Két évvel ezelőtt kezdődött a történet, amikor is elégedett szülők és lelkes kis nebulók meséltek nekem egy amerikai lektorról, akinek még a leglustább diák érdeklődését is sikerült felkeltenie az angolnyelv-tanulás iránt.
Egy sikeres politikai újságíró és kiváló pedagógus miért pont a mi kis városunkat (Komárom) szemelte ki élete átmeneti színhelyéül? – tettem fel akkor a kérdést. Riportalanyaink a Norwichban élő Rob Gurwitt és felesége, Karin Harris.
– Feleségemmel már gyermekkorunkban megismertük az Atlanti-óceán túlsó oldalán lévő világot – kezdi Rob. – Mikor összeházasodtunk, kéz a kézben indultunk útnak, hogy felfedezzük az európai kontinens szépségét. Mivel feleségem édesanyja kárpátaljai magyar menekült volt, Csehszlovákiába is ellátogattunk. Mikor pedig gyermekeink iskoláskorúak lettek, úgy gondoltuk: jó hatással lenne rájuk, ha megismernék más országok hétköznapjait. A sors keze volt, hogy megismerkedtünk Vermontban a komáromi nyelviskola igazgatónőjével, aki meghívott bennünket vendégtanárnak egy iskolai félévre.
– Mi volt az első benyomásuk?
– A nyolcvanas években megtapasztalt bürokrácia sokat enyhült. Az emberek viszont komornak, gondterheltnek tűntek, de hamar kiderült, hogy egyébként kedvesek, barátságosak. Komáromban tetszett a történelmi városrész rendezettsége, a gondosan felújított épületek. Nálunk az USA-ban is próbálkoztak a nyolcvanas években, hogy a belvárosok szíve a sétálóutca legyen, de a kényelemszerető amerikaiak nem voltak hajlandóak lemondani az autójukról.
Ami viszont meglepett: itt a saját kis portáját mindenki rendben tartja, de az utcákon, parkokban könnyű szívvel szemetelnek. Nálunk, ha valaki szemetet lát az utcán, azonnal felszedi, mert a várost sajátjuknak érzik az emberek.
– Ami viszont nagyon tetszik – kapcsolódott be Karin a beszélgetésbe –, az összetartás, az emberi melegség. Amerikában az emberek számára sem a családi, sem pedig a baráti kapcsolatok nem igazán fontosak. Mintha csak a munka létezne! Az átlag amerikai egy jó munkahely reményében akár az ország másik részére is elköltözik, gondolkozás nélkül hátat fordít eddigi életének.
– Az amerikai iskolarendszer sokkal liberálisabb, mint a poroszos, tekintélyelvű hazai oktatás. A tanárok szinte baráti viszonyban vannak a diákokkal, tegezik egymást…
– Mi a tanítás során a nálunk megszokott, szabadabb oktatási módszert nem tudtuk alkalmazni, mert az itteni tanterv ezt nem teszi lehetővé. Az USA-ban az oktatás alapja a dialógus. A tanár örül, szinte szakmai kihívásnak veszi, ha az óra alatt kérdéseket zúdítanak rá a diákok. A legjobb, mikor konstruktív vita alakul ki, amely csiszolja a gyerekek logikáját. Nálunk a hangsúly nem a lexikális adatok memorizálásán, inkább a tapasztalati úton megszerzett tudáson van.
– Az amerikai pedagógusoknak nagy gondot okoz az iskolai agresszió.
– Az erőszak az egész amerikai társadalomra jellemző. Tény, hogy a filmekben látott gátlástalan brutalitás, a számítógépes játékok és videojátékok növelik a fiatalok agresszivitását. Ráadásul az államok többségében könnyű fegyverhez jutni. Ilyen gondokkal leginkább az állami iskolák küszködnek, a gazdagabb negyedek magániskoláiban az erőszakos viselkedés ismeretlen fogalom.
– Karin, milyen különbséget látsz a nők helyzetét illetően?
– Pozitív dolognak tartom, hogy Szlovákiában a nőknek a törvény lehetővé teszi, hogy a szülés után még három évig kiélvezhessék az anyaság örömeit, hiszen ezek az évek meghatározóak az anya-gyermek kapcsolatban. Nálunk a kismama csupán hat hétig maradhat otthon a bébivel. Kevesen kérnek fizetetlen szabadságot, mivel a munkaadó nem köteles visszavenni őket. A picikre általában bébiszitterek felügyelnek, és az anya fizetése jórészt rámegy a bérükre. Az én helyzetem annyival könnyebb, hogy önálló pénzügyi tanácsadóként tevékenykedem, így jobban össze tudom egyeztetni a munkára és a családra szánt időt. Amit viszont nem tetszik: Kelet-Európában a családokon belül nem működik a munkamegosztás, itt a házimunkák zöme a nőket terheli.
Ezzel szemben nálunk munkamegosztás van! Mindennap Rob főz, a mosás, takarítás viszont rám hárul. Tévedés ne essék: ez nem csupán a mi családunkra jellemző, Amerikában ez általános.
– A nők ezt öntudatosan kikövetelik, vagy a férfiak önszántukból segítenek, mert már otthon ezt a modellt látták?
– Azt semmiképpen nem mondanám, hogy mi, amerikai nők öntudatosak vagyunk. Szerintem az európai nőknek erősebb a belső tartásuk. Viszont az amerikai társadalomban a nemek közti egyenrangúság elfogadottabb, és már generációk óta arra nevelik a lányokat és fiúkat egyaránt, hogy családon belül egyenlően kell megosztani a feladatokat. A nők nincsenek leterhelve, ráadásul így rengeteg konfliktusnak elejét vesszük.
– A jelenlegi látogatásotoknak mi volt a célja?
– Megígértük barátainknak, hogy két éven belül visszatérünk. Fontosnak tartjuk, hogy ápoljuk az itteni kapcsolatainkat, hiszen a mai, rohanó korban nehéz igaz barátokra találni. Nekünk szerencsére sikerült!
