Ki szeret jobban? Mindig ez a nagy kérdés. Pedig nem is kérdés. Mikor nagyon szeretünk, rózsaszín szemüveget viselünk. Sokszor ugyanazt a foncsort viseli a nő és a férfi is, vagyis a szemüveg egyformán vakít.
Elvakultak vagyunk. A férfi és a nő szerelme a szerelem kezdeti szakaszában egyformán erős lehet. A nő ilyenkor se lát, se hall, csak a nagy Ő-re gondol. Éjjel-nappal. A férfi pedig? Igen, igen, szerelmes ő is, csak pár hét után már kinyitja a szemét, le-leveszegeti az orráról a szemüveget, hátha akad a környezetében jobb is. Mármint jobb nő!
,,Amikor beleszerettem Olivérbe, minden aranyszínű lett – mondja Terka. – Nem a földön jártam, hanem pár centiméterrel fölötte. Nem néztem se jobbra, se balra, csak oda, ahol Ő volt." Ő pedig mindenütt ott volt. Nincs ebben semmi különös. A barátnőink elviselhetetlenek, amikor hatalmába keríti őket a nagy érzés. Egyszeriben semmire sincs idejük, gondolatban csak a nagy Ő-vel vannak. Minden pillanatban a mobiljukat lesik, s ha képesek két összefüggő mondatot mondani, az csakis Róla szólhat. Egyvalami minden nőre jellemző: amikor szerelmesek, a kiválasztott pasié minden gondolatunk. Nem látnak rajta kívül senkit.
Csak nem fogom faggatni!
Vegyük Klára esetét. A kezdet tökéletesre sikerült. A szerelem a gimnázium második osztályában plátói volt. Gyuri két évvel fölötte járt, párszor együtt táncoltak, párszor együtt üldögéltek a parkban a padon, egy-két szégyenlős levelet is váltottak a nagyszünetben (egyet Klára a mai napig őriz). Aztán a fiút lecsapta a kezéről egy vadmacska. Most pedig újra találkoztak. „Érted? Hihetetlen! Isten ujja!” – mondta Klára izgatottan.
Minden más volt, mint akkor. Mind a ketten megéltek már ezt-azt. „Kiérdemelték” egymást. Klára éppen elvált. És Ő? Azt Klára nem tudta.
– Csak nem fogom rögtön faggatni, hogy mi a helyzet. Még félreértené. De izzik körülöttünk a levegő.
Így igaz. Nem illik egy pasit faggatni. Még félreérti, és nyúlcipőt köt. Pár nappal később Klára ragyogó arccal nyitott ajtót.
– Azt mondta, elvált. A felesége talált valakit magának. Teljesen össze van törve. Úgy sajnálom! Aranyos, megszeppent nyuszi!
Szex nem volt. Klára nem is szorgalmazta, inkább arra törekedett, hogy megmentse Gyurit a sok rossztól, ami nagy bánatában érheti. Hiszen éktelenül rossz passzban volt. De azért minden egyértelmű volt. Gyuri átkarolta, csókolóztak is, Klára szerint rengeteg SMS-t írt, kedves volt, de még mindig „olyan összezavarodott”. „Kézben tartom a dolgot”, mondta Klára. A harmadik találka után ugyanabban a ruhában jelent meg, amelyikben előző nap volt, földöntúli mosoly honolt a képén, s az elkövetkező pár héten nem lehetett egyetlen értelmes szót sem váltani vele. De a szupergyors „felfejlődést” szuperlassú pangás követte. Gyuri egyre sűrűbben emlegetett az egyik kollégájának egy titokzatos nőt, de az nem Klári volt. Egy jó nőt, aki sokat segített neki a válása körül. Aki kihúzta a gödörből.
Aztán Klára ezt mondta: „Nem tudom, hogy fogunk-e járni. Még nem zárta le a házasságát.” Fél évvel később furcsa libikóka-kapcsolat lett az övék. Egy ideig együtt voltak, aztán meg külön. Konkrétum semmi. A férfi állítólag egy ideig együtt élt a titokzatos barátnővel, de már szakítottak. „Már nem szereti” – jelentette be Klára, de nem szárnyalt. Sőt, letörtek a szárnyai. A pasi bezzeg nem idegeskedett. Továbbra is írogatta Klárának a gyengéd SMS-eket, találkára hívta. Bár egyik sem tartott soká, mert újra feltűnt egy másik „jó nő”, aztán egy harmadik fekete... A fekete jól főzött, a negyedik jól sütött, csak nem gyakorolta, mert mindig éppen szálkásított. Klári mindvégig „kivételes helyet foglalt el a Gyuri szívében”. Ő volt a lelki szemétládája, s egy-kétszer a testi „megcirógatója”. De csak ennyi.
Elölről akarom kezdeni!
Noémi is megtalálta álmai lovagját. Élete romokban hevert, de az új lovag túl hamar jelent meg. De hát miért ne?! A lovag meghívta Noémit vacsorázni, elmesélte az egész életét, és olyan őszinte volt! Az igazira vágyott, „szárnyalós” szerelmet akart, nem sodródni, egyik nőtől a másikig. Noémi zavarban volt. Az előételt és a lángoló szerelmi vallomást (Egymáséi leszünk!) alig két óra és egy üveg bor választotta el egymástól. Valami olyasmit válaszolt, hogy időre van szüksége, belül pedig félelmet érzett – nem szándékozott fejest ugrani egy új szerelembe. És a sarkon csak csókolózni volt hajlandó.
Hazafelé a taxiban egymást kergették fejében a gondolatok. Vágjak bele? Nem sértettem meg az érzéseit? Ilyen tiszta, makulátlan, őszinte férfi ritka manapság. Buta voltam, hogy egy csókot is csak vonakodva voltam hajlandó adni?! A fenébe!
Reggel Noémi írt a lovagjának egy szép SMS-t. Csak késő délután kapott választ, de kedves választ. Megbocsátott: biztosan dolga volt. Eltelt egy hét, egy hónap. Állandóan írogattak egymásnak. Találkoztak is, de Noémi még mindig habozott, hiszen egy örök kapcsolat örökre szól, nem kötelezheti el magát egyik napról a másikra. Alig telt el pár hónap a szakítása óta. Lovagja türelmes volt. Várt, nem sürgette, és csak egyre küldte a szívecskés üzeneteket. Egy napon végre megtört a jég. Noémi elszánta magát. Langyos éjszaka volt, az utolsó metró is régen elment. Forrón megcsókolták egymást. „Hívok neked egy taxit” – szólt a lovag. Aha. Világos. Engedelmesen beült a taxiba, és hazahajtatott. „Ez meg mi a csuda volt?” – tette fel magának a kérdést. De csak egy zavart arc pillantott vissza rá a tükörből. Másnap és egész héten is ezen töprengett. Nem jutott eredményre.
Talán a férfi maga sincs tisztában az érzelmeivel, gondolta végül. Mégsem akarja. Noémi olyan sokáig mondott nemet, hogy nem veszi észre a hátraarcot. Visszaemlékezett egy Somerset Maugham-regényre: abban is a főhősnő, aki meg akarja jutalmazni évtizedek óta hűséges lovagját, alig tud kikeveredni a csávából. Már majdnem levetkőzik, de hűséges lovag rádobja a ruhát, mintha nem értené. Az évtizedes imádat csupán csak álca volt. Már régen mást, talán nem is nőt szeretett a lovag. Pár hónap múlva aztán választ kapott Noémi a kérdésére. „Tudod, akkoriban éppen nyakig voltam egy zűrös kapcsolatban... meg még egy másikban. De már egyikkel sem találkozunk...”
Ha véletlenül...
Nem azzal volt gond, hogy Klára vagy Noémi tetszett-e a lovagjának, vagy sem. Az volt a gond, hogy sem Klára, sem Noémi nem jött rá, hogy mindkét férfi lelkében pályáztatás folyt. Ha egy nő párt keres, és megtalálja, nem keres tovább. Ha egy férfi párt keres, és megtalálja – akkor tovább keres, hátha talál még jobbat. Képletesen azt is mondhatnánk, hogy bár a pasik periférikus látása rossz, ha például a vajat kell megtalálni a hűtőszekrényben, de kitűnően működik, ha a nőkről van szó. Ha a nő megtalálta a férfit, csőlátás alakul ki nála: csak azt az egyet látja. A férfi periférikus látása a mindennapi életben gyatra, a nőket illetően kiváló. A szakításban tönkrement női lélek általában megvárja, amíg megjelenik az igazi. Egyben, a nagy Ő-ben gondolkodik mindig.
A magányos férfi kapcsolatba lép mindenkivel, aki körülötte zsong: randevúzik, vacsorákra jár, facebookozik, tapogatózik. Ha túl sok ideje van, akkor játszani kezd, ami azt jelenti, hogy átmeneti időre szeretőt vagy szeretőket keres. Ha pedig megunja a nőt, akkor besorolja a „barátnő” kategóriába. Lehet, hogy párszor majd még utánanyúl, ha éppen jobb nem akad. Az idő majd megmutatja.
Ha a pasi siet, akkor a sietős nőt (aki már tűkön ül) a „talán később” kategóriába sorolja, de az is lehet, hogy végképp ejti. A győztes itt az a nő lesz, aki nem sietteti a pasit, aki nem kínálkozik fel (a pasi ettől a tartózkodástól megőrül), de a végén mégis kötélnek áll. Másrészt a férfiak nem elvszerűek. Ha meg is találták a (majdnem) igazit, azzal még nincs lezárva a pályáztatás, hiszen az élet kiszámíthatatlan – és akárhogyan alakulhat. Sosem lehet tudni. Ebből következik, hogy a listára felvett nőcik általában bejutnak a következő körbe. Noémi lovagja például nemrég újra jelentkezett, hogy elmehetnének együtt vacsorázni. S Noémi hogyan reagált? „Talán kellene vennem valami jó cuccot.” A nők tehát nem értik. Nem értik, mi az ábra, s újfent reménykednek – de mindhiába. A pasi csak bedobta a horgot, s megint keresgél. A várakozó „barátnő” után nyúl, míg fel nem tűnik az újabb jelentkező. Immár az igazi, akinél persze mindig lehet még igazibb.
