Radnóti Miklós himnuszát a békéről nyolcvan évvel ezelőtt írta. Mi is azt szeretnénk, amit ő szeretett volna. Békét! 
Addig pedig tegyük a dolgunkat, mert a megállással nem segítjük az életet. Hanem azzal, hogy élünk és túlélünk. Ahogy azt Radnóti írta: lélek, védekezz! Nevessünk, sétáljunk, kávézzunk, dolgozzunk, menjünk el színházba.
concept.jpg
 
Radnóti Miklós: Himnusz a békéről
 
Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!
 
Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor
 
ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?
 
Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,
 
s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.
 
Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!
 
s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak
 
száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
 
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

 

Új Nő csapata
Cookies