Figyelmetlen, feledékeny a gyerekünk? Mindenhonnan elkésik, elkezd valamit, de nem fejezi be? Talán éppen figyelemzavara van.
Ha ma megkérdeznénk az embereket egy felmérés keretében Szlovákiában, a többségnek fogalma sem lenne az ADHD-ről. Pedig rengeteg gyerek születik, akiket különlegesnek meg hiperaktívnak mondanak – az okokat persze elhallgatják. A mai egészségügy például olyan mértékben avatkozik bele a szülés természetes folyamatába, hogy a gyerekek születés közben sérülnek (csak nem derül ki azonnal).
Marci elveszti a fonalat
„Az iskolában mindig bajom volt azzal, hogy nem bírtam figyelni az órákon. Gyakran előfordult, hogy amikor a tanító néni elkezdte a magyarázatot, arra gondoltam: aha, ezt már hallottam. Az óra felében aztán észrevettem, hogy fogalmam sincs, miről van szó. Az ellenőrzőmben a megjegyzések rovatban félévkor már nem volt szabad hely, a tanító néni külön lapra írta az üzeneteit. Otthon csak sétálgatva tudtam tanulni a történelmet... És a többi tárgyat is, de akkor is mindig elvesztettem a fonalat. Az iskolában viszont nem járkálhattam óra közben, s emiatt nem tudtam elmondani egyetlen összefüggő mondatot sem...” (Marci végül nagy nehezen elvégzett egy garázsegyetemet, és ma egy autógyár összeszerelő üzemében dolgozik.) Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, magyarul figyelemhiányos hiperaktivitászavar) nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek betegsége is.
Rosszul fejtettek meg
„Állandóan izegtem mozogtam a padban. Tördeltem a kezemet, tekergettem a fejemet ideoda... Így legalább figyelni tudjam ideigóráig. Végül hátratett kézzel kellett ülnöm a padban. Akkor meg egyáltalán nem tudtam figyelni. Minden energiámat lekötötte az, hogy nyugodtan üljek” – meséli Mónika. Az iskolában Marcit is, őt is „idegesítő gyereknek” tartották. Pedig csak egy bajuk volt: figyelemhiányos hiperaktivitászavarban szenvedtek. Mónikának annyiban szerencséje volt, hogy volt egy ismerőse, aki Magyarországon tanított. (Ott az ADHD-t komolyan veszik már, és szakembereik is vannak.) Így aztán ott megkapta a diagnózisát. A hasonló zavarral küszködő emberek leggyakrabban nem ilyen szerencsések – egész életükben kisebbrendűségi érzés kínozza őket, ügyefogyottnak, kétbalkezesnek tartják magukat.
A lányok máshogyan?
Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az ADHD a gyerekkor betegsége, és a gy-rek majd kinövi. Ez nem mindig igaz. Az esetek jelentős százalékában a tünetek – általában a hiperaktivitás kivételével – felnőttkorban is megmaradnak. Előre, sajnos, nem lehet megmondani, mi lesz. Bonyolítja a helyzetet, hogy a felnőttek jobban tudják titkolni a tüneteket, mert szégyellik a betegségüket. Fontos adalék még, hogy a figyelemzavar másképpen mutatkozik meg a lányoknál, mint a fiúknál. A lányok éppen ezért ritkábban kapnak kezelést. (Legalábbis Szlovákiában.) A fiúkra jellemzőbb a hiperaktivitás, a lányoknál a szorongás, a depresszió, az önbizalomhiány a gyakoribb – ezekhez sokszor evészavar is társul. A lányokat még ma is arra nevelik, hogy feleljenek meg az elvárásoknak, s kevésbé érvényesítsék a saját vágyaikat. Ezzel egyetemben ritkábban bocsátanak meg nekik: ezért a lányok megtanulják „álcázni” a figyelmetlenségüket. Sőt, kívülről nagyon is rendezettnek, aprólékosnak tűnnek.
Egy ADHD-snek számos kitűnő ötlete van, de végül egyiket sem tudja megvalósítani. Szórakozott, és gondot jelent neki, hogy figyelmét egyetlen dologra összpontosítsa...
A címke
Már a 18-19. század fordulóján megjelent az első könyv, amely leírta az ADHD tüneteit. Mégis, még a 60-as években is az volt a vélemény az ADHD-s gyerekekről, hogy neveletlenek. És a kezelés? A nádpálca és a nadrágszíj. Ma már tudjuk, hogy épp az ellenkező hatást érjük el azzal, ha szabályos viselkedésre kényszerítjük a figyelemzavarost – még kevésbé bírja összpontosítani a figyelmét. Ugyanez vonatkozik a felnőttekre is. Gyerekkorukban azt hallgatták, hogy figyelmetlenek és megbízhatatlanok. Ezért stresszben élnek, hogy majd megint elfelejtenek valamit...
A határok? Mások.
Még egy tehertétel nyomasztja a figyelemzavarosokat: nehezen tudnak uralkodni az indulataikon. Pont ezért írnak fel nekik szorongásoldókat, mondván, hogy ezek majd mérséklik a hevességüket. Ez igaz is – meg nem is. Az ADHD-s ugyanis örök zűrzavarban él, mert nem érti a körülötte szerveződő világot. (Hisz mindig elveszti a fonalat...) S ezen a tabletták sem segítenek. Inkább át kell programozni az ADHD-s életét, vagyis az agya működéséhez kell igazítani.
A gyógyszerezés veszélyes is lehet
Amerikában és a nyugati országokban a gyerekeket, hogy figyelni és tanulni tudjanak, erős gyógyszerekkel kezelik. S ezek a gyógyszerek órákra kiütik őket. A fiam Spanyolországban tanult továbbképzésen, s osztálytársai egyharmada tablettákat szedett, hogy képes legyen tanulni és koncentrálni. Nem lettek tőlük összeszedettebbek vagy okosabbak, idegrendszerük viszont tönkrement. (A gyógyszerközpontú kezelés sokszor csak a gyógyszercégeket gazdagítja.)
„Soha nem volt sok barátom” – meséli Marci. „A barátokkal foglalkozni kell, pluszenergiát követelnek. Ez nekem sok. Amikor jól vagyok, tevékeny vagyok, segítek mindenben, megjavítom a mosógépet, bevásárolok, estig munkában vagyok. De aztán jön a „kikapcs”. A barátnőm nem érti, miért robbanok, ha este megkér, hogy mosogassak el. Elég egy feladat, amivel nem számoltam, és kiborulok. Az én fáradtságom nem egyszerű fáradtság, hanem a totális kimerülés állapota. Az agyam nem figyelmeztet előre, hogy lassítsak, hanem rögtön kikapcsol. És akkor bepörgök és kiabálok...
Az ADHD pozitív arca
Mindebből úgy látszik, hogy a figyelemzavar csak gond és baj forrása. Pedig előnyei is vannak. Nehéz elhinni, igaz? Ezek az emberek mélyen tudnak összpontosítani arra, ami igazán érdekli őket. Ezért fontos, hogy megtalálják azt a tevékenységet, ami a munkájuk lesz – és egyben a hobbijuk is. (Megvágja a kezét fafaragás közben? Észre sem veszi. Nem jut ideje enni? Oda se neki.) Ezek az emberek nem nyafognak, hogy „ezt nem lehet kibírni” – épp fordítva. Nagyon sokat kibírnak. Ebben rejlik az erejük, de egyúttal ez a gyengeségük is. A legrosszabb, ha ismétlődő tevékenységekre kötelezik őket, vagy ha részt kell venniük felesleges üléseken. Kikapcsolják az agyukat. Kint a faágra leszáll egy madár. Ott van a fészke? Talán már fiókái is vannak? – és már száguldanak is a gondolatok... Hirtelen valaki feltesz egy kérdést: „Te mit gondolsz erről?” Hogy? Miről?
Magyar nyelven a komáromi Artis centrumban és a párkányi Kiwi gyermekfejlesztő központban foglalkoznak figyelemzavarosokkal. Végezetül nézzük csak végig, hogy a nagyok közül ki mindenki szenvedett ADHD-ben: Albert Einstein, Salvador Dalí, Winston Churchill, Leonardo da Vinci, Bill Gates...
Hideg fej és késleltetett sokk
Ha életveszélybe kerülünk, ADHDs embert szeretnénk magunk mellett tudni! Ők ugyanis hideg fejjel gondolkodnak akkor is, amikor mások bepánikolnak. De ha már a vészhelyzetnek vége – a sebesülteket elviszi a mentő, a kocsi már javítóban van –, gyakran jön a késleltetett sokk, a teljes kimerültség állapota...
Fontos, hogy az ember ismerje a diagnózisát, hogy milyen helyzetekben kell résen lennie... Akinek időben felismerik a baját, az időben megismeri az ellenségét. A diagnózis ismeretében vissza tudja szerezni elvesztett önbizalmát. Hiszen jobb tudni, hogy ADHD-m van, mint folyton azt hallgatni, milyen lehetetlen ember vagyok, és azt hinni, hogy mindenről én tehetek. (Innen már csak egy lépés az imposztorszindróma, amikor nem fogok hinni saját magamban.)
