Bizony, létezik ilyen háromszög is, nem csupán ama titkos, a megcsalt feleséggel és a letagadott szeretővel...
Egyik barátnőm nemrégiben igencsak panaszkodott. Karcsi, a barátja azzal állt elő, hogy elutazik két hétre – az exnejével és a gyerekekkel. Végül az is kiderült, hogy Karcsi a karácsonyt is velük akarja tölteni, bár már öt éve külön élnek. Na, ennek a kapcsolatnak lőttek – gondoltam. Pár évvel ezelőtt én is hasonló cipőben jártam, és a történetem nem végződött happy enddel.
Már túl voltam a harmincon, mikor megismerkedtünk. Gáborban megvolt minden, amit egy férfinál fontosnak tartottam. Kedves volt, udvarias, gyors észjárású, szorgalmas és jó humorú. És főleg szabad! Bár volt egy szépséghibája: volt egy tízéves lánya az előző házasságából. Egy idő után azonban ezt nem mínuszként értékeltem. Azt láttam ugyanis, hogy Gábor komolyan veszi az apaságot, és példásan gondoskodik a gyerekéről. És ez tetszett nekem. Az én apám nem sokat törődött velem a válás után, és minden elvált barátnőm férje is apámhoz hasonlóan viselkedett. Eleinte úgy tettek, mintha nem tudnák elképzelni az életüket a gyerekük nélkül, aztán pedig nagyjából negyedévente egyszer néztek feléjük. Valami viszont zavart.
Hamarosan ugyanis rájöttem, hogy Gábor nem csupán a lányához ragaszkodik, hanem az exnejéhez is. Családi házban laktunk, a felesége pedig a szomszéd utcában – a lakás részleteit Gábor törlesztette. Naponta ő vitte a lányát iskolába és gimnasztikára. Ezenkívül bevásárolt a volt feleségének. Ők nem lennének meg nélküle, hisz a lánya még gyerek, az exe pedig egyszerűen egyedül nem tud elintézni semmit, magyarázta. Ez még nem is nagyon zavart, értettem, hogy biztos akar lenni abban, hogy a gyereke mindent megkap. Arra viszont már nem találtam elfogadható magyarázatot, hogy miért ünnepelte meg az exfeleség szülinapját. Közös kirándulást is tervezett vele, a legnagyobb álma pedig az volt, hogy egyszer majd négyesben megyünk nyaralni: ő, a lánya, az exe és én. Egyszer meghívtam őt egy fantasztikus koncertre. Ahelyett, hogy a végén köszönetet mondott volna a felejthetetlen élményért, kijelentette: Kár, hogy a lányáék nem lehettek ott!
Tovább tűrtem, és harcoltam Gáborért. Elég nehéz volt. Egy nap gyönyörű csokorral lepett meg. Határtalan örömöt éreztem. Akkor még nem sejtettem, hogy még egy ugyanolyan csokor van az autóban. Véletlenül fedeztem fel, amikor kimentem valamiért a garázsba.
Gábor egy ideig összevissza beszélt, végül kibukott belőle, hogy este az exével ünnepel: tizenötödik éve, hogy megismerkedtek. Kis híján elájultam. Volt egy olyan érzésem, hogy a csokorhoz más ajándék is jár. Pár nappal később beigazolódott a feltevésem. A szülinapomra egy gyönyörű gyűrűt kaptam. Rendrakás közben rábukkantam az ékszerész számlájára. Két gyűrű volt rajta. Órákig sírtam.
Természetesen feltettem magamnak a kérdést: megéri ez nekem? És sokáig hittem abban, hogy igen. Gábor ugyanis állította: tisztában van azzal, hogy milyen nehéz lehet nekem ebben a helyzetben. Másrészt viszont azt gondolta, hogy értékelnem kellene azt, hogy nyílt lapokkal játszik. Ha elfogadom, ha nem – ő már csak így fog élni. Amikor eljutottam oda, hogy képes vagyok lezárni a kapcsolatot, nagyon megkönnyebbültem.
Mindenkinek, aki hasonló helyzetben van, elsősorban arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a Gáborhoz hasonló férfiak tényleg nem fognak tenni semmit, ugyanis kitűnően érzik magukat ebben a háromszögben. Lényegében két nőjük van, akik nagyszerűen kiegészítik egymást. Az exfeleség is elégedett, hisz a férfi mindent elintéz, de nincs állandóan a nyakán, és a kellemetlen dolgokat mással osztja meg: velünk. Mi vagyunk azok, aki a rövidebbet húzzuk, és állandóan szenvedünk.
Kérdezhetnénk: miért nem maradnak ezek a férfiak a gyerekeik anyjával, ha valójában nem tudnak meglenni nélküle? – Néha a házastársak nem haraggal válnak el egymástól, egyszerűen nem tudnak együtt élni. Ismertem egy párt, a férfi tengerész volt. Néhány hónapig távol volt, és mindig csak rövid ideig volt otthon. Amikor gyerekük született, a városban helyezkedett el, hogy a családjával lehessen. És megkezdődtek a veszekedések. Egyszerűen nem tudtak meglenni együtt. A nőnek nagyon is megfelelt az addigi leosztás, hogy mindenről maga dönt, és a férje csak néha van otthon. Aztán a férj visszament tengerésznek, és az életük visszazökkent a régi kerékvágásba – meséli egy családterapeuta. De akad olyan férfi is, aki a válás után kezdett el rendszeresen e-maileket küldözni egykori feleségének. Azért vált el, hogy összeköltözhessen a szeretőjével, de nem akarta megszakítani a kapcsolatot a feleségével...
Legyünk őszinték: a legtöbb férfi szívesen venné, ha több nővel is élhetne egyidejűleg. Csakhogy más dolog álmodozni valamiről, mint megtenni a valóságban. Akadnak, akik ezt nem tartják tisztességesnek, de vannak olyanok is, akik csupán merészség vagy anyagiak híján nem mennek bele egy ilyen játszmába, mint Gábor. Aki pedig belemegy, általában nem lát semmi problémát abban, amit tesz. David Rath cseh exminiszter például, ha az újságírók rákérdeznek a párjára, mosollyal az arcán visszakérdez: „És melyikre gondolnak?” A barátnőjével él, aki egy fiút szült neki, de rendszeresen látogatja a feleségét is, akivel két gyereke van. A két nő háza csak pár száz méterre van egymástól...
Csak rajtunk múlik, meddig vagyunk hajlandóak egy ilyen háromszögben maradni. Ha a harcot választjuk: Ki lesz a győztes? Én vagy az ex? És mivel harcolunk, többet is kibírunk, mint amit kellene, többet, mint amit magunktól elvárnánk. Versenyzünk, engedményeket teszünk, jobbak akarunk lenni, mint a riválisunk. Csakhogy fel kell készülnünk valamire: ha egyszer csak azt mondjuk, hogy betelt a pohár, az a kapcsolat végét jelentheti. Ugyanis ha kedvesünket választás elé állítjuk, számolnunk kell azzal, hogy valószínűleg mi leszünk a vesztesek. – Az teljesen rendben van, hogy a férfi gondoskodik az előző házasságából született gyerekeiről. Azt viszont soha nem szabadna eltűrni, hogy a férfi az exfeleségét is úgy pátyolgassa, mintha a gyereke lenne. Ilyen esetben számoljuk fel a kapcsolatot, mert csak az időnket vesztegetjük. Semmi sem fog változni, és a férfi soha nem lesz csak a miénk. Abban sem érdemes reménykedni, hogy ha a gyerek nagyobb lesz, megváltozik a helyzet – véli a családterapeuta.
Ha nem szeretne bigámiához hasonló állapotban élni, de a szakításra sem szánta rá magát, beszélnie kell az érzéseiről a kedvesével. Meg kell próbálni „bekeményíteni”, és egyértelmű szabályokat felállítani. Ha ez nem segít, eljött annak az ideje, hogy a kedvese a saját bőrén megtapasztalja azt, hogy Ön mit érez. Mutassa be neki valamelyik exét (vagy férfiismerősét).
Ne feledje el kihangsúlyozni, hogy nem alszanak együtt, de nagyon jó barátságban vannak. Nem árt, ha néha beugrik az illetőhöz, hogy főzzön neki valamit („Tudod, kedves, neki nincs senkije, kicsit gondoskodnom kell róla.”). Ha a kedvesének ez nincs az ínyére, ártatlan mosollyal emlékeztesse őt arra, hogy ez ugyanolyan barátság, mint az övé az exfeleséggel. Kockázatos vállalkozás, de talán beválik...
Mit mondanak erről a témáról a bölcs feleségek, akik nem rohantak azonnal a válóperes ügyvédhez, hanem taktikusan, kivárásos alapon „ játszottak „?
– Hagyományos nevelést kaptam, ezért számomra mindig fontos volt, hogy fenntartsuk a „boldog család” látszatát.. Pedig korántsem volt könnyű, hiszen Sanyi már többször is félrelépett, a jelek szerint azonban a kapcsolatai rövid életűek voltak. Így a békesség kedvéért tűrtem a kalandozásait. Belül azonban szenvedtem. Néha egész éjszakákat átsírtam, mialatt ő „szolgálati úton” volt. Soha nem gondoltam a válásra, még akkor sem amikor felbukkant Ildikó. A húsz évvel fiatalabb lány teljesen megbabonázta. Rengeteget vívódott, míg egy napon bejelentette, hogy elköltözik tőlünk. A válásról azonban ő sem beszélt –és amikor eljött megnézni a gyerekeket, éreztem, fontosak vagyunk a számára. Idővel, ahogy a fiatal szeretőt megunta, mindenféle mondvacsinált alibikkel jött. Egy nap aztán hatalmas csokorral állított be, és megkérdezte visszafogadom-e.
– Amikor István bevallotta, hogy szerelmes lett és elköltözött otthonról, egy világ omlott össze bennem. Öregnek, csúnyának és rettenetesen feleslegesnek éreztem magam. Még arra sem volt lelkierőm, hogy beadjam a válópert. Reménykedtem, hogy csupán pillanatnyi „elmebajról”van szó nála. Nem tévedtem. Kata egyre hisztisebben próbálta rábírni a válásra, mire ő kezdett kihátrálni a kapcsolatból. Megelégelte a veszekedéseket, a szemrehányásokat és inkább visszakullogott hozzám. Ráadásul mellettem már nem kell játszania a macsót, az örökifjút.
A szerető legtöbbször csupán addig vonzó a férfiaknak, míg a titokban találkozgatnak, amíg kiélhetik a tiltott gyümölcs izgalmát – de amint összeköltöznek, a helyzet megváltozik. Egyszer valahol azt olvastam, hogy a férjek nyolcvan százaléka visszatér a feleségéhez, amint felébred az álomból, és a józan esze „rákapcsol”.
Valamikor a nőknek anyáik azt tanították: Hagyd csak, hogy férjed kiélje a vadászösztönét, mert az izgalmas kalandozások után előbb-utóbb úgyis hazatér. Aki azonban azt gondolja, hogy a félrelépések a modern, felgyorsult életmódunk következtében terjedtek el, azok igencsak tévednek. A férfiakat mindig, minden korban hajtotta a vadászszenvedélyük. A különbség talán az, hogy nagyanyáink kénytelen- kelletlen megbocsátottak, hiszen akkoriban a válás egyet jelentett a védelmező valamint a biztos egzisztencia elveszítésével.
