A családok éjjel-nappal a járvány híreit figyelik. Még mindig. Egy felnőttnek sem egyszerű eligazodni az eseményekben, hát még egy kisgyereknek. Vajon a legkisebbek mit tudnak a járványról? Vajon az ő fejecskéjükben mi játszódik le? Szabó Eleonórát, az érsekújvári Pavol Blaha Óvoda igazgatónőjét kérdeztük a kisgyermekek lelkivilágáról és a koronamumus negatív hatásairól.

Az Eleónora igazgatta magyar nyelvű óvoda harminc éve nyitotta meg kapuit Érsekújvárott. Hét osztályából négy magyar és három szlovák nyelvű, 178 gyermek látogatja. Kihelyezett osztályai is vannak a Czuczor Gergely Alapiskola épületében. (Fotó: Cséfalvay Á. András)

szabo-eleonora.jpg
Szabó Eleonóra (Szímő): Eleónora 35 éve neveli töretlen lelkesedéssel az óvodáskorú gyermekeket, és 21 éve igazgatja Érsekújvár legnagyobb magyar nyelvű óvodáját. Két gyermeke van: Júlia múzeumpedagógus, András pedig klinikai szakpszichológus.

Hogyan látja egy óvodás a mai eltévedt világot?

– Az óvodáskorú gyerekek, azaz a 3-6 évesek nem értik még a maga mélységében más személyek gondolkodását. A magasabb fokú – vagy más néven elvont – gondolkodás képessége csak az óvodáskor végén, a kisiskoláskor elején szilárdul meg. A gyerekek érzékelik a körülöttük történő változásokat, de nem értik azok mibenlétét. Gondot okozhat számukra az érzések megértése is. Mivel egy óvodáskorú gyerek még kevés tapasztalattal rendelkezik – nem úgy, mint egy kamasz vagy egy felnőtt ember –, ezért nemigen tud hasonlítgatni. Igen, most ez van, de a dolgok néha változnak: az óvodás még nem tud így gondolkodni. A járványhelyzet elbizonytalanítja, hiszen egyik napról a másikra minden megváltozik körülötte. Az a pontos menetrend, ami szerint eddig élt, felborult – különben is, valahogy minden kiszámíthatatlan lett. Egy óvodáskorú gyermek életében a legfontosabb a napi rutin, ez jelenti számára a biztonságot. És ez a rutin most megszűnt.

– Mit ért napi rutinon?

– Egy óvodás számára fontos a hétköznapok állandósága, hogy minden reggel ugyanabban az időben ébred, ugyanúgy készülődik. Az óvodában is ideje van a reggeli játéknak, a tornának, a foglalkozásoknak, a szabad levegőn való tartózkodásnak, az ebédidőnek, és még sorolhatnám. Mindez az állandóság a karanténnal megszűnt, más világ kezdődött.

A gyerekekre jellemző, hogy tartanak az új helyzetektől. Ez valahol jó is, mert így jobban ragaszkodnak a szülők közelségéhez. Nagy a szülő szerepe, mert megküzdési mintái példaként szolgálnak a kicsiknek is. Egyszóval: most igazán megmutathatjuk, hogy a feszültséget oldani lehet meseolvasással, rajzolással, közös főzőcskézéssel, labdajátékkal...

– A gyerek otthon tartózkodott a szüleivel, akik szintén a biztonságot jelentik számára. Mi itt a gond?

– A gyermek hiába tartózkodik megszokott környezetében, az élet ritmusa megváltozott. Kialakult és megszokott rutinja elmaradt. A szülő nem tudja ezt a megszokott rendszert biztosítani, nem játszhat óvodát, ami teljesen érthető, hiszen a kisgyermek mellett ott van a háztartás, esetleg mindkét szülő otthonról dogozik, továbbá a másik iskoláskorú gyermekkel tanulni kell. Az egész nap zsonglőrködés az idővel, ami a család számára feszültségforrást jelent, és egyértelműen megronthatja az emberi kapcsolatokat. Számos kutatást olvastam arról, hogy a szülők szorongása fokozza a gyermek félelemérzetét. A mai gyerekek a hétköznapi rutin változása mellett a médiából is hallják a történéseket, a felnőttek beszélgetéseiből is vannak információik – de ezeket az információkat nem tudják hova tenni... A margón megjegyezném, hogy sokszor a felnőttek sem!  Mindez fokozhatja a gyerekben felgyülemlett negatív érzéseket, a bizonytalanság pedig szorongást szül. Félnek a megbetegedéstől, a kórháztól, a szülőktől és nagyszülőktől való elszakadástól… A félelmet fokozza, hogy a gyerekek nem látogathatják, nem ölelhetik meg idős családtagjaikat.

hirlevel_web_banner_2_316.jpg

– Az elkülönítést valóban elkülönítésként éli meg a gyerek?

– Az elkülönítés ijesztően hat a gyermekre, aggodalmat és szorongást vált ki. A gyermek családi kötődései fontos kihatással vannak későbbi életére. A járvány első hullámát követő újranyitáskor bizony érzékelhető volt a lelki szorongás. Ám a társas interakciók hiánya nem csak az óvodáskorúakra van rossz hatással. Több tanulmány is alátámasztja, hogy a kamaszoknál – 18 éves korig bezárólag – harmadával növekedtek a depressziós állapotok, a lelki problémákkal küzdő kisiskolások száma pedig a négyszeresére emelkedett. A 14 éves kamaszok esetében növekedtek az öngyilkossági kísérletek.

Sosem felejtem azt az első napot! Skype-on felhívtuk a kolléganőnket, hogy mit ír a következő lapszámunkba, de ő a kezét tördelte, a hangja elcsuklott. Otthon van mindenki, a férje, a két kis ovisa, s neki háromfogásos ebédet kell tálalni a kicsiknek, ahogy azt az oviban megszokták, még a desszertet is kérik, ovis napirendet kell nekik biztosítani, sok kint tartózkodást... És nincs kéznél a nagymama és a papi, mint eddig, pedig a közelben laknak, mert őket óvni kell, nem tudnak átjönni... Mi lesz így velük?

– Ebben az esetben mi a teendő? Hogyan kezelhetjük a kialakult helyzetet?

– Nagyobb figyelmet kell szentelni a gondoskodásnak, hogy megőrizzük gyermekeink mentális egészségét. Fontos, hogy a rizikótényezőket mérsékeljük, és a negatív hatásokat ellensúlyozzuk. Ez az óvoda felelőssége is! Az óvodában az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a gyerekeknek rengeteg közösségi élményt nyújtsunk, amelyben feloldódhatnak. A közös játék ugyanis jótékony hatással van a pszichéjükre. Óvodánk pedagógusai az erőszakmentes kommunikáció gyakorlatát szeretik. Azon vagyunk, hogy gyerekeink megtanulják megnevezni az érzéseiket. Különböző játékos feladatokkal oldjuk a szorongásukat. Továbbá sokkal több időt töltünk a szabad levegőn, hiszen a vesztegzár miatt a gyerekek legtöbb idejüket a négy fal között töltötték, a televízió és az okostelefonok bűvöletében. Ezért a foglalkozások egy részét kivisszük az óvoda udvarára. Mindemellett fontos az életkoruknak megfelelő tájékoztatás. A gyerekeknek meséket mondunk a vírusról, a betegségről, és versikét tanulnak a helyes kézmosásról. Fontos, hogy múljanak a járvánnyal kapcsolatos félelmeik, illetve a már meglévőkből ki tudjanak lépni. Sok családban meghalt valaki, a gyereknek a szeretett személy eltűnésével is meg kell birkózni. Hisz ő is érzékeli, hogy rendkívüli körülmények között tűnt el a nagyi vagy a papa az életéből. Fontos, hogy a gyerekeknek elmagyarázzuk a gyászt.

Ma már kutatások támasztják alá, hogy a szülők szorongása fokozza a gyermekek szorongását: hisz a gyermek, ha nem is ért, érez. Amit nem ért, azt érezni fogja. Ezért lesz az elkövetkező hetekben fontos az óvodákban a szabad játék. Érezzék jól magukat a kis ovisok kispajtásaikkal, akik közelségétől olyan sokáig meg voltak fosztva! Nem tanulni kell majd sokat, hogy behozzuk a lemaradást, együtt kell lenni sokat.

ovi2asset_2300x_0.png

– Januártól az állami határozat alapján csökkentett létszámban működtek az óvodák. Mennyiben volt ez más, mint a megszokott időszak?

– Csak azok a gyermekek látogathatták az óvodát, akiknek a szülei nem dolgozhattak otthonról. Hét osztályunkból egy magyar és egy szlovák osztályt tartottunk nyitva. A csoportokat összevontuk, a gyerekek nem a megszokott baráti körükkel töltötték a mindennapokat. Bár ugyanabba az épületbe tértek vissza, mégis mintha egy másik óvodában lettek volna... Sőt más volt a tanító néni is! S bizony hiányzott a barát vagy barátnő, akivel azelőtt együtt játszottak a főzősarokban, vagy épp autóztak a szőnyegen. A gyerekek rugalmasak, ügyesen alkalmazkodnak, a kolléganők is igyekeztek, de hiába, minden más volt, minden kényszerűség volt. A szükség törvényt bontott.

– Tavaly mennyi időt töltöttek vesztegzár alatt?

– Tavaly két és fél hónapot tartottunk zárva, majd minden óvintézkedést betartva júniusban nyitottunk ki újra. Ez idő alatt munkatársaim és jómagam is online előadásokon és továbbképzéseken vettünk részt. Idén januárban nyitottunk újra, csökkentett gyereklétszámmal. Közben építkeztünk is: felújítottuk az épületünket. Fontosnak tartottuk, hogy amikor teljes üzemmódban megnyithatunk, a gyerekek egy szebb óvodába érkezzenek... Ez is szép szimbóluma az újrakezdésnek.

M. Ando Krisztina