Az első csók mindent elárul rólunk! – mondta a fiú, miután elcsattant az első csók. Vagyis nem igazán csattant.

Miért nem előtte szólt? Talán kicsit összeszedtem volna magam. Nem vártam ezt a csókot.

csok-kezdo.jpg

Én abban reménykedtem, hogy ez a fiú más lesz, hogy nem lesz olyan fontos a csók és a többi tizennyolc pluszos dolog. Főleg hogy nem voltam tizennyolc pluszos. Mivel addigi életem legjobb csókjaihoz nem társult szerelem, abban reménykedtem, hogy most inkább csak sokat beszélgetünk. Jobb esetben nagyokat nevetünk, de főleg megvitatjuk az élet értelmét. Azt hisszük majd, hogy különlegesek vagyunk. A fiú is ezt hitte.

Voltak problémák, észrevehettem volna. Például mi nem nevettünk. Csak akkor kaptam szót, ha harcoltam érte. Később szóba került ez a csók-ügy, és hogy anélkül nem lesz beszélgetés sem.

Ezért aztán számítottam rá, hogy egyszer csak megtörténik. De azt nem tudtam, hogy majd mindent elárul rólunk. Nem passzoltak a színek, az illatok, nem akartam megérinteni, nem volt bennem várakozás. Persze azért lestem utána, nyomoztam, kerestem. Elfogadtam a csókot, és reménykedni kezdtem, hátha majd csoda történik, kigyulladunk, vagy ott helyben elolvadunk. Vagy bármi ilyesmi.

Talán ha tudtam volna, hogy ez az első neki ilyen fontos, jobban felkészülök rá. Naná, a tankönyvekből!

web-bannerek-instagram.jpg

Egyik alkalommal épp elköszöntünk egymástól, majd rám nézett. Úgy, mintha tudnom kéne valamit. És akkor beugrott, hogy ja, persze, a csók. Becsuktam a szemem, de valami mégsem volt rendben. Az univerzum elfelejtett borzongani. Az egészből csak egy óvatos puszi lett. Béna volt, rosszabb, mint életem elsője vagy inkább másodikja. Annál is rosszabb.

Az első csók mindent elárul – mondta, és én elszégyelltem magam. Úgy éreztem, elrontottam mindent. Elillant az éjszakába nyúló beszélgetések varázsa, és velük együtt ő is. Végleg. Talán igaza volt: a csók mindent elárul rólunk.

Végh Koncz Csilla
Kapcsolódó írásunk