Esküvel? Eskü nélkül?

A szociológusok a fejüket csóválják: ma a házasságok 42 százaléka nem köttetik meg – a párok csak együtt élnek, de nem köteleződnek el papíron. Egyre több a házasságon kívül született gyermek. A házasság válságáról beszél a világ, a szakemberek pedig azt kutatják, miért van ez így.

Tény, hogy olyan korban élünk, amikor naponta új szabályok születnek. Ami pár évvel ezelőtt még érvényes volt, az ma már nem az. A nők mégis ugyanúgy vágynak a karikagyűrűre, mint évszázadokkal ezelőtt, és nagy hiba lenne elhitetni magunkkal, hogy ez nem így van.

A második világháború után a dánok és a svédek voltak azok, akik elsőként kezdték hanyagolni a házasság intézményét. Ma Skandináviában már minden második gyermek házasságon kívül születik, Közép-Európa pedig nagyon gyorsan felzárkózik hozzájuk. Csehországban például a gyerekek 43 százalékát vadházasságban élő nők és leányanyák hozzák világra, holott ez a szám a bársonyos forradalom előtt csupán 8 százalék volt. Nincs másképp Szlovákiában sem, és ebben a katolikus országban már a falusi fiatalok sem tradíciókövetők!

Mit mondanak a nők? Többnyire azt, hogy ők aztán boldogan házasságot kötnének (főleg, ha már a gyermek is megszületett), ha a párjuk is benne volna. Ő azonban nem akar elköteleződni – jobb neki ez a „kinn is vagyok, benn is vagyok” állapot. A nyomásgyakorlás, az érzelmi zsarolás eszközével a mai nők már nem élnek. Elfogadják a bizonytalan „majd”-ot – mi mást tehetnének? 

Van jobb!

Most vizsgáljuk meg, mi a helyzet a házasodási hajlammal. A szociológiai felmérésekből kiderül, hogy a húsz-harminc éves korosztályba tartozóknak csupán az egyharmada tartja fontosnak a házasságot. Az utóbbi tíz évben csökkent azok száma is, akik úgy vélik, hogy „előbb a házasság, utána jöhet a gyerek”. Az esküvők számát tekintve kilenc európai országban végeztek kutatást. Ebből kiderült, hogy Közép-Európa még mindig ragaszkodik a hagyományokhoz, ugyanis a megkérdezetteknek csupán 7 százaléka utasítja el a házasságot. A párok az élettársi kapcsolatot csupán átmeneti állapotnak tekintik – nem pedig a házasság alternatívájának.

Tehát kivárnak, és azt mondják, hogy ez nem végleges, és életük folyamán legalább egyszer házasságot kívánnak kötni. De nem feltétlenül azzal a nővel, akivel pillanatnyilag együtt élnek, még ha közös gyerek vagy gyerekek is születnek a viszonyból…

Kinek felel meg az élettársi kapcsolat, és miért?

A fiatalok egy része szerint a mai nők önállóak, el tudják tartani magukat – akkor meg minek sietni a házassággal? Azzal mi változik meg? Sokan „még mindig kereső” állapotban vannak, keresik az Igazit, a herceget vagy a királylányt. Hátha van jobb! – tartják. Vannak kutatók, akik szerint a ma emberének nem a boldog család az ideálja, hanem a „boldog én”, tehát individualizálódtunk. Az én lett a fontos, nem a mi! A hozzáállás is sokat változott, mert a társadalom olyannyira elnéző a vadházassággal szemben, hogy ma már semmi sem ösztönzi a fiatalokat, hogy oltár elé álljanak. Az „összecuccolunk, aztán majdcsak lesz valahogy” jelenségen ma már senki sem botránkozik meg. A tizennyolc éven aluliak is úgy járnak egymás ágyába ki-be, mint a vándormadarak. És a szülők félrenéznek: a gyerek élete, nem szólhatok bele!

A vonakodásban, persze, gyakorlati szempontok is szerepet játszanak: az élettársi kapcsolatot sokkal könnyebb felbontani, mint az esküvel megpecsételt házasságot. Pontosabban: fel sem kell bontatni, elég kimondani, hogy már nem kellesz. Sok olyan együtt élő ember van, akiket már nem köt heves érzelem, inkább csak megszokásból vannak együtt. Kivárnak…

Miben különbözik?

Nem is olyan régen a pszichológusok még azt hirdették, hogy a házasságban élő emberek élete jobb és szebb, mint azoké, akik házasságlevél nélkül élnek együtt. A statisztikák ugyanis azt mutatták, hogy a házaspárok egészségesebbek, átlagban tovább élnek, és boldogabbnak érzik magukat. Egy mai amerikai felmérés azonban kimutatta, hogy a mai párok komolyan veszik az élettársi kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy kezd eltűnni a különbség a hagyományos házasság és az élettársi kapcsolat között. Legalábbis a tengerentúlon.

Más okai is vannak az együttélésnek. Egyre növekszik azoknak a nőknek a száma, akik többet keresnek, mint a kedvesük. Ilyen pároknak is jobban megfelel az együttélés. A házasságlevél nélkül együtt élő párok körében gyakrabban előfordul, hogy jövedelmük egy részét nem helyezik el a közös számlán. Másrészt viszont bebizonyosodott, hogy a jövedelmek teljes megosztása növeli az egymás iránti bizalmat és az összetartozás érzését.

Más tekintetben is különbözik egymástól a házasság és az élettársi kapcsolat. Például: a papír nélkül együtt élő párok lazábban viszonyulnak a családhoz, toleránsak a félrelépéssel, a válással szemben, nagyobb fontosságot tulajdonítanak a személyes szabadságnak (nem rendelődnek alá egymásnak teljesen – megvannak a saját barátaik, hobbijaik). S ami plusz: kevésbé ragaszkodnak a házasságon belüli hagyományos munkamegosztáshoz. Az élettársak többet segítenek a házimunkákban, mint a nős férfiak.

Noha a kérdőívek tanúsága szerint a házasságon kívül szülő nők olyan válaszokat adtak a kérdésekre, hogy „a házasság csak formalitás” – lélekben mégis vágynak a házasságra. Huszonegy európai ország közös felmérést végzett arról, mennyire elégedettek az életükkel a házasságban, illetve az élettársi kapcsolatban élő emberek.

Kiderült, hogy az élettársi kapcsolatban élők elégedettségi szintje a szinglikéhez közelít! A szinglik pedig sokkal kevésbé elégedettek, mint a házasságban élők. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon mégiscsak boldogabbak azok a nők és férfiak, akik a házasságot választják.

Milyen formában mondjuk meg a kedvesnek, hogy mi már pedig férjhez akarunk menni? 

• Mikor van kedve a pasinak házasodni?
  A forró szerelem időszakában, tehát valamikor a szerelem „elején”. A kijózanodás állapotában a férfi már sokkal tartózkodóbb. 
• És ha évekkel később szeretnénk összeházasodni?
  Az átlagos pasi a szokások rabja. Nem szereti a változást, főleg akkor nem, ha az ötlet nem tőle származik. Általában nem szeretné járomba hajtani a fejét, akkor meg egyáltalán nem, ha barátnője (jó régen) megadta neki a választás (tipródás?!) lehetőségét. A női diplomácia csúcsteljesítménye, ha a férfi mégis oltár elé áll – sikerült vele valahogy elhitetni, hogy ezt a „bulit” igazából ő találta ki! 
• Gyakorlati tanács
  A pasi nem csupán szokásait tekintve merev, hanem a falkaszellem is nagyon erős benne. Ezért „eddzük az acélt”, ha valamelyik haverja nősülni készül! („Közös lagzit tarthatnánk, édes!”) Azzal is kecsegtetni lehet a kedvest, hogy a kettős esküvő még jobb buli! Hipotetikus lehetőség az is, hogy a nő kéri meg a párja kezét. Persze viccesen, és nem virággal, hanem egy üveg finom itallal vagy horgászfelszereléssel, esetleg egy golfütővel. Azután már a hagyományos megkérésnek kell következnie: fél térdre ereszkedve, szívre szorított kézzel. De ez már a pasi dolga legyen! 

• Mit kell elkerülni?
  Tudni kell, hogy a pasik nem értik a célzásokat. A gyengéd célzást pedig egyáltalán nem. Lehet, hogy már az egész baráti kör tudja, mit akar a nő, a férfinak még mindig nem esett le a tantusz. Ilyen esetben nem segít más, csak a világosan megfogalmazott kívánság. Várjuk ki a megfelelő alkalmat. Ilyen a jó szex, amely után a férfiak meglehetősen kiszolgáltatottak: a nősek megígérik a szeretőnek, hogy kap egy kisbabát, a nőtlenek meg miért ne bólintanának rá az esküvőre? (Hogy ez zsarolás?! Ja, kérem, a nagyi sem csinálta másképp!) 
• Két éven belül
  A pszichológusok azt állítják, hogy minden ember fejében található egy ébresztőóra, amelyik csörögni kezd, ha itt a megfelelő pillanat: a lánykérésé, a szakításé… Egy gyermek nélküli kapcsolat legfeljebb hat évig bírja ki, de már négy év után is csak a megszokás tartja össze a párocskát. A gyereknek, tehát az esküvőnek is két éven belül jön el az ideje. Ilyenkor általában hosszú, boldog házasságra van kilátás. Ha két éven belül nem kerül sor az esküvőre, legalább az eljegyzést meg kell tartani. Az eljegyzés nem esküvő ugyan, mégis fontos rituálé, amellyel a pár kinyilvánítja, hogy elköteleződnek, egymáshoz tartoznak. A pszichológusok szerint ez az érzés a legfontosabb, mert azt fejezi ki: a mi szerelmünk erős és különleges. 
• Mikor kell szakítani?
  Az elfáradt kapcsolat olyan, mint a rossz főnök: mindennap idegesít bennünket, de tehetetlenek vagyunk vele szemben. A kapcsolat kifáradása azokat veszélyezteti, akiknek az élete megállapodott, és akik sokat dolgoznak. Életük körbe-körbe halad, és csupa megszokás, hiányzik belőle a dinamizmus, ami valami felé halad. A nő általában hajlandó lenne változtatni, s általában ő is kezdeményezi a változást (szakítani, házasodni, szülni). Ha a hapsi még mindig csak kivár, nem marad más hátra, mint kerek perec megmondani neki, hogy válaszúton állunk: ha nincs közös jövőnk, nem érdemes tovább unatkozni, jobb azonnal szakítani, mert az óra ketyeg...