Bizonyos helyzetekben egy ifjú hölgynek illik elpirulnia – hangoztatták nagyszüleink. Ám ha a pirulás sokáig tart, ill. gyakran ismétlődik – ez már nem az illemtanár, hanem az orvos hatáskörébe tartozik.

Létezik ugyanis egy betegség, amely már nevében utal a legjellemzőbb tünetre. A rozácea a latin „rosa”, azaz rózsa szó melléknévi alakja, és „rózsaszerűt” jelent. Sokan, főleg kezdeti formájában, nem is tekintik betegségnek, hiszen az arc ereinek átmeneti kitágulása és vérbősége – ez hozza létre a „pirulást” – egy „normális” (élettani) reakció. Arcbőrünk így reagálhat egy pohár bor elfogyasztására, a túl fűszeres ételre, a csípős szélre. Ám amíg a pirulás csak átmeneti, percekig tartó s a kiváltó inger hatásának gyengülésével nyomtalanul eltűnő reakció, a rozácea egy krónikus lefolyású kórkép.

rosace-kezdo.jpg
(© Instagram / @Gabriella Cetrulo)

Fő jellemzője az arc középső részének előbb csak rohamokban jelentkező kipirulása, később viszont a pirosság és vérbőség tartóssá válik, és apró göbök, hólyagocskák, értágulatok is tarkítják a „rózsaszerű” arcot. Gyakori betegség, tájainkon száz ember közül legalább egy szenved tőle. Elsősorban a „pirulós” életszakaszon már túl levő, középkorú hölgyek arcán, de olykor a mellkas, nyak és a hát bőrén fordul elő.

A férfiakat sem kíméli, ám náluk inkább a bőrmegvastagodással és a bőr faggyúmirigyeinek megszaporodásával járó formák a gyakoribbak. Ezek legismertebbike az orrnak bunkószerű megvastagodása (ez az ún. rinofima).

Gyakorisága ellenére a rozácea pontos okát ma sem ismerjük. A stresszhelyzet, a fűszeres étel, az alkohol, a szél, a forró kávé, tea, bizonyos ún. vazodilatátor (azaz értágító) gyógyszerek nem okai a betegségnek, csupán az előbb-utóbb tartóssá váló érreakciónak a provokálói. Az ismétlődő erős kipirulás az erek tónusának elvesztéséhez vezet, s ha ehhez az erek körüli kötőszövet veleszületett (?) gyengesége társul, az eredmény a tartós értágulat, az arc „rózsaszerűvé” válása lehet.

Vannak olyan vélemények is, melyek bizonyos bőratkákat, mások napjaink „sztárbaktériumának”, a Helicobacternek (HP) gyomorban való elszaporodását vélik a betegség okának. Egy biztos: a rozáceában szenvedő bőre fokozottan érzékeny, ezért egyrészt a fent nevezett provokáló tényezőket kell kiiktatnia, másrészt az ilyen bőrre csak nem irritáló, semleges arctisztító, kozmetikum kerülhet. Kerülendő a napozás is. A rozácea gyógyszeres kezelése a bőrgyógyász kezébe való!

elofizetes_uj_no_0.png

Nagyon fontos a „beteg” lelki támogatása is, elsősorban annak a tévhitnek az eloszlatásával, hogy a „piros arc” és főleg a „piros orr” az alkoholizmus „biztos” jele. Az kétségtelen, hogy az alkohol erős értágító, ezért a rozáceára hajlamos személynél nemcsak a mindenkinél (!) bekövetkező kipirulást, hanem az értágulat tartóssá válását is eredményezheti. Cáfolnunk kell egy másik tévhitet is: a rozácea nem fertőző betegség! S végül: a rozácea ma már hatékonyan kezelhető.

Dr. Kiss László
Cookies