármában élnek, a városközpontban. Nyolcadik hete vesztegzár alatt úgy, hogy mindketten otthonról dolgoznak. (Matteo közgazdász, Ildikó cégképviselő.) Mit élnek át a mindennapokban? – erről mesél nekünk.

palma_1.jpeg

Párma egy csodás város, rengeteg csodálatos épület és még több sonka jellemzi. Egy órányira fekszik Milánótól...

Olaszországban május 3-ig meghosszabbították a vesztegzárat. Az európai országok közül a spanyolok mellett náluk a legsúlyosabb a helyzet. S mindez egy 90 nanométeres kórokozó miatt! Miközben a mikrobiológia lassan embert is képes klónozni, most nem tudja megmondani, hogyan kéne megakadályozni, hogy a koronavírus a légzőszervek sejtjeinek felületén található ACE2 fehérjéhez kapcsolódjon...  Vagy hogy miért hal meg Olaszországban annyi rengeteg idős ember?

Két hónapja bezárva

Hát ez tényleg karantén, egy jó csúnya nagy piros K betűvel megjelölve... Jövő héten lesz a nyolcadik hete, hogy be vagyunk zárva „a négy fal közé”. Mindannyian tudjuk, hogy nem egyszerű házi fogságban élni. Igazán embert próbáló helyzet ez, és csak a pszichikailag erős jelleműeknek ajánlott a műsor. Az ember olyan, mint a vadállat, nem szereti a rácsot – nem véletlenül tartják a rossz embereket és a bűnösöket vesztegzár alatt.
Persze, hozzáállás kérdése is: ha negatívan viszonyulunk a bezártsághoz, akkor minden kutya rossz lesz, és siralomvölgyben fogjuk érezni magunkat. Aminek a végét nem is látjuk, hisz hétről hétre nyúlik, most épp május elejéig tolták ki a korlátozásokat… Ezért jobb, ha a magunk érdekében megpróbáljuk kontroll alá vonni az egész benti életet.

web-bannerek-instagram.jpg

Fázisok 

Az elején az elkeseredés van napirenden, az önsajnálat és a panaszkodás. A szakirodalom szerint ez teljesen normális ilyen rendhagyó lélektani helyzetben. Mindannyian emberből vagyunk, és ezeket az érzéseket el kell fogadni. Viszont ha már óránként hisztizünk, s félnaponta kiengedjük a gőzt a zubogó fazékból, akkor ki kell rakni „stop” jelzést. Ne húzzuk le magunkat a gödör legmélyére, inkább váltsunk perspektívát! Hisz örök emberi tapasztalat, hogy egyszer úgyis felkel nap, csak ki kell addig bírni.

A lépések: először is el kell fogadni az adott és remélhetőleg átmeneti helyzetet.
Kérdezzük meg maguktól, mire fordíthatnánk a szabadidőnket (már akinek van ilyen!, na jó, viccelek). Ám azért csak vegyük számba, milyen új és hasznos szokásokat tudunk beiktatni az életünkbe, vagy épp melyik rossz szokást sikerül kiiktatni…

A háromtagú Crispi-familynél sem ment ez másképp! (A Crispi család mi volnánk, Matteo családneve után). Távol vagyunk Matteo családjától, akik Rómában élnek, a barátoktól, a rokonoktól és testvéremtől, az egész nagy családtól – pedig előtte kéthavonta hazarepültem, mert anyu sokat segített Sara körül. Most MINDENRE egyedül vagyunk Matteóval, és ugye, most bármi megtörténhet, még a rossz dolgok is… Ezeket az érzéseket szerencsére sikerült egy-két hét alatt lezongorázni, s most már úgy néz ki, hogy sikeres volt a szoftvercsere: a depressziós gondolatokat száműztük az otthonunkból.

Ez most egy szükséghelyzet! A családnak egy kivételesen erős csapattá kell összeforrni, főleg ha mind a két szülő otthonról dolgozik, és egy hároméves gyerek van a háznál, akit nincs kinek lepasszolni egy kurta percre sem...  Nem, ez itt most nem vakáció, nem azért nem megy munkába anya és apa.

Nyakunkba szakadt a házimunka, a home office, mellette a gyerek ellátása: szóval, muszáj volt összeszedni magunkat. Matteo és én is smart workingen vagyunk a karantén elejétől kezdve – és azt hiszem, az ember otthonról mindig többet dolgozik. Több okból is: van, hogy a kis ördög erősen tapossa a vállunkat: még, még!, ezt fejezd be. Néha meg a munkába menekülünk, hogy majd később kelljen a piszkos edénnyel foglalkozni. Ám sokszor a harmadik érv a legerősebb: szeretünk dolgozni, szenvedélyesen szeretjük a munkánkat, és semmi pénzért nem váltanánk át semmittevésre. Csúnyán hangzik, de igaz: mindkettőnknek szüksége van szellemi elfoglaltságra is, hogy megőrizzük a lelki egyensúlyunkat. Nem lehet egész nap egy hároméves gyerek szintjén létezni. Mert amúgy rengeteget játszunk hármasban – és intenzíven, már hosszú hetek óta. Hogy ne legyen nagy a lelkiismeret-furdalásunk (ezt az eleve igazságtalan és csúnya érzést megtanultuk nem magunkhoz engedni), próbáljuk tudatosan megszervezni a napjainkat. Fontos, hogy ugyanolyan rendszert alakítsunk ki a körforgásban, mint a normális hétköznapokban. Minden tevékenységnek meg kell találni a maga idősávját, mert különben napi 24 órában azt fogjuk érezni, hogy egy irdatlan nagy káoszban élünk. És „Pánik úr” sosem volt jó tanácsadó!

hugi5.jpeg

A Crispi family 

Fontos, hogy őszinték legyünk a gyerekkel, mert neki is meg kell értenie, hogy most nincs más választásunk, mint bent maradni a négy fal között, s egy idő után már segíteni is tud nekünk a túlélési stratégiákban. (Személyes tapasztalat!) Itt a nagy alkalom az önállóság kifejlesztésére… Nem, ez itt most nem vakáció, nem azért nem megy munkába anya és apa…  A családnak egy kivételesen erős csapattá kell összeforrni, főleg ha mind a két szülő dolgozik. A kis Saranak az elejétől fogva lassacskán adagoltuk, hogy most mennyi mindent nem szabad, és hogy súlyos a helyzet, mert rendkívüli állapotban van az ország. Ám ne búsuljon, nemsokára minden visszaáll a régi kerékvágásba. Most nincs bölcsi, csavargás, sem mamához utazás Szlovákiába, sok a beteg, vigyázni kell rájuk, és mi azt csak úgy tudjuk, ha szépen otthon maradunk.
Van, hogy ő mondja nekem, „Vigyázz az emberekkel!”, mikor viszem le a szemetet.
Van, hogy arra kelek: „Anya, átment már a vírus?”

Naponta kétszer főzök, vagyis inkább Matteo főz (mert igazi olasz, imádja a jó ételt), ötször eszünk, karikában takarítunk, és már nincs lelkiismeretfurdalásunk, ha indul a lakás. Vannak sötét sarkok, ahol a Pál utcai fiúk nyugodtan el tudnának bújni, az életben nem találná meg őket az Áts Feri. „Multitaskingolok”, mint a többi nő, egyszerre 3 dolgot csinálok, de már a 4 sem számít soknak. (No jó, a krízis végére a férfiak is képesek lesznek kettőre.)

Most a rutinmunkákon kívül rengeteg a takarítanivaló is, hisz mindig bent vagyunk, és meg nem koszosodhatunk. Néha Sara is besegít, szereti berakosgatni a ruhákat a mosógépbe, megöntözni a virágokat, a főzésnél is szépen asszisztál. (Ezt olyan jól csinálja, hogy azt mondogatjuk Matteóval: lehet, hogy egyszer még híres séf lesz belőle.) Már megértette, hogy napközben munka van, kevesebb a játék, mert anya és apa otthonról dolgozik. Sokszor utánoz minket, telefonnal köröz a lakásban, és azt hajtogatja: „Nekem most dolgoznom kell, értitek?!”  (Meg lehet közben zabálni.) Közben persze van játszás és különféle aktivitások az ősökkel – de az sem árt,  ha a gyerek néha „unatkozik”. Olyankor önmagával lehet kicsit, új dolgokat fedez fel maga körül, új játékokat talál ki. Ez az idő egyszerűen szükséges a család lelki higiéniájának a megőrzéséhez. 

hugi3.jpeg

Sara és Matteo

Legyenek tervek!

Mivel nincs kimenetel (csak a legszükségesebb dolgokért hagyhatjuk el a házat, mint a bevásárlás vagy az orvoslátogatás), így vannak napok, melyek örökkévalóságnak tűnnek. Főleg, hogy az utóbbi időben Sara kezd leszokni az alvásról. Pedig megváltásnak számít, mikor az embernek van egy-két nyugodt órája, mikor megmoshatja a haját, elolvas három sort az újságból, esetleg leül és csak úgy néz ki a fejéből...
Manapság a munka és játékidő közé esik minimum napi két főzés (háromszor, de néha ötször is eszünk naponta), rakodás, mosás, teregetés és meg sorolhatnám… Néha nem is tudom, hogyan győzünk mindent, a lakás néha olyan, mint egy csatatér, a Pál utcai fiúk nyugodtan elbújhatnának nálunk, nem találná meg őket az Áts Feri. Ám mint korábban írtam, a lelkiismeret-furdalást mi már nem engedjük be a házba, csak a vesztegzáron túlról leselkedik.

Ami az outfitet illeti, a második hét után jóformán csak szabadidőruhában, smink nélkül és zsíros hajjal futkároztam fel s alá… Ám ezt SEM SZABAD! Reggel fel kell szépen öltözni, sminkelni legalább annyit, mint mikor az üzletbe ugrunk le. Rendezett külsővel másképp telik a nap!!
Sokat segít, ha napi, heti és havi TERVEKET szövögetünk, mert fontos, hogy legyenek céljaink, amelyeket aztán kipipálhatunk. Ettől fogunk oxitocin hormont termelni, elönt bennünket az örömérzet (ami, ugye, testvéri viszonyban áll az önbizalommal). Most is van egy közeli célom: el akarok kezdeni otthon edzeni… Plusz szeretek olvasni, a weben videókat nézni a munkámmal kapcsolatban (vagy amiben javulni szeretnék), esetleg olyan témákról, amelyek érdekelnek. Az online kurzusokat sem vetem meg. Esténként pedig (11 után, mikor elérkezik a nyugalom órája) „kötelező” „spanyolfilmezést” szervezek a párommal, hogy legalább kicsit gyakorolhassam a feledésbe merült, de számomra nagyon kedves nyelvet. Spanyol szakon végeztem ugyanis, éltem kint Madridban is.

Ismerd meg önmagad!

Vigyázni kell, mert a koronavírus minden értelemben fertőző! Nemcsak a testünket mérgezi meg, hanem a lelkünket is. Megtapasztalhatjuk a különféle lelkiállapotokat a rosszkedvtől, a melankóliától kezdve a bezártságérzeten keresztül egészen az euforikus boldogságpillanatokig. Van itt minden. És ez így van jól. Így ismerjük meg igazán önmagunkat! Kik vagyunk igazából? Kik vagyunk (lennénk) társaság, munka, pénz, ruhák, utazás és vacsorák nélkül? Ebből az önismereti harcból megszületik az igazi énünk, a „mély Én“, aki lehet, hogy először nem fog tetszeni nekünk – vagy épp nagyon is tetszeni fog: „Jé, én ilyen vagyok?!”
S mikor mindennek vége lesz, és szerencsénk is van, akkor már csak ezzel az új önmagunkkal leszünk megfertőzve. Ez jelenti majd az újjászületésünket, a napsütést a vihar után…

–né–

Kapcsolódó írásunk:„Andrà tutto bene”

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

A 8. hét a karantén torkában, Pármában
A 8. hét a karantén torkában, Pármában
A 8. hét a karantén torkában, Pármában
Új Nő csapata