A mondás szerint minden út Rómába vezet, de mi Izsára indultunk, hogy a rétes nyomát kövessük. Az izsai Rétesfesztivál hírét a hozzánk hasonló gasztrovándorok terjesztik.
A falu két végén őrtornyok fogadnak: olyan világhíres helyre érkezünk ugyanis, ahol más miatt is érdemes megállni. Hiszen már a rómaiak is letáboroztak itt, és kiépítették a ma már világörökségként nyilvántartott védőbástyájukat, a Leányvárt. Pedig a rómaiak idejében még rétes sem volt, hiszen az csak jóval később, a monarchia idején honosodott meg errefelé, s öregbítette tovább Izsa hírnevét. (Fotók: Cséfalvay Á. András és Dömötör Ede)
Egy idő után már nem volt ünnep rétes nélkül, és addig-addig adták generációkon át egymásnak az asszonyok a receptet, mígnem eljött a nap, amikor elmondhatták, hogy „ennél jobb márpedig nincs”. Ezért lestük meg a híres izsai Rétesfesztivált.
Rétes is van, fesztivál is van!
Könnyen odatalálunk, elég követni az embereket. Itt tényleg népvándorlás van – állapítjuk meg, miközben elnézzük a rendszámtáblákat. Igazi falunapi hangulat uralkodik: kirakodóvásár, színes standok, bohócok, akik trükkjeikkel mosolyt csalnak a gyerkőcök arcára. A községháza előtt hosszú asztalokon sorakoznak a rétesek: túrós, túrós-mazsolás, túrós-barackos, mákos-almás, mákos-meggyes, darás-meggyes, darás-szilvás, diós-meggyes és káposztás. Elképesztő mennyiségben – kora estére elfogy több mint 8200 darab, s ezzel új rekord születik.
Árnyas fák alatt folyik a látványnyújtás. Az asszonyok rutinosan húzzák hártyavékonyra a lágy tésztát, ahogy elnézem, csukott szemmel is menne nekik. Addig forgolódunk, míg Csizmár Iréntől, a tizenkét tagú rétessütő csapat vezetőjétől nem sikerül megtudni a híres izsai rétes receptjét. Íme:
Két adag tésztához 80 dkg réteslisztet, (kizárólag jó minőségűvel érdemes dolgozni), két kanál zsírt, két tojást, két kiskanál ecetet, nagyjából fél liter vizet (ez változó, attól függ, mennyit vesz fel a liszt) és egy kiskanál sót adunk. A sima, viszonylag lágy tésztát úgy harminc percig kell dagasztani. Akkor jó, ha már szép sima, és elválik az edény oldalától. Utána legalább negyven percig pihentetni kell. Közben el lehet készíteni a tölteléket, ami legyen gazdag, azon nem érdemes spórolni – hiszen a rétes akkor lesz igazán jó, ha a tésztája vékony, a belseje meg tele van ízekkel!
A Szent Mihály-templom az egyik legszebb templom közel s távol. Megint új toronnyal dicsekedhet: többször sújtották természeti csapások, de az izsaiak mindig összefognak, és felújítják. Ennek jegyében tartanak itt a Rétesfesztivál záróakkordjaként szentmisét.
A szószék rokokó, cirkalmas, aranyos, angyalos, csodálatos!
Miért éppen Rétesfesztivál?
Domin István polgármester elmondja: a réteshez szép emlékei kötődnek, hiszen nagymamája és édesanyja is nyújtotta; ezért tette le voksát a rétes mellett. Ha már fesztivál, akkor legyen Rétesfesztivál...
„Izsa a tejtermékeiről volt híres. Az izsai rétes is a házi túrónak köszönhette a jó hírét!” A túró készítésében volt egy csavar. A tej savasodását követően először vászonzacskóban lecsepegtették az ordát, utána túróprés segítségével téglatest alakúra formázták. Így könnyebb volt szállítani, az izsai asszonyok még több túrót tudtak vinni a komáromi piacra (és étvágygerjesztőbb is volt). A legenda szerint, amikor Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, egy izsai asszony már ott árulta a túróját. Bár a históriát az izsaiak már mosolyogva mesélik, azért ugyanúgy továbbadják, mint a hagyományaikat.
Domin István, Izsa polgármestere
Egy biztos: Izsa vonzó település, az egyetlen Komárom körzetében, amelynek lakossága növekszik. Kedvesek az emberek, szép a táj (mögöttünk ott szuszog a Duna), kiépült az infrastruktúra – és élénk a közösségi élet.
Ha Izsán vagyunk, akkor a Dunánál vagyunk: 2000 évvel ezelőtt a Duna képezte a limest, a Római Birodalom határát.
Mintha rákontrázna, a színpadon a Gyöngyösbokréta éneklőcsoport gondoskodik a jó hangulatról. Ezek az éneklő asszonyok nemrégiben még éltették a rövid szoknya hagyományát. Mert anno csak úgy ringott az izsai lányok szoknyája, amikor végigmentek a falun...
Az izsai viseletet mára már csak a szekrény őrzi...
Miért rövid?
A rövid szoknya nem azonos a Garam menti kurtával. A botrányt okozó izsai kurtaságot a háborús szegénység hozta magával. Az egyik lány az addig két sor hosszúságú szoknyát egyszer egy sorra varratta, mert az anyag drága volt... S ezzel divatot teremtett, mert utána már minden leány ilyet akart a faluban.
A nevezetes izsai rövid szoknya. Vigyázat, az izsai rövid szoknya nem azonos a Garam menti falvak kurta szoknyáival, ahol a derék hosszított, s a szoknyát csípőben viselték.
Mindenesetre a Gyöngyösbokréta éneklőcsoport tagjai két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy csipkés brokátszoknyáikat, kötényeiket és szűkített liptyőiket végleg beakasztják a szekrénybe. (Idősek ők már ehhez – mondták.)
A rövid szoknyát ma hét lakat alatt őrzik – de a dalok tovább élnek. Ahogyan a rétesnóta is, amelynek szövegét az Izsai híres utcadallamára kilencvennyolc éves korában írta Gogola József örökös tiszteletbeli tag.
A toledói csipke volt a túró mellett Izsa másik híressége: a mondás szerint a Magyar Védegylet asszonyai tanították meg pár itteni asszonnyal az 1929-es nagy világválság idején. Hamar elterjedt a faluban, s jó pénzt is tudtak vele keresni a nők, mikor a férfiak munka nélkül maradtak. Télen egész napokat csak varrtak az izsai asszonyok a petróleumlámpánál...
A hímzést finom vászonra, gyolcsra készítették, s fő-leg a vagyonosok vették: egy zsidó család hordta fel a fővárosba, Bécsbe, Pestre, Pozsonyba a csodaszép terítőket. Minél kisebbek voltak a négyzetek, annál értékesebb volt a hímzés.
Sajnos, ma már senki sem készíti a faluban. (A mintáról a lenyomatot kék indigóval készítették. A hátulján látszik az indigó kékje, ez bizonyította, hogy a terítő új.)
Nyúlik, mint a rétestészta
-
A rétes a hiedelmekkel ellentétben nem kifejezetten magyar találmány. A hódoltság idején a törökök magukkal hozták a baklavát és a bureket, s ebből alakulhatott ki a mai rétes. Vagyis a feltekert, töltött rétes: 1799-ben egy selmecbányai szerzetes szakácskönyvében már tejfeles, túrós, mákos, almás rétesről írt.
-
Az osztrákok a rétest osztrák eredetűnek tartják, mondván, hogy a monarchia idejében terjedt el – ez utóbbi igaz is. A rétestésztát már akkor is az asztalon, kézzel húzták ki hártyavékonyra. A legenda szerint az osztrák császár szakácsa azt mondta, hogy akkor jó a tészta, ha rajta keresztül akár egy szerelmes levelet is el lehet olvasni.
A 17. században kezdett elterjedni a töltött rétes, mikor a tésztát abrosz segítségével göngyölték a töltelék köré, és kemencében sütötték.
-
A világ azonban a magyar rétest szerette mindig: a párizsi Ritzben magyar rétest, Rétes Hongrois-t szolgáltak fel, amelyhez a réteslisztet Magyarországról rendelték, a cukrászaikat pedig Pestre küldték ki tanulni.
-
A nálunk sodort rétestészta abban különbözik az osztrák vagy épp cseh rétestől, hogy magasabb sikértartalmú lisztből, vízből és olajból készül. (Néhol adnak hozzá cukrot, néhol nem; s a citrom leve vagy pici ecet is segíthet a megmunkálásban.)
Lakodalom, keresztelő ma is elképzelhetetlen rétes nélkül. A rétes elnevezése amúgy a „réteges” kifejezésből származik. Eredetileg ugyanis több tésztarétegből állhatott, s nem tartalmazott tölteléket.
Etika és tartás – ki a rétesért, ki a koncertért!
„Az én nagyanyám egészen 1986-os haláláig nem vetkőzött ki, viseletben járt. Gyönyörű toledói terítőket hímzett vászonra, most is látom lelki szemeimmel.”
Ezt már Tóth László költő mondja, akibe belebotlunk a főtéren. Koszorús költőnk a község díszpolgára: szülei ugyanis izsaiak voltak, csak a háború után kerültek Budapestre. Mikor az ötéves Lászlónak meghalt az édesapja, édesanyja úgy gondolta, szebb gyermekkort tud neki biztosítani a szülőfalujában, a nagyszülők védőszárnya alatt. Az udvaron tyúkok kapirgáltak, tehenek legelésztek, egyszóval jobb volt az élet Izsán, mint Rákospalotán.
Tóth László koszorús költő, Izsa díszpolgára, aki itt kapott tartást, etikát az élethez.
„Nekem pedig be kellett illeszkednem a falusi gyerekek közé, de sokáig csak a pesti voltam. Ez annyira rám égett, hogy még nemrégiben is az egyik volt osztálytársam rám mutatott a Rétesfesztiválon: Az ott nem a pesti Laci?!” – meséli el a standok felé haladtunkban történetét a József Attila-díjas költő.
Izsa nagy kincse még a Bokrosi szikes, egyenesen európai unikum! A szikes talaj mindig magas sótartalmú, kiválik belőle a só, s a felszínen réteget képez. Ezért a sókedvelő növények, mint a bárányparéj, a sziki üröm vagy a sziki útifű szeretik; de a sisakos sáskának, a fürge gyíknak, ritka lepkéknek és a tövisszúró gébicsnek is otthona. A bokrosi szikes régen kiterjedt volt, de azóta megszűnt rajta a nagybani legeltetés. Anno ezzel tartották fenn a különleges növénytakarót, ennek megszűntével viszont parányi szigetekké zsugorodtak a szikesek. A bokrosi szikes már csak tízhektáros.
A bokrospusztai major: ezt se felejtsük ki, mert ez is a határban van, nem messze a híres szikestől! A 130 éves épületekben, melyek az esztergomi érsekséghez tartoztak, cselédek és mesteremberek éltek és dolgoztak. Mára a major a Sámson család tulajdonába került, akik burgonyát termesztenek itt – és egy ritka jó hangulatú vendégházat tartanak fent Bokros panzió néven. (Meg lehet itt szállni, és élvezkedni a csendben.) Az agroturizmus hídfője ez; Sámson Enikő a családjával élő tájházat is létesített: a kovácsműhely a mesterségek tárháza, akár ki is próbálhatjuk a szerszámokat...
Időközben mellettünk jönnek és jönnek az emberek, ki rétesért, ki a koncertért...
Mi pedig végre az első asztalnál megkóstoljuk a fenséges izsai rétest, amelynek illata már órák óta kísért bennünket. Szóval, így esett részvételünk az izsai Rétesfesztiválon az Új Nővel 2025-ben.
