Szinte nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk róla. Nem tudjuk úgy kinyitni a tévét, fellapozni az újságot, sőt, a vicclapokat, hogy valamilyen formában ne találkoznánk vele. Engem nem érdekel! – mondjuk félvállról, ám ha nincs, idegesek leszünk. Mert ő az, amit gyűlölünk, és mégis imádunk. Ő az, ami nélkül elképzelhetetlen az életünk, ami miatt gyakran vagyunk bánatosak vagy jókedvűek: A PÉNZ.
Az emberek többsége a pénzt a szabadsággal azonosítja, azt gondolják, hogy akinek sok a pénze, annak többet szabad. A gazdag férfinek még a házasságtörést is elnézik, a pénz szexepilként is működhet. Képünkön: Petra Kristúfková két szép lányával, akiknek az apja Boris Kollár hazai milliomos. A hölgyet nyilatkozata szerint nem zavarja, hogy Kollárnak rajta kívül több kapcsolata – és gyermeke van (volt). A lényeg, hogy ő és lányai aranykalitkában élnek, a lányok apja minden földi jóval ellátja őket. A sorban következő kedvesek sem kérnek hűséget Kollártól – csak pénzt, pénzt maguk és gyermekeik számára.
Szegénynek se pénze, se hitele
Hogy mennyire igaz ez a mondás, azt Ági és Jóska példája is igazolja. A házaspárnak bizony nincs sok szerencséje a pénzzel. Ági epilepsziás, hol itt, hol ott dolgozik. Jóska (dél-szlovákiai) átlagfizetést, azaz 13 ezer koronát keres tisztán. Egyik szülő sem tudja támogatni őket. Tíz éve házasok – azóta sincs lakásuk. Albérletből albérletbe vándorolnak – el lehet képzelni, mennyiből élhetnek… A bajt tetézi, hogy Áginak az orvos nem javasolja a szülést, ugyanis ötven százalék az esélye, hogy sokkal rosszabb állapotba kerül. Örökbe fogadnának, ám annak feltétele egy saját lakás, no meg a kereseti kimutatás…
– Ha körülnézünk, a velünk egyidős baráti házaspárok már mind „tartanak valahol”. Saját lakás, gyerekek, néhol már autó is van. Mindenhol ketten dolgoznak, és mindenhol segítettek a szülők is. Nincs esélyünk. A bankokban nem kapunk hitelt – mire is kapnánk? A lakásárak egyre feljebb másznak, lassan már a csillagokat rúgják… A pénztelenség borzasztó érzés. Azt jelenti, nem vásárolhatsz új ruhát, nem vehetsz drágább könyvet, nem járhatsz nagyszabású kiállításokra, nem kirándulhatsz.
A pénztelenség azt üzeni: magad is értéktelen vagy. Önbizalmam napról napra csökken, a keserű íz a számban pedig napról napra növekszik. Nem tudok mást, mint imádkozni…
Sosem lehet tudni…
Nórával Pesten, a kollégiumban ismerkedtem meg. Magas, szőke lány volt, nem annyira csinos, de elég jó alakú. Ukrajnából érkezett, és mint kiderült, esze ágában sincs tanulni.
Egyetlen egy cél lebegett a szemei előtt: pénzes pasast fogni. Egy vasárnap templomba indultam, s kérdeztem, van-e kedve velem tartani. „Persze! – mondta –, csak átöltözöm!“ Nóra húsz perc múlva berobbant a szobámba, én meg majd hanyatt vágódtam. Párducmintás miniszoknya, mélyen kivágott felső, neccharisnya… „Te meg hova mész?“ – csúszott ki önkéntelenül a számon, mire ő: „Templomba megyünk, vagy nem?!“ „De hát így?“ – kérdeztem hitetlenkedve. „Hát persze! – felelte teljes természetességgel. – Elvégre sosem lehet tudni, kivel találkozom! És ha épp a templomban akadok rá a nagy Ő-re?!“ Kész. Nem bírtam tovább, kipukkadt belőlem a nevetés…
Nóra évekig hajszolta az „igazit“, míg végre belátta, a pénzes pasiknak általában megvan a magukhoz való eszük. Rájött: jó lesz neki az ő egyszerű, nyomdász udvarlója, Béla, aki nem milliomos ugyan, de szereti, és még boldogok is lehetnek együtt…
Ha pénzed van, mindened van
Ami nem jött be Nórának, bejött Hajnalkának. Neki – mondhatni – ölébe hullott a szerencse. Egy jóképű, híres Valaki felesége lett. A pénz majd felveti őket. Mindenük megvan – ház, boldogság, gyerekek –, csak egy a baj: Hajni megváltozott. Az azelőtt szerény lányból élsznob lett. A régi barátait meg sem ismeri. „Tudod, ők már nem az a kategória…“ - mondja finnyásan. Azelőtt csak egy farmer lógott rajta, most bezzeg! „Hasonló kategóriájú“ barátnőivel rendszeresen jár shoppingolni. Presztízskérdés, milyen márkájú ruhát visel, közszereplője a különböző partiknak – és persze pletykáknak. Mikor becsöngetek, épp hosszú vörös körmeit szárítgatja unottan. Megteheti, hisz két kicsiny gyermekére bébiszitter vigyáz.
– Tudod, boldog vagyok. Zajlik körülöttem az élet. A pénz szabadságot kölcsönöz az embernek, az ismeretség pedig barátokat… Amióta Ferenc felesége vagyok, minden bálba, minden partiba hivatalosak vagyunk, és mindig a legelőkelőbb helyen ülünk. A régi tanáraim, akik mindig ostoba libának néztek, most hajbókolnak előttem, már messziről köszönnek az utcán… Én meg elfordítom a fejem: elérkezett az idő, hogy megmutassam, ki vagyok.
Hajni sikeresnek érzi magát, mert sikeres ember felesége. A párjára hulló fényben ő is megfürödhet. Hogy hová lett a régi, jó humorú, öntudatos Hajni? Hogy ki tudja, éjszakánként merre kujtorog a párja? Hogy a kedves arcból csak egy maszk maradt? Ugyan már! Mindezen már rég nincs kedve gondolkodni.
A pénz nem boldogít
Szilvia gyönyörű nő: sudár manökenalkat, természetes göndör, barna hajzuhataga lágyan keretezi finom arcát. Minden ujjára akadt egy udvarló, egyik szebb-jobb, mint a másik. Igen ám, de mindegyik „szegény legény” volt, kétkezi munkások.
– Édesanyám korán meghalt, apám meg elitta az eszét – mondja. – Sosem volt hátterem, és ahogy kinéztek a dolgaim, jövőm sem. Semmihez nem értettem, csak a mosolygáshoz: egyszerű felszolgáló voltam egy pizzériában. Itt aztán ki voltam téve mindennek: a főnököm tapogató kezeitől kezdve a kuncsaftok olykor undorító megjegyzéséig. Ha nem engedtem a főnökömnek, az állásommal játszottam – arra meg szükségem volt. Elegem volt mindenből és mindenkiből. Nem akartam tovább robotolni, nem akartam kiszolgáltatott lenni. Biztonságra vágytam, nyugodt életre, szép ruhákra, autóra, pénzre… És megismerkedtem Zolival, a jól menő, kövér, húsz évvel idősebb vállalkozóval. Kedves volt hozzám. Odafigyelt rám.
– Olyan helyekre cipelt, ahol még álmomban sem jártam. Gyönyörű ruhákkal, cipőkkel halmozott el… Aztán egy napon megkérte a kezem. Hozzámentem. Pedig a szívem mélyén undorodtam tőle, a testétől, a csókjaitól. Behunytam a szemem, és valami másra gondoltam… Csak később jöttem rá, hogy ő sem szeret. Csak a tartozéka vagyok, akivel reprezentálhat. Egy bábu, akit oda tesz, ahova akar. Sosem beszélgetünk, egyszerűen nem érdekli, miről mit gondolok. Levegőnek néz. És néha már el is hiszem magamról: nem vagyok más, mint egy csinos játék baba. Egy gazdag, felnőtt férfi ostoba játékszere. S hogy mit kapok ezért cserébe? Ruhát, pénzt és nyugodt életet…
Pénzből sosem elég?
Sanyi 15 éve kezdett el vállalkozni. Vállalkozása sikeres volt, egy idő után egyre több és több pénzt hozott. Sanyi látástól vakulásig dolgozott, a családjával már alig találkozott. A lakást házra cserélték, lassan lett nyaraló, két autó is. Mindent megvehettek, amit csak akartak. Csak egy baj volt: Sanyi nem tudott leállni. Nem tudta azt mondani, ennyi elég, hanem mindig többet és többet akart. Nem vette figyelembe felesége, gyermekei könyörgését, hogy legalább vasárnap ne dolgozzon, és nem akarta észrevenni teste jelzéseit sem. Pedig egyre gyakrabban fájt a gyomra.
– Á, semmiség az egész! Egyszerű gyomorrontás! – hitegettem magam. – Reggel kávé, napi két doboz cigaretta, evésre nem volt időm – hajtottam a pénzt. Vagy a pénz hajtott engem? Már magam sem tudom. Amire nem voltam képes magamtól, azt megtette helyettem a természet. Egy nap, mikor már nem lehetett tovább halogatni az orvosi kivizsgálást, kiderült: gyomorrákom van. Az orvos azt mondta: ha hamarabb jövök, lett volna esélyem. Így azonban… Hazafelé menet az autóban a könnyeim végigcsurogtak az arcomon. Még nem vagyok negyvenéves! Még alig éltem! Elgondolkodtam, vajon miért nem mentem időben orvoshoz? Hát az életemnél is fontosabb a pénz? És akkor rájöttem, mit veszítettem. Kimaradtam a családom, a gyerekeim életéből. A lányomat és a fiamat mindig csak alva láttam, azt sem tudom, milyenek… Ezekben a percekben mindent átértékeltem. És tudtam, amíg élek, mindent másképp fogok csinálni. Ennek tíz éve.
Sanyinak szerencséje vagy talán hatalmas hite volt. Megváltoztatta az étrendjét, megváltoztatta az egész életvitelét. Azóta nem rohan. Rájött, hogy úgysincs hova. Életét nem a pénzre, hanem az emberi kapcsolatokra tette fel. Azon csodás esetek közé tartozik, akik minden orvosi jóslat ellenére tünetmentessé váltak.
Fogához veri a garast
Mikor Tibor lediplomázott, hirtelen rászakadt az ég: kiemelkedő tanulmányi eredményeivel még évekig nem talált megfelelő munkát. Közben megnősült, gyerekei születtek, és ő nem tudta eltartani őket. Mit volt mit tenni, Nyugatra járt különböző idénymunkákra: szőlőszedésre, mosogatásra, fűnyírásra, mikor mi akadt. Aztán egyszer csak ölébe hullott a szerencse: rendkívül jó ajánlatot kapott egy multinacionális cégnél. Mivel megbecsülte magát – rettegett, hogy ismét állás nélkül marad –, karrierje egyre feljebb ívelt. Hamarosan vezető pozícióba került, ma már havi százezret visz haza. Ő azonban – ki tudja miért? – még mindig szegénynek érzi magát. Állandóan spórol.
Csak árleszállításkor vásárol ruhát, cipőt. Nem jár vendéglőbe, nem ül be kávéra, mert az ilyesmi szerinte fölösleges pénzkidobás. Nem jár szórakozni. A feleségét elszámoltatja, hova jár fodrászhoz, mennyiért, és összeszidja, ha már megint kozmetikushoz megy. Spórol az élelmiszerrel is: a kenyérre nem szabad kétféle finomságot tenni – például sajtot és szalámit, vajat és pástétomot –, csak a vagy-vagy variáció létezik. Már rég megtehetné, hogy házba vagy nagyobb luxuslakásba költözzön, ő azonban ragaszkodik pirinyó panellakásukhoz. Bútort csak akkor cserél, ha az már majd szétesik, és akkor is az olcsóbbat választja… Hogy akkor mit csinál a pénzével? Állítólag gyűjti. Hogy mire, azt csak ő tudja…
Könnyen jött pénz könnyen elköltődik
Csaba egyszerű szobafestő volt. Aztán hogy, hogy nem – akárcsak a mesében – egy haverja rájött, hogy Csaba rendkívül jól ért a számítógépekhez. Csaba hamarosan arra ébredt, hogy egy számítógépes cég fejlesztési részlegének kisfőnöke… Cégautó, cégtelefon, heti három munkanap, és 150 ezer koronás fizetés! És mindezt 27 évesen, a semmiből… Önbizalma szárnyakat kapott. Egy év múlva házat vett, fél év múlva pazarul felújította, és emellett még arra is maradt, hogy a pénzt két kézzel szórja. Minden másnap buli, részeg haverok, nők. Mindenkinek fizetett, hát nem csoda, hogy annyi barátja volt, mint égen a csillag. Közben tönkrement a magánélete. Élettársa, egy értelmes, kedves lány megelégelte Csaba kicsapongásait.
– Észrevétlenül váltam vadállattá – meséli magáról. – Rosszulesett, hogy Edina elhagyott, mégis úgy éreztem, neki kell fejet hajtania. Tudtam, hogy a többi lánynak nem én, hanem a pénzem kell. De nem érdekelt. Azt mondtam magamnak: Ezt akarjátok, ez kell nektek? Akkor gyerünk, használjuk ki egymást! Egyre gyakrabban voltam részeg, egyre vadabb bulikat csináltunk, egyre gyakrabban ültem ittasan a volán mögé. És egyre kevesebbet foglalkoztam a munkámmal. Fogalmam sincs, mikor égtem ki… Egy nap azonban bekövetkezett az elképzelhetetlen: közölték velem, hogy egy ideje nem lehet rám számítani. Nincs szükségük ilyen munkatársa. Hirtelen az egész életem összedőlt. Ráébredtem, hogy nem biztosítottam be magam. Ahelyett, hogy a pénzt félretettem volna, vagy ingatlant vásároltam volna, az egész vagyonomat elherdáltam. Nem volt többé buli, elhagytak a nők, a barátaim. Csak a házam maradt meg, és Edina, aki a bajban visszajött hozzám.
Pénzért az ördögöt is meg lehet venni
Péter már a gimiben is karrierista volt. Az egyetemen aztán elkezdett politizálni, de nem annyira meggyőződésből, mint inkább hatalomvágyból. Hamarosan az országos diákszövetség elnöke lett, aztán egy párt ifjúsági szervezetének elnöke. Innen már csak egy lépés volt a valódi politika.
Péter a nagy köpönyegforgató, a tökéletesen megvesztegethető. Mindig arra fordul – persze nagyon ügyesen és csöppet sem látványosan –, ahonnan ígérnek neki valamit… Véleményét elég cinikusan fejezi ki: „Mindenki prostituált. Csak az nem mindegy, ki mennyiért adja magát…”
És végül: az idealista álmodozó
A 35 éves Karesz az egyetlen ismerősöm, aki azt állítja, neki nem kell a pénz. Azt sem érti, mások miért gyűjtögetnek, mikor a világ másik felén, Afrikában éheznek az emberek. Szerinte szét kellene osztanunk közöttük a vagyonunkat. Persze, Karesz könnyen beszél, hiszen nincs se lakása, se autója, se családja, sőt munkája se. Ő ugyanis nem dolgozik akármit, mikor olyan értékesek a gondolatai! Ő az intelligencia csúcsa, az ő ereje a szellemi tőke! Újságírással próbálkozik, de nem hajlandó „megalkudni”: csak arról akar írni, amit ő fontosnak tart. „Ja, kérem, hogy az meg nem kell senkinek? Vessenek magukra!” – mondja Karesz hatalmas öntudattal.
„De Karesz – mondom –, miből fogsz élni? Az élethez mégiscsak kell némi pénz!” „Engem nem érdekel a fizikai sík – feleli filozofikusan. – Különben is, valahogy mindig megoldódnak az anyagi gondjaim.” Aztán megértem, hogyan oldódnak meg. Úgy, hogy időről időre másokon „lóg”. Hol itt alszik, hol ott eszik. Hol ezt, hol azt kér. Gyakran meg is szánják: kap cipőt, ruhát, kölcsön laptopot, mikor mit. Egész addig, amíg meg nem unják. Akkor kirúgják, ő meg megharagszik a „nyárspolgárokra”, akik nem akarnak gondolkodni, és „eladják magukat”: dolgoznak látástól vakulásig, pénzt keresnek. Ahelyett, hogy Kantot olvasnának... A vérig sértett Karesz ilyenkor aztán új „családot” keres, akikhez ismét beköltözhet egy kis időre. Csak egy egészen rövid időre, hiszen hamarosan megérkezik a pénz, és ő végre albérletbe mehet…
A pénzről számtalan dolog jut az ember eszébe. Ha hajszoljuk, őrültté válunk, és nincs időnk élni vele. Ha van, de úgy teszünk, mintha szüntelenül spórolnunk kellene, nem élünk nagylábon, kinevetnek bennünket. Aki pedig az ellenkezőjét teszi – két kézzel szórja a pénzt –, azt egyszerre irigylik és megvetik… No és vannak, akik bármire képesek, hogy megszerezzék, mégsincs nekik soha, és ott vannak azok is, akiknek valahogy mindig az ölükbe hullik a szerencse.
Könnyen ítélkezünk, sokszor felületesen, nem látva, mi miért történik. Ha valaki nem hajszolja a pénzt, hanem „nyugodtan ül a fenekén”, arról gyakran hisszük, hogy híján van minden ambíciónak. Aki nem dolgozik meg érte, mégis van neki, az biztosan kihasznál másokat, aki pedig egy élet kemény munkájából lesz dúsgazdag, az ostoba fajankó… Mi hát a jó? Nem tudhatjuk, mindenesetre egy zsidó közmondás szerint ha pénz van a zsebedben, bölcs vagy, szép vagy, és énekelni is tudsz.
