Anyává válni hatalmas csoda. Ikreknél pedig dupla csoda. Mindennap hálát adok a Teremtőnek, hogy láthatom felnőni a gyerekeimet. Úgy érzem, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna.
„Istenem, mikor nőttek fel a gyerekeim? Hiszen csak most születtek!” – sóhajtok fel a gondolataimba merülve. Az anyaság élmény, az anya pedig a gyermekkel születik.
Milyen érzés anyának lenni? Nem lehet ezt elmagyarázni – és talán nem is kell. Anyának lenni a világ legszebb feladata, és a „Köszönöm Anyukám!” pedig a legmeghatóbb mondat...
A szülési szabadság a reklámképeken olyan, mint a földi paradicsom. Az ilyen reklámokat bizonyára olyan húszéves gyerekemberek tervezték, aki közelről még sose láttak kisgyereket. Mert az élet egészen más.
Kinyomom a hasam. Behúzom. Oldalra fordulok, kinyom, behúz. A hasamon két kocka, de olyanok, mint a zselatinos sütemények: remeg a tetejük. Mégis szépnek látom őket, mert „enyém sütik”. Egy öninterjú következik arról, hogyan pánikoltam be a szülés után, és kötöttem végül egy egészen jó kompromisszumot önmagammal.
Sokáig azt tartották, hogy minden a neveléstől és a családtól függ. Aki viszont nevelt már gyermeket, az tudja, hogy ez nem egészen igaz. Hiszen egyik gyerek hasonlít természetében a szüleire, a másik pedig annyira különbözik, mintha egyenesen egy másik bolygóról származna.
A tökéletes anya sose kiabál a gyerekével. A tökéletes anya órákig játszik vele, takarít, főz, mos és vasal, miközben haja belőve, dereka karcsú. Ilyennek képzeljük a tökéletes anyát. Sajnos, a legtöbb gyereknek pechje van – a sors nem ilyen tökéletes anyát adott neki.
"Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében. "