A farsang a bűntelen örömök és a fényes bálok ideje. Régen a táncmulatságok elengedhetetlen kelléke volt a maskara, mely csakúgy, mint a legyező, sajátos nyelvezettel bírt. Szeretnek-e álarcot ölteni? – tettük fel a kérdést olvasóinknak.

Az álarcosbálok kimentek a divatból. Manapság a bulikon boszorkánynak vagy kalóznak, sőt, újabban dominának illik öltözni. Pedig mennyi izgalmas jelmez van ezeken kívül! (Fotó: Dömötör Ede)

alarc-mogott-kezdo.jpg

A tradicionális jelmezek egy része itáliai vándorszínpadokon született, s egy-egy jellemző karaktert formált meg. A commedia dell’arte figurái közül ketten is szerepelnek fotózásunkon: Colombina, az okos, felvágott nyelvű szolgálólány és Pierrot, a reménytelen szerelmes, akinek fehérre festett, könnycseppel ékesített arcát az is ismeri, aki nem ismeri a „múltját”.

A commedia dell’arte („a hivatásos színészek színjátéka”) a 16. században alakult ki Itáliában, fénykora a későbbi századokra tehető. Vándortársulatok játszották, és a daraboknak csak a cselekményvázlatát dolgozták ki, a párbeszédeket a színpadon rögtönözték.

Ez nem improvizációt jelent, sokkal inkább előre betanult, kész sémákat és szövegrészeket, illetve közismert és kedvelt tréfákat, amiket aztán a közönség reakcióinak megfelelően variáltak. Sokszor a közönség mondta meg (bekiabáltak a színpadra), merre alakuljon a végkifejlet. Népszerűségét is ennek köszönhette a darab, illetve pimasz hangvételének: a szolgálók voltak benne az okosak, az uraságok együgyűek. Hivatásos vándortársulatok mutatták be, a társulat létszáma sosem volt több tizenkettőnél.

Minden színésznek megvolt a maga karaktere (Pierrot, Colombina és a többi), egy színész kizárólag azt az egy karaktert játszotta. A korai commediában a női szerepeket is férfiak játszották, őket zagnának hívták. De elég hamar megjelentek a nők is a színpadon, ami egyszerre volt botrányos és rendkívül népszerű.

minden_reggel_ujno.sk_171.png

ANNA A REVIZORBÓL

Szabó Szvrcsek Anita, a Komáromi Jókai Színház művésznője.

– Vajon mit gondol a maskarákról a színész, aki hivatásszerűen bújik jelmezbe, hiszen az a munkaeszköze?

– Az, hogy jelmezeket ölthetek magamra, maga a csoda, ugyanis mindig legalább száz ember akartam lenni egyszerre! A jelmez a figura létrejöttének meghatározó része. Egy jól megtervezett kosztüm megkönnyíti az átlényegülést, egybeolvad a színész testével, jó esetben a szerep bőrévé válik. Vannak viszont kosztümök, melyek csak akadályoznak, zavarnak, és csak nehezítik munkánkat, így maskarák csupán. A fotón látható, aprólékosan kidolgozott ruhát Gogol Revizor című darabjában viselem, ahol a polgármester feleségét, Annát játszom.

– Az egyik legkedveltebb kosztümöm, de még nem sikerült teljesen „összeszoknunk”. Talán tízszer álltam benne színpadon, de háromszor szorult javításra, és minden alkalommal épp a színpadon, pontosabban a harminc másodperces gyorsöltözés alkalmával adta meg magát a cipzár – a ruha súlya miatt... Ügyes kezek azóta duplasoros „zárszerkezetet” varrtak rá, így ha a cipzár elfárad is, az apró kapcsok megvédenek a balesettől.

alarc-mogott-anna-revizor.jpg

CASANOVA

Kósa Krisztián (31) Csicsóról, vendéglátóipari menedzser, majdnem tíz évig luxushajókon dolgozott.

– A nagy nőcsábász velencei volt, tehát a karneválok hazájában élt. Visszaemlékezéseit mégis franciául írta, hogy minél több emberhez eljusson. (Ő már akkor tudta, mit tesz a marketing.) 1800-ban halt meg, könyvét húsz évvel a halála után adták ki. Nem véletlenül csak akkor. Könyvében több mint száz nőt említ név szerint, közöttük egy apácát is, és több férfit, akivel viszonya volt. Casanova élete utolsó éveiben Csehországban volt könyvtáros, s bár itt nyugalomra lelt – a lelke mélyén irtózatosan unatkozott. Már az öngyilkosságon tűnődött, mikor felötlött benne, hogy írással újra tudná élni az élményeit. És lőn!

– Pedig Casanova állítólag csúf volt, tehát nem igazán a szépségéért szerették a nők. Élete fő törekvése az volt, hogy minél több érzéki örömben részesítse magát. Sikerei titka abban rejlett, hogy rájött: úgy juthat minél több kéjhez, ha szereti és kényezteti a nőket, s ők ezt viszonozzák. Gondosan tanulmányozta a nőket (anatómiailag is), hogy minél több örömöt tudjon nekik adni. Ez akkoriban szokatlan volt, hisz a 18. században a nőket másodrendűnek tekintették. Emellett a legfigyelmesebb férfi volt: csokoládéval, finom borokkal kényeztette aktuális szeretőjét.

alarc-mogott-casanova.jpg

PIERROT, A SZOMORÚ BOHÓC

Pedrolino (vagy ismertebb nevén, franciául Pierrot): szomorú bohócként ismeri a világ, még az is, aki a commedia dell’arte figuráiról soha nem hallott. Pierrot gyerekes, szinte infantilis viselkedésű, és olyan keveset szól, hogy azt hiszik róla, néma. Legfőbb vágya, hogy szeressék! Különösen Colombina szerelmére áhítozik, aki viszont mást választ. A melankolikus Pedrolino pedig saját magát hibáztatja ezért. Így vált aztán a reménytelen szerelmes a szomorú bohóc ikonikus figurájává.

– Bár bejártam a világot, és többször megfordultam Rio de Janeiróban és Velencében – a karnevál kimaradt az életemből. Ezért is örülök a fotózásnak: rögtön két, egymásnak ellentmondó karaktert alakítok. Úgy érzem, hozzám inkább Casanova gálánsan merész figurája áll közelebb. Nem mintha nőcsábász lennék, épp csak szeretek flörtölgetni. A síró bohócból, Pierrot-ból sugárzó melankólia idegen számomra.

De a figura éppen ezért izgalmas. Más, mint én vagyok! Hiszen a farsangi forgatagban épp az a szép, hogy egy tőlünk idegen karakter bőrébe bújhatunk, s átélhetjük az „ő milyen ember lehet” érzését...

– A velencei karnevál, a maskarák is ebből a gondolatból születtek: más legyek, mint aki vagyok... Sőt, a velenceiek meg sem szólaltak az álarc alatt, hogy fel ne ismerjék őket. Pierrot-ban azt szeretem, hogy bohócot csinál magából csak azért, hogy másokat felvidítson. Közel állnak a szívemhez a művészetek, főként a színház és a színészet. Nagy álmom, hogy eljussak a világ egyik leghíresebb farsangi báljába, a bécsi operabálba. A farsangi bál nekem olyan, mint egy színdarab: tele van érzelmekkel, játékkal és incselkedéssel.

alarc-mogott-pierrot.jpg

GRÓFNŐ VAGYOK

László Kata (25) projektvezető Nagymegyerről.

– Nem jellemző rám, hogy jelmezbe bújok, bár szívesen lennék időutazó. Kipróbálnám, milyen volt az élet grófnőként a 17. század idején... Lenyűgöznek a terebélyes, fényes anyagokból készült szoknyák és a fűzős felsőrészek. A rizsporos parókát már hanyagolnám! Táncolni nagyon szeretek, de még van mit tanulnom, ezért nemrégiben beiratkoztam egy társastánctanfolyamra. Két évvel ezelőtt udvarhölgyként részt vettem Győrben a Barokk esküvő nevű rendezvényen, ahol korhű ruhában kísértem az ifjú párt alkalmi oltáruk elé. Imádtam, mert egy remekbe szabott barokk öltözet vagy frizura kidomborítja viselője nőiességét, és királynői tartást kölcsönöz.

– Egy jelmezbálban gyermekkorom mesehőseinek bőrébe bújnék – szívesen lennék Hófehérke vagy a híres indiánlány, Pocahontas. A hosszú fekete hajam miatt mindkettőhöz hasonlítottak már. Engem főként a belső tulajdonságaik, a segíteni akarásuk fogott meg leginkább. Azt gondolom, hogy a segítőkészség rám is jellemző.

alarc-mogott-grofno.jpg

COLOMBINA, AZ OKOS SZOLGÁLÓ

A commedia dell’arte kedvelt figurája. Szellemes és okos, csapongó és beszédes, aki nagy örömét leli a gazdája bosszantásában. Kacér teremtés, akinek alaposan felvágták a nyelvét, de alapjában jóindulatú és kedves. Ő a darab legokosabb szereplője, szinte lehetetlen becsapni. Tóth Szilvia (33) üzletvezető Nagyfödémesről. (Most a második babáját várja.)

– Énekelek, sőt, hosszú évekig vendéglátóztam, így a kulisszák előtt, a színpadon tapasztaltam meg a farsangi bálok hangulatát. Számomra mindig is a kicsi, meghitt falusi bálok voltak kedvesebbek. A vendégek itt sokkal oldottabbak, mint a formális, puccos bálokon. Ott már feszélyezettek, nagyobb az önkontroll, sőt, gyakori vendég a képmutatás és a kétszínűség. Persze, kivétel erősíti a szabályt. Szeretem a farsangot, mert szeretem a jelmezeket! A tágabb baráti körben gyakran rendezünk családi maskarás bulikat. Utoljára hercegnőnek öltöztem, csakúgy, mint a tizenkét éves lányom, Friderika. Mi már csak ilyen romantikusak vagyunk! De szeretem Hamupipőkét is. Már gyermekként megfogott, ahogy meglátja az emberekben a jóságot, a tisztaságot vagy épp az árnyékot: a hamisságot és a gonoszságot. Nagyon megörültem, hogy most, a fotózáson Colombina vagyok, az egyszerű, de talpraesett, nagy igazságérzettel rendelkező szolgálólány. Szerintem tudom hozni ezt a karaktert is, mert az egyszerűség és a természetesség életem alapelve.

alarc-mogott-colombina.jpg

KACÉR ROKOKÓ DÁMA

A dáma a rokokó korából lépett közénk: frivol öltözéke illik helyszínünkhöz. Cikornyás volt az egész rokokó élet, mintha mindent édes cukorkamázzal vontak volna be – és színes, színes. Semmi sem volt természetes, még a fák, bokrok sem nőhettek kedvükre, formára nyírták őket, és fehér parókás urak és hölgyek sétálgattak hajbókolva közöttük. Ez a hangulat köszön vissza képünkről. Váradi Mónika (23) egyetemi hallgató Nagymegyerről.

– Életem első bálja a szalagavatóm volt, melyre azóta is szívesen gondolok vissza. Szeretem a díszes ruhákat, ezért minden mulatság öröm számomra. És ha bálba készülök, megadom a módját. Odafigyelek arra, hogy az egész megjelenésem, a smink, a haj és a ruha is tökéletes és stílusos legyen. Szeretem, ahogy a csodás báli ruhák a zene ritmusára suhognak. Nagy kedvencem a keringő. Tetszenek az alaposan kidolgozott részletek a ruhákon, a sok arany és a remek díszítések.

alarc-mogott-rokoko-dama.jpg

– A jelmezeket már nem igazán kedvelem, mert szeretek önmagam lenni, nincs szükségem arra, hogy egy szerep mögé bújjak. Szerencsére sokféle bál közül lehet válogatni, és én éppúgy szeretem a családias mulatságokat, mint az elegánsabb, társasági eseményeket. Igazán fényes bálon még nem voltam, de szívesen kipróbálnám, milyen érzés részese lenni egy csillogó bál hangulatának – ezért is vállaltam a fotózást.

L. Horváth Katalin
Cookies