A szakítás nyomorúság, nem tapasztalat – mondja egy gyámügyi pszichológus. Olvassuk csak el a véleményét, ő hogyan oldaná meg a válást. Véleménye sarkos, nem kell vele egyetérteni. 

A válással halálos sebet kapunk. Néha mindent elveszítünk, barátainknak több mint a felét, alig látjuk a gyerekeinket, és megszerzett javaink majd kétharmada elúszik. A naivabbak azt hiszik, hogy fél éven belül vége, és aztán nyugalom lesz. Nagy tévedés. Általában öt évig tart, amíg az ember összeszedi magát. Jó esetben!

Miért halálos?
Az ember tudja, hogy az élete rossz irányba halad, és tenni akar valamit ellene. Talán hihetetlen, amit mondok, de bizonyos esetekben az a legjobb megoldás, ha nem teszünk semmit. Én azt mondom, két út áll előttük: vagy megegyezünk a férjünkkel, a feleségünkkel, vagy nem teszünk semmit. Ez utóbbi nem könnyű, mert az ember genetikailag úgy van beállítva, hogy mindig lépni akar, ha „nemszeretem” helyzetbe kerül. 

Mindenki tudja, hogy szörnyű együtt élni egy pszichopatával. Ám elválni tőle még nagyobb pokol! Elmondok egy esetet. Az asszony egyedül él hétéves fiával. A férje nem törődik velük, elköltözött, mert szerinte az asszony egy lusta tehén. Az asszony küszködik, aztán mégis beadja a keresetet. Amint a bíróság kimondja a válást, elkezdődik a zaklatás: „Voltál vele orvosnál? Mit mondott? Hogyhogy nincs kezedben a lelet? És a gyerek? Mit evett ma?” A volt férj beleteszi a telefonjába az asszony nevét, és a gyerek nyolcéves korától tizennégy éves koráig naponta zaklatja a hívásaival. Minden átvételkor durván veszekszik vele, minden pillanatát számon kéri. A gyereket az anyja ellen uszítja. Valószínű, hogy a fiú tizennégy éves korában végleg hátat fordít az anyjának, mert már most az apjának ad igazat. (Érthető, hiszen az anyja csak siránkozik meg parancsolgat. Pénze csak „apának” van. Ő veszi meg neki a legújabb mobilt, a legmenőbb sportcipőt.)A nők mindig ugyanazt mondják: „Ez egy pszichopata! El akarok válni, hogy végre nyugalmam legyen tőle.” Pedig csak utána kezdődik a haddelhadd. Megindul a harc a gyerekért.
A tini hátat fordít az anyjának, mert nem vette meg neki a notebookot, vagy folyton csak tanulni küldi. A válás után a gyerekek zöme a távozó szülő pártjára áll. A csaló férj feje fölé glória kerül. A gyerek vagy magamagát kezdi hibáztatni, hogy miatta ment el az apja – vagy az anyját. Csak később tud majd reálisan dönteni a felelősség kérdésében.
Bár sokszor, ugye, kimondottan senki nem felelős. A feleségnek, a férjnek is csak arra volt benső lehetősége, amit tett. És a gyereknek is. Másra nem voltak képesek.

Minél több szakítást élünk meg, annál rövidebb lesz a következő szerelem

Miért jobb megmaradni egy rossz házasságban? 
A pszichológusok azt mondják: tinikorú gyerekkel nem szerencsés válni. Sőt, a legkisebb gyerek tizenöt éves koráig jobb megmaradni a házasságban akkor is, ha már semmi értelmét nem látjuk. A válások több mint hetven százalékát a nők kezdeményezik. „Rosszabbat elképzelni sem tudok!” – mondják a házasságukról. Én azonban tudom, hogy van még ennél rosszabb is. Láttam már nem egy kilencéves (!) gyereket bepisilni, amikor láthatáskor átadták az apának. A hároméves fiúcskát az elvált szülők pszichológushoz viszik, hogy nézze meg, mi a baja, miközben ők szorulnának kezelésre. A gyereknek speciel semmi baja nem lenne, ha ők nem tépnék egymást. Az öncsonkító gyerekek (akiknek fáj a világ, ezért magukat bántják, hogy még jobban fájjon) ma már külön kategóriát alkotnak a traumatizált „válási árvák” között. 

Mit tehet az állam? Szerintem igenis ki kéne mondani, mint régen, hogy a család nyugalmát melyik fél dúlta fel. Nálunk egyelőre az a helyzet, hogy a szülők vitás esetekben a szociális osztály segítségét kérik. 

Ám a kikért szakértői vélemények nem sokat érnek, mert két óra alatt nem lehet felmérni semmit! Bezzeg, ha elhívhatnánk a családot sétálni! A parkban a gyerekek játszanak, így a szülőkkel lehet beszélgetni. A problémás szülő egy-két alkalommal még tartja magát, legközelebb azonban már nem bír az idegeivel, és kibújik a szög a zsákból. A pszichopata cirkuszolni kezd. Így kéne figyelni a családot két-három hónapig. Utána a bíróság már felelősségteljesen dönthetne.

Ám a bírónak teljesen mindegy, hogy melyik szülő a hibás. Amit ma a bíróságok tesznek, az a gyerekjogok megcsúfolása. A szülők közti konfliktust azzal oldják meg, hogy a gyereket kettévágják: közös felügyelet alá helyezik. Ez gyilkolja a gyereket, és gyilkolja az egykori házastársakat is, mert az állandó feszültség miatt képtelenek normális életet élni. Ma hároméves gyerekeket arra kényszerítenek, hogy hetente hátizsákkal a hátukon költözzenek „aputól anyuhoz, anyutól apuhoz”. Elveszik tőlük a legértékesebbet: a biztonságukat.
Ezek a kis emberkék soha többé nem lesznek otthon ebben a világban!

vallas-ilustracio.jpg

Előbb kellett volna…
Gyakran halljuk elvált szülők gyerekeitől, hogy a szüleiknek már előbb el kellett volna válniuk. Ám mikor mondják ezt? Felnőttkorukban. Egy öt-hat éves gyerek ilyet sose mondana. Csak később, mikor már maga is elkívánkozik otthonról. A serdülőkor a leválás időszaka. A kisgyerekek sose akarják a válást, még akkor sem, ha a szülők mindennap veszekednek. A négy-öt-hat éves gyerek mindig megfogja és összeteszi a szülei kezét. Csak a serdülőkorban kezdi mondogatni: „Váljatok már el, mert az idegeimre mentek.” A rosszul működő családokban tizennégy éves kor körül véget ér a gyereknevelés. És ha a szülők elválnak, a gyerek leválik, lélekben eltávolodik tőlük: ez a tapasztalatom.

A mai fiatalok azért nem akarnak házasságot kötni, mert nem bíznak a házasságban
Hatalmas a kínálat a randiappokon, nőt könnyebb találni, mint házikenyeret. Hátha van még jobb? – jár mindenki fejében. A mai generáció élni akar, kipróbálni mindent, nem leragadni egyetlen nő mellett. Ám mégsem boldogok. Miért? 

Minél régebben él együtt egy pár, annál kisebb a valószínűsége, hogy valaha is összeházasodnak. Minden további évben csökken a házasodási kedv. Öt év együttélés után a házasság valószínűsége már csak húsz százalék, tízéves kapcsolat után pedig két százalék. Még mindig az a kapcsolat a legstabilabb, amikor a pár az iskola után összeházasodik, és két éven belül megérkezik a gyerek.

A párkapcsolatban a fordított arány érvényes: minél több szakítást élünk meg, annál rövidebb lesz a következő szerelem. Az első házasság, amiben gyerekek is vannak, átlagosan 22 évig tart. A második és harmadik 17 évig. Az idősebb ember nem meggondoltabb, hanem csak azzal a tapasztalattal él, hogy a kapcsolatok nem tartósak. 

Nem tanulunk a szakításból. Mert ha tanulnánk belőle, a második kapcsolatunk tartósabb lenne, a harmadik pedig bombabiztos. Ám a statisztikák nem ezt mutatják. Megnyomorít bennünket a válás. 

vallas-illustrracios.jpg

A gyerek kapocs
A házasulandó felek kinyilatkoztatják, hogy szeretni és tisztelni fogják egymást, hűek lesznek egymáshoz, és támogatni fogják egymást jóban és rosszban. Az esküvő nélkül együtt élő párkapcsolat alapja ez: „Együtt vagyunk, mert jól érezzük magunkat együtt.” A pár eleve azzal költözik össze, hogy egyszer majd szétmennek. Mert hamar elérkezik az a nap, amikor már nem olyan jó együtt. Sőt, szörnyű! A fehér ruhában kimondott „igen” viszont négy évről hét évre növeli az együttélés idejét. Ugyanúgy, mint a gyermek születése: ha két gyerek születik a házasságban, akkor a párok általában tizennyolc-húsz évig együtt maradnak. A hívők házassága még ennél is stabilabb (tíz évvel). 

Sokan azt mondják, a házasságlevél csak egy papír. Nem igaz!
Ám a válóperi végzés valóban csak egy darab papír. A rossz emlékeket nem lehet rózsaszín tintával felülírni. „Beszéltem az exemmel, mert emeltetni szeretném a tartásdíjat. Elkezdett üvölteni a telefonba, hogy évekkel ezelőtt azt mondtam neki, hogy egy nímand. Ne nézzen hülyének! Én nem emlékeztem, de tíz évvel ezelőtt mondhattam ilyesmit. Azt is felhánytorgatta, hogy soha nem beszéltem meg vele semmit, meg hogy mindenben én döntöttem. Tizenhat éve váltunk el.” Nyilvánvaló, hogy az exférj még mindig nem tette túl magát a házassága kudarcán. Tizenhat évvel a válás után is földbe döngöli a mondat: „Te egy nímand vagy!”

vallas-ferfi-szivar-ilustr.jpg

Mi indokolhatja a válást?
A családon belüli erőszak, a féltékenység, a hisztéria, a különféle függőségek, a családi vagyon elherdálása – és minden más, ami a házastársba vetett bizalom elvesztésével jár. Mindegyik megölheti a házasságot. Van olyan házasság, amit már egyetlen félrelépés tönkretesz: az asszonyban összeomlik a világ, ég és föld összeér. Van példa a végtelen türelemre is. (Egy asszony úgy rendelkezett, hogy a lakásban nem lehet tizennyolc foknál melegebb. A férj csak zárás előtt mehetett a szupermarketbe, mert akkor a kenyér már le volt árazva. Ha véletlenül eltört egy tányért, a garázsban kellett aludnia napokig. A férfi csak húsz év után szánta rá magát a válásra.)

Durvul a világ, durvábbak a válóperek
A kíméletlen önzés korát éljük. A jelszó: „Járd a magad útját.” Mindenki csak a saját boldogulásával törődik. A váló felek sem válogatnak az eszközökben. A bíróságon szemrebbenés nélkül hazudnak, és a bíró a csalót nem inti rendre: „Uram, ön megrögzött hazudozó!”

Patchworkcsaládok
Sok az újraházasodás. Sok gyereknek három anyja és két apja meg jó pár testvére van. A féltestvérek néha egymást támogatják, és nem a legjobb véleménnyel vannak „összevissza párosodó” szüleikről. Sokan korán házasodnak, azzal, hogy ők majd megmutatják, vagy pedig egyáltalán nem házasodnak. Az elvált házastársaknak csak tíz százaléka tud megegyezni a kapcsolattartásról és a vagyonosztásról, hatvan-nyolcvan százalékuk nem tud dűlőre jutni egymással. Az esetek öt százalékában az egyik vagy mindkét szülő pszichopata, és közöttük őrlődik a gyerek. Ezzel az öt százalékkal nem tudunk mit kezdeni. Pedig csak annyit kellene tenni, hogy a felelősök törvényt hozzanak, miszerint a lelki beteg szülőt ki kell emelni a családból. (Ehelyett a bíróságok a gyereket helyezik közös felügyelet alá!) És akkor a pszichopata szülő nemcsak a gyereket teszi tönkre, hanem a másik szülőt is.

Csak az elhagyott fél szenved? Nem. A szakítás elején úgy tűnik, csak annak az élete megy tönkre, akit elhagynak. A manipuláláselmélet szerint az a fél erősebb, aki elutasítja a másikat. Az életben ez másképpen néz ki: rosszabb helyzetben van az, aki elmegy, mert magával viszi a rosszaságát, és csak még gonoszabb lesz. Élete pedig egy fortyogó mocsár.

vallas-indito.jpg

Van értelme kétszer belelépni ugyanabba a folyóba?
A hűséges típusok megérdemlik, hogy még egy esélyt kapjanak az élettől. A hűtlen természetűnek akkor sem szabad hinni, ha térden állva könyörög a megbocsátásért. Mert ha alkalom adódik, megint más virágra száll. Ha egy lány tudni akarja, hogy a fiúja mennyire hűséges típus, figyelje meg, hogy másokkal szemben hogyan viselkedik. Ha szemrebbenés nélkül hazudik, neki is hazudni fog. 

Változnak a férfiak és a nők
Tamás a repülőtéren várta az unokahúgát Münchenből. A lánynak sok csomagja volt, és Tamás felajánlotta, hogy segít cipekedni. A lány megsértődött. „Nincs szükségem senki segítségére – mondta –, elbírom magam is.” Ma a nők úgy viselkednek, mintha senkire nem lenne szükségük. Egy férfi mindig azzal dicsekedett, hogy neki milyen talpraesett felesége van. Mikor felesége mindenórás volt, nyugodt lélekkel lefeküdt. Persze, azért a lelkére kötötte az asszonynak, hogy ha megindul a szülés, hívjon taxit. Nem tudta megérteni, hol követett el hibát. „Nem értem, miért hányja a szememre még ma is, hogy nem törődtem vele.”

Nem is a férfiak változtak meg nagyon, hanem a nők. A feminizmus egy degenerált változatát tanulták meg. A férfiakat utánozzák, pedig ők nem férfiak. Ma a fiúkat senki nem tanítja meg arra, hogy tiszteljék a nőket, legyenek rájuk tekintettel, mert a nő nem férfi. Sem fizikai, sem lelki értelemben. A régi házasságokat az egymás iránti tisztelet kovácsolta egybe. A mai generációk teljesen tájékozatlanok az effajta erények tekintetében. Hogy a feleséget akkor is megilleti a tisztelet, ha félrelépett, ha már nem szeret, hiszen ő a férfi gyerekeinek az anyja. Hogy amikor már nem menthető a házasság, épp a tisztelet az, ami a válás során segít. 

–varga–