Keserves csalódás érte, amikor a Csokoládé című film nyers változatából a rendező kivágta fergeteges táncát Johnny Depp-pel. Pedig a hetvenkét éves Judi Denchnek nincs miért szomorkodnia.
Élete folyamán hazavihette az Oscar-szobrot, évtizedek óta Anglia egyik legsikeresebb színpadi színésznője. És II. Erzsébet nemesi címmel is megajándékozta.
A szerény Judi Dench
A sikerek ellenére Judi Dench nem egy elkényeztetett zilált idegzetű arisztokrata. A hetvenkét éves színésznő teljesen normális idősödő asszony, akinek remek humora van. Erről tanúbizonyságot tett a Csokoládé díszbemutatója után is, amikor a sajtókonferencián azt mondta: „Most pedig Johnny Depp-pel bemutatjuk, miről maradtak le a rendezői önkény miatt.” És előadták a filmből kimaradt táncot...
A külföld Judi Denchet egyJames Bond-filmből ismerte meg, és azóta is így tartja számon. Micsoda tévedés! Judi Denchnek hatalmas színpadi múltja van: Ibsen, Csehov, Shakespeare a kedvence. Orvos édesapjával, akit a túlterhelt vagy sebesült színészek kezeléséhez hívták, már kislány korában gyakran megfordult a kulisszák mögött. Még nem tudta, mi lesz, ha nagy lesz, de azt érezte, hogy a munkájának köze lesz a színházhoz. Az adottságai megvoltak, mivel eleven, temperamentumos, lelkes kislány volt. Az iskolában mindig megszidták, mert egy percig sem tudott csendben maradni.
Nem is csoda egy olyan gyerek esetében, akinek Reginald és Olave voltak a szülei. Reginald papa rendkívül népszerű ember volt Yorkban, nagy mókamester és remek előadó, akinek kocsiját mindig egész csapat gyerek kísérte. Temperamentumos felesége nem átallta porszívóstul kidobni a házaló árusokat. Judi egy öreg Viktória korabeli házban lakott szüleivel és két bátyjával, és az alagsori helyiségekben volt a királysága.
Eleinte festői álmokat dédelgetett (ezt bizonyítják a körös-körül telerajzolt falak), majd táncosnő akart lenni. Végül meglepő módon a divattervezésnél kötött ki, bár csupán egy évre. Mert akkor végleg a drámaművészet mellett döntött, ami nyilvánvalóan jó választás volt.
Már az első évfolyamban úgy nyilatkozott róla egyik tanára, hogy hamarosan a színpad nagyasszonya lesz. Judi hitte is, meg nem is – csak másodikban döbbent rá színészi tehetségére. Egyszer ugyanis házi feladatul egy pantomimjelenet kidolgozását kapták, de Judi elfelejtette elkészíteni a leckét. Amikor felhívták, rögtönöznie kellett. Egy képzeletbeli kertet választott, ahol sétált, megszagolgatta a virágokat, kerti hintán hintázott, köveket dobált a tóba... Évfolyamtársa, Vanessa Redgrave szerint mindez annyira spontán és magával ragadó volt, hogy mindenki elámult. A „rendkívül tehetséges hallgató” minősítéssel került ki a színiiskolából.
A megpróbáltatások
Minden jel arra utalt, hogy sima útja lesz a sikerhez. De már az első szerepében ki kellett ürítenie a keserű csalódás poharát. 1957-ben az Old Vic színházban (ahová az iskola elvégzése után szerződtették) a Hamletben nagy sikert aratott. Egyes újságíróknak azonban nem tetszett Judi Dench alakítása. Ennek hangot is adtak, olyannyira, hogy szó nélkül elvették a szerepet a színésznőtől. Ez a mai napig fáj Judi Denchnek, legfőképpen azonban az, hogy John Nevill azt tanácsolta neki, „gondolja meg, helyes-e egyáltalán a színi pályán maradnia”.
Judi Dench a legjobb megoldást választotta: hagyta a fenébe az Old Vicet, és megpályázta a Broadway egyik darabjának, A tizenkettedik éjszaka című drámának a főszerepét. Ezzel hosszú ideig turnézott Nyugat-Afrikában. Itt ismerkedett meg Maggie Smithszel, akivel azóta is közeli barátok. Mind a ketten alapító tagjai lettek a hatvanas évek elején a Királyi Színész Társaságnak, amelynek tagjaként a legjobb Shakespeare-színésznők egyike lett Nagy-Britanniában.
Judi Dench és a színház
A színház Judi Dench abszolút szerelme. „Megszállottja vagyok a színháznak. Ott nem lehet lustálkodni, minden kis részletet ki kell dolgozni.” Judi Denchnek enyhén fátyolos és fojtott hangja van. Nagyszerű alakítások egész sorát tudhatja maga mögött. Amikor A tizenkettedik éjszakával Ausztráliában turnézott, kollégája, Michael Williams megkérte a kezét. Először elutasította, egy évvel az első leánykérés után azonban hozzáment feleségül, s így harminc boldog év vette kezdetét az életében. A házasság, főleg kislánya születése után, annyira megtetszett Judinak, hogy azon gondolkodott, szögre akasztja a színészmesterséget, és családanya lesz. Családja és barátai szerencsére lebeszélték szándékáról. Folytatódott tehát a karrierje, és házassága is kitartott egészen 2001-ig, amikor férje belehalt egy csúnya rákbetegségbe.
Judi Dench és a film
A színésznő és a film nem nagyon szeretik egymást, pontosabban Judi Denchben vannak ellenérzések a kamerával szemben. Ennek több oka is van. Az első sok évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza, amikor egy kis rendezőcske azt mondta, nemigen tudja filmszínésznőként elképzelni, mert „valami hiba van az arcában”. Ez nagyon érzékenyen érintette a színésznőt, olyannyira, hogy még a Szerelmes Shakespeare-ért kapott Oscar-díj sem tudta feledtetni vele az akkor érzett fájdalmat.
A másik ok a vágószoba. „Szeretem kézben tartani a dolgaimat. A filmszínész a lelkét is kiteheti a kamera előtt, a maximumot adhatja egy-egy jelenetben, aztán meg nyissz!, volt jelenet, nincs jelenet. Hiábavaló volt minden erőlködés! ” Ezért nem szeret Judi Dench filmezni.
Bár azért dolgozott eleget, ezt bizonyítja az öt Oscar-jelölés meg a megszámlálhatatlan BAFTA-díj, amelyet Angliában kapott. Korai filmjei a hatvanas években nem sok vizet zavartak, a nagy lehetőség akkor jött el, amikor megjelent életében a nagy Ő, James Bond. „Olyan volt ez a film, mint amikor egy nő hatvanéves korában veszti el a szüzességét” – mondta. A film valóban áttörést jelentett: Judi Dench játszotta James Bond főnökét, aki nő! Ezt a forgatást követte a többi rész. Daniel Craig, a legújabb James Bond ezt mondta Judi Denchről: „Neki van a legizgalmasabb szeme az egész showbizniszben – egyenesen a szemedbe néz, és ez valami fantasztikus!” Miért vállalta el Judi Dench ezt a szerepet? A férje beszélte rá, mert izgalmasnak találta, hogy egy Bond-girl a felesége. „Pedig csak egy Bond-nagymama voltam!” – mondja Judi Dench nevetve.
Judi és a meztelenség
Judi Dench soha nem a meztelenségével hódított. „Nem voltam szép nő, ezért nagy megpróbáltatás volt számomra az a film, amelyben levetkőztem” – mondja. Pedig felejthetetlen az a jelenet, amelyben Jeremy Irons partnereként ruhátlanul végigszalad a holdfényben fürdő éjszakai réten: „A stáb behúzódott a fák közé, és a rendező megengedte, hogy a hosszú parókával eltakarjam magam. Ez ugyan sovány vigasz volt, de azért úgy-ahogy végigbotladoztam a füvön.” A filmmel kapcsolatban az a hír járta, hogy Judi Dench azzal a feltétellel vállalta a jelenetet, hogy a filmet Angliában nem fogják bemutatni. „Szamárság – cáfolta a híresztelést a színésznő. – Egy szó sem igaz ebből. Sőt, még egy kicsit örültem is, amikor megnéztem a jelenetet, mert meggyőződhettem róla, hogy egész jó az alakom.”
A Lady Henderson című filmet nagyon szereti, annak ellenére, hogy egy szörnyű perszónát kelt benne életre. „Laura Hendersonnak képtelen mániái vannak, mosdatlan a szája, és kegyetlenül erőszakos – de hihetetlen bátorság lakik benne. Férje halála után elképesztő vállalkozásba kezd: a harmincas évek végén meztelen revüt nyit Angliában.” A filmet Bob Hoskins akarta elkészíteni, s a szerepre Judi Denchet kérte fel. Meghívta ebédre, és Judi még soha ilyen gyorsan nem mondott igent – megérezte, hogy élete nagy szerepét játszhatja el.
Judi és az önbizalomhiány
„Nem vagyok az angol színház legendás alakja. Csak egy színésznő vagyok, akinek szerencséje volt, és a megfelelő időben volt a megfelelő helyen.” Ötvenéves szakmai múlt áll mögötte, mégis minden előadás előtt ugyanúgy izgul, mint a kezdet kezdetén. Felkérnek-e újabb szerepre? Érdekes vagyok-e mások számára? Ezek a kérdések foglalkoztatják, szinte érthetetlenül, hiszen négy évvel ezelőtt a népszerűségi lista második helyén végzett, közvetlenül a királynő után. Erzsébet is nagyra tartja a művészetét, és amikor leégett Judi Dench háza, vigasztaló levelet ír neki, vacsorára hívja a Buckingham-palotába, és még azt is elnézi, amikor egy óvatlan pillanatban felül a trónra, mert tudni szeretné, milyen érzés az. A kritikusok és a közönség szeretete övezi, szeretik szeszélyeit, temperamentumát, huncutságait, akárcsak szorgalmát, munkabírását, kitartását, amely felsegítette a csúcsra. „Előfordul, hogy az emberek, akik sohasem láttak, eljönnek a színházba, hogy játszani lássanak. Az a fontos, hogy tetszik nekik, amit csinálok.”
