Pár évvel ezelőtt egy kiállításon lenyűgözve álltam meg egy kép előtt: Labirintus volt a címe. A kép azóta is bennem él. A festő, Czafrangó Sylvia Komáromtól nem messze, Gyulamajoron alkot.
Az ősbemutó a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában volt Lévay Adina rendezésében. S hogy miről szól a darab? Rólunk: nőkről, anyákról, nagyanyákról, leányokról – és érzelmi konfliktusainkról.
Nem véletlen, hogy a nővérkék – nők. A betegápolásban ugyanis odaadásra van szükség, s ebből több jutott a nőknek. A nők, a nővérkék áldozatot is hoznak – innen elvesznek, oda odaraknak –, szüntelenül egyensúlyoznak a családjuk és a munkahelyük között.
Mi a jellemző a jelenkori hazai építészetre, és milyenek az elvárások? Erről beszélgettünk négy kiváló építésszel, akiket magasan jegyeznek a szakmájukban.
Az embernek különböző életkorban különböző életfeladatai lehetnek. A lényeg, hogy ezeket felismerje és megkeresse. Példa rá a komáromi Sebők Éva, aki nemrégiben Tiffany-lámpa-kiállítást kivitelezett.
"Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében. "