„Már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy ha egyszer nagy leszek, lesz egy lovardám” – meséli házigazdánk, Viola József.
„Városi gyerek voltam, de beleszerettem a vidéki életbe. Kinéztem magamnak egy tanyát, a barátomhoz menet mellette bicikliztem el. Mindig azt mondtam: „Ez a tanya egyszer az enyém lesz, itt fogok lovakat tartani!”
Amint módomban állt, kibéreltem, s először varrodát működtettem ott, hogy kis pénzmagra tegyek szert – persze más, nagyobb álmaim is voltak vele. Sajnos, jött a válság, a varrodám bezárt. Az a tanya most is eladó, még mindig fáj érte a szívem. Egy tanyán szabadon élhetnek az állatok, hisz széles a határ... Most Nagykeszin bérlek egy telket, ott tartom az állataimat. Többfajta jószágom van, simogatja a lelkem a ragaszkodásuk. Már messziről megismerik az autóm hangját, nagyon jó érzés megérkezni hozzájuk.”
Megtudjuk, hogy a lámacsaládot József Magyarországon vette. Hozta az egész családot, mert „kettő az egyben” alapon volt csak hajlandó túladni rajtuk a gazdájuk – de nem bánta, sőt örült a lelke, hogy mindjárt három láma gazdája lehet.
Igen ám, de még két szamarat, Marikát és Sanyikát is hozzájuk csaptak.
„Rendben, akkor a két szamarat is viszem” – mondta házigazdánk. Marika és a Sanyika egy párt alkotnak.
Egyébként itt minden állatnak van párja, a kecskének, a szamárnak, a pónilónak meg a birkáknak is.
„Ezek az állatok szabadnak születnek, nem szabad bezárni őket. Legalábbis így érzem” – zárja le a beszélgetést a gazda.
Siet, mert kezdődik egy újabb munkás nap, kint berreg a John Deere traktor...
Házigazdánk mezőgazdasági és szállítmányozási munkákat vállal, hogy gyermekkori álmáról ne kelljen lemondania. Mert nincs mása annak, mikor meghallja Marika és Sanyika hangját...
A szilvesztert mindig kint tölti az állatoknál, nehogy megijedjenek a tűzijátéktól és a petárdáktól. Amúgy teljes szívéből-lelkéből szereti a gépeket is, de a földet is.
