Nemrég a telefonban elém került egy tipikus, hetvenes évekbeli fotó. A képen szinte érezni lehetett a nyár illatát: a sátrak közé kifeszített szárítókötelek, a csíkos gumimatracokon ejtőző emberek látványa maga volt a nagybetűs nyugalom. Óh, ti nosztalgikus vakációk, merre vagytok?
A jó feleségek öttusájának nincsenek nyertesei, mert előbb-utóbb mindenki belebukik. Még mielőtt véglegesen és megváltoztathatatlanul kiégnénk, itt az ideje szemléletet váltani!
„Van gyerekük?“ – kérdezik tőlem sokszor. Mindig azt kell válaszolnom: nincsen. De ugyanúgy mondhatnám azt is, hogy volt. Csak meghalt. Mintha kést forgatnának a szívemben.
Egy fabölcső, amely több mint a gyermek első bútordarabja. Vándorbölcső, mely családról családra vándorol, és magyarrá ringat... Mit érez az édesanya, aki egy ilyen különleges bölcsőben ringatja a babáját? Varga Heni megírta.
Van egy mondás: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Nem másról szól, mint hogy minden lány egyszer olyan lesz, mint az édesanyja, akár hiszi, akár nem.
Van a nő lényének egy olyan része, amely csak akkor nyílik ki, amikor gyermeke lesz. Ez az ösztönös késztetés, ez a bensőjéből áradó végtelen szeretet ad neki erőt, hogy átvészelje a nehézségeket, és amíg él, óvja, terelgesse, segítse a gyermekeit.
Bár a Covid-helyzet kellős közepén voltunk, várandósságom most is eseménytelenül indult... Az aggodalmaskodás nem jellemző rám. A rossz tapasztalatok azonban megtanítottak, hogy nem árt résen lenni.
Új fenomén van jelen családfronton: a patchworkcsalád. Jön az új barát, aki megkísérli nevelni új párja gyermekét, vagy legalább viszonyulni próbál hozzá. Mit lehet, és mit nem?
"Leszállt egy angyalka, s azt súgta nékem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek! Eszembe jutottál te és a családod, ezúton kívánok békés karácsonyt!"