Az arborétumról az is tud, aki Malonyát nem is ismeri. Tudjuk, hogy Malonyán egy csodálatos botanikus kert van. Egy örökzöld park, ahol fás szárú, örökzöld...
A festményekért, szobrokért borsos árakat fizetnek a művészetkedvelők. Az alábbi cikk által ízelítőt kapunk az árverésekről és a kalapács alá kerülő „művészet” vándorútjáról.
A riport előtt úgy képzeltem, hogy az optikusok egész életüket egy csillogó Tükörországban élik. Csak a hátsó műhelyekben lett világos számomra, hogy mennyi tudás, finom érzék és tapasztalat szükséges ehhez a munkához.
Mikor kertet képzelek magam elé, mindig nyílik ott valami, ami mámorító kipárolgásaival uralja a kis földdarabot, és kényezteti az érzékeket. Talán nem lesz...
Dokumentál, ételt oszt, gyógyszereket ad be, injekciót szúr, lázat mér, sebet fertőtlenít, panaszt hallgat végig, s ha kell, szemet fog le. Ömlik rá a tömérdek emberi baj. Türelemmel segít, és odaadással gondoz. És közben mosolyog. Erről szól az élete.
Nem járunk már „próbára” a varrónőhöz. A varrónők fércelt ruháikkal és színes gombostűikkel kikoptak sietős világunkból. Maradtak a késztermékek, a konfekció, ami mindenkire és senkire sem passzol igazán.
A félig-meddig tudatos álmatlansági rituálé a harmincadik évemben kezdődött. A tetőpont a legrövidebb éjszakával érkezik el. Egy „sötétnyi” múltidézés – alvás helyett. Mellesleg születésem ideje is a nyári napforduló estéjére esik. Apák napjára.
A Kis-Duna halászható és hajózható volt, áramlását vízimalmok működtetésére használták. A mai világban, mikor úgymond már semmi hasznot nem hajt, s a jólétünk nem függ tőle közvetlenül, kiszolgáltatottá vált: egyre jobban megszenvedi az ember romboló hajlamát.
"… abban a pillanatban, amint valakit elítéltél, valójában magadat ítélted el. Ha bántasz
valakit, magadat bántod, senki mást…Gondolj csak a szeretetre… Kinek szeretsz, amikor
szeretsz? Másnak, vagy magadnak?"