Egyszer volt, régen volt! Aki nem tudja, mi az a gulyiba, írásunkból megtudhatja. Éljenek a virágos úrnapi gulyibák!
Gulyibának a stációknál épített virágsátrakat nevezzük. Az úrnapja pünkösd utáni tizedik napra esik. A tavasz bővelkedik magasztos ünnepekben. Indul a húsvéttal, és zárul az úrnapi körmenettel.
A dombok által ölelt Füleksávolyból, egy palóc faluból származom. Otthon egyszerű falusi életet éltünk, tele szokásokkal és hagyományokkal. A minap elővettem a családi albumot, amit anyukám nagy becsben őriz az előszoba könyvespolcán. Lapozgatás közben megképződött előttem a gyermekkorom. Tisztán emlékszem az ünnepekre. Szépségüket, emelkedettségüket az évtizedek sem koptatták el. A tavasz nekünk Füleksávolyban a virágvasárnappal és a barkaszenteléssel kezdődött.
A helyi dalárdatagok – így hívták a sávolyi férfikart – virágvasárnap és nagypénteken eléneklik a passiót, Krisztus szenvedésének a történetét. A passióéneklés apáról fiúra szállt, a nagypapám, az apukám, s később kántorként én is tagja lettem a „dalárdának”.
Jézus szavait évtizedek óta Gyuszi bácsi, apukám barátja énekeli, olyan szépen, szívre hatóan, hogy mindenki szíve megdobban. Nagycsütörtökön az atya megmossa a passiós férfiak lábát, ahogy azt Jézus is tette a tanítványaival. Nagypénteken pedig szigorú böjtöt tartunk...
Sorjáznak a húsvéti képek, majd a pünkösdi vidám koccintgatásokról látok fotókat, mert nálunk, Sávolyban pünkösdi búcsú van – mígnem az album sarkában megpillantok egy virágos sátras képet. Harsog rajta a sok libazöld, és virágfejek bólogatnak...
A következő fénykép lassan kicsúszik a rögzítő sarkacskák közül, és a lábamnál landol. A képen egy gulyiba előtt állok, és elsőáldozós kislányként szórom a virágot úrnapja alkalmából. Megcsap a rózsa illata, s emlékezni kezdek... A rózsaszirmok halkan susognak és zizegnek, miközben lehullanak. A földből kisarjadó fűszálak is énekelnek, s én, a gödröcskés arcú kislány, hallom az éneküket.
Úrnapján Krisztus titokzatos testét, az oltáriszentséget ünnepeljük. A fő esemény a körmenet, amelyen körülhordozzák ezt az oltáriszentséget. 1246 óta tartják az ünnepet – ez mérhetetlenül sok, szép idő! A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel, hogy azok előtt kis szertartás kíséretében énekeljenek a hívek. Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a továbbhaladó oltáriszentség elé pedig virágszirmokat szórnak. Ezeket a virágszirmokat szórom én is felmagasztosult mosollyal a lábak elé, hogy illat és szagos zöld füvek terítsék be a körmenet útját.
A virágszirmok a lábamhoz hullottak, s közben még utoljára szétárasztották az illatukat... Reszkető szívvel gondolok azokra az emberekre, akikkel ezt a gyönyörű szokást, az úrnapi körmenetet átéltem. Sajnálom, hogy vége, hogy az ünnep megkopott és kikopott. Mennyivel szürkébb a világ virágos gulyibák nélkül!
Füleksávolyban évszázados múltja van az úrnapi menetnek, családról családra száll a hagyomány. Mi is „megörököltünk” egy gulyibát a régiektől, s ezt a gulyibát aztán minden évben, karöltve egy másik családdal (mert két család tiszte volt a díszítés) felcicomáztuk, s illatos, szagos virágsátrat varázsoltunk belőle.
Ma számos oka van annak – és nem csak a járvány –, hogy pár éve már gulyiba nélkül ünnepeljük az úrnapját. Hiányzik az utánpótlás, vagy épp a belefáradás az oka, hogy ennyire alábbhagyott a buzgóság? Nem tudom. Talán mind a kettő együttvéve, pedig régen sem volt egyszerű megszervezni az úrnapi körmenetet. A kis település lakóitól sok-sok munkát és erőfeszítést kívánt. Mindig szorgalmas, hívő kis közösség volt a füleksávolyi, így az úrnapja alkalmából is összefogott a falu apraja-nagyja. Négy gulyiba készült, ahogy illő. Mindegyik gulyiba két családra volt bízva, és állandó helyük volt: egy a temető aljában, egy a templom mögött, egy a templom jobb oldalán, és egy a bejáratnál állott. Fontos volt, hogy a négy égtáj felé mutassanak. Ha a falu központjában zajlott a körmenet, akkor két gulyiba állott a patakpart egyik, két gulyiba a másik oldalán.
Füleksávolyban az úrnapja igazi, nagybetűs ünnep volt, a lakosok külön gondot fordítottak az utak és a templom kinézetére, és rendezettnek kellett lennie minden utcának. A férfiak dolga volt lekaszálni a templom udvarát, az asszonyok és a lányok pedig kitakarították a templomot, kirakták a terítőket és a virágokat. Az ünnep előtti napon pedig megkezdődött a virágsátrak építése. Szombat délután édesapám és templombíró keresztapám a többi férfival együtt kimentek a közeli erdőbe, hogy a gulyibának gallyakat gyűjtsenek, és oszlopnak való fát hozzanak. Még aznap összeállították a négy sátrat.
Szentelmények
Másnap aztán gyönyörűen feldíszítettük a belsejüket. Olyanok voltak, mint négy parfümillatú kis kápolna... Beállítottunk egy asztalt, leterítettük rózsaszín asztalterítővel, arra ment még a szép, kézzel hímzett csipke. Az asztal volt a kis oltár. Mindenki adott egy-egy szentelményt a gulyibába.
Herminka néninek volt egy gyönyörű szép Szűz Mária és Szent József páros szobra, ez minden évben a mi úrnapi gulyibánkat ékesítette. Anna néni pedig a Jézus Szíve szentképét kölcsönözte. Feszület is került a kisoltárra, amely mindig úgy volt elhelyezve, hogy látni lehessen a két szobor között. Egy-egy vázában volt még néhány szál virág, a szobrok előtt pedig két gyertyaszál égett.
Az asztalon azért maradt hely, hogy az oltáriszentség is jól elférjen rajta. Az asztal elé tettünk még egy szép, hímzett asztalkendővel leterített sámlit is, hogy a pap arra térdeljen rá. A gulyibát kívülről és belülről is kerti virágokkal, pünkösdi rózsával és a parlagról szedett mezei virágokkal díszítettük. A szélben reszkettek, mint a nyárfalevél.
Minden gulyiba színben volt tartva, megvolt a saját színvilága. A miénk fehér-rózsaszín árnyalatot kapott.
Gulyibaszentelés
A szentmise vége előtt, a szentáldozást követően került sor az úrnapi körmenetre. Amikor megindult a templomból a hívő közösség a ministránsokkal, a virágszirmot szóró elsőáldozókkal és lobogóvivőkkel, felcsendült az „Üdvözlégy, Oltáriszentség” kezdetű liturgikus ének; még a lator ember szíve is összeszorult, a szeme könnybe lábadt. A menetet a tisztelendő úr vezette, kezében az oltáriszentséggel és a körmeneti kereszttel. Csodálatos érzés volt ilyen közel kerülni az oltáriszentséghez, Jézus misztikus testéhez.
És a mi gulyibánk volt az első állomás! A fű nyögdécselt a cipők alatt, a bokrok reszkettek, míg nagy léptekkel elhaladt mellettük a körmenet. Anyukám már jó ideje ott várakozott a gulyiba mellett, és amikor megjelentek az első búcsúsok, a kisoltáron meggyújtotta a gyertyákat.
Az én jó palóc anyám letérdepelt, és imára kulcsolta a kezét, az oltáriszentséget lehajtott fővel imádta. Mind a négy stációnál, mind a négy oltárnál megálltunk, imádkoztunk és énekeltünk. Az evangéliumi részlet felolvasását követően a tisztelendő úr áldást osztott, és a négy égtáj felé szenteltvizet hintett. A körmenet és a szentmise végeztével a búcsúsok mind a négy gulyibáról zöld ágakat és virágokat törtek le, mert azokat áldásos hazavinni, s kitenni. A néphit ugyanis azt tartja, hogy a szentelt zöld gallynak ereje van, szétoszlatja a zivatar előtt a sötét fekete felhőt, és megvédi a családot minden bajtól.
Az ostya Jézus titokzatos testét szimbolizálja. Az IHS jelentése: Iesus Hominum Salvator – Jézus, az emberek megváltója
Újra lehet éleszteni, ami elmúlt? Az úrnapja Palócföldön is korán népszerűvé vált. Régen az új menyecskék menyasszonyruhában vettek részt a körmenetben. Ma az elsőáldozó lányok öltöznek fehér ruhába, s abban szórják az oltáriszentség előtt a virágszirmokat. Az úrnapi körmenetet nem egységes időpontban tartják, van, ahol a napján (csütörtökön), máshol vasárnap járják. Néhol még szokása van a virágsátor-állításnak, másutt a templom falai között kerül a magasba az oltáriszentség. Sajnos, a néphagyomány együtt kopik a vallási szokásokkal.
Az úrnapját IV. Orbán pápa tette kötelezővé még 1246-ban. A katolikus egyház azt szerette volna, hogy az oltáriszentség közelebb kerüljön az emberekhez. A szentostya erejéhez később számos szokás társult. A hívek abban bíztak, hogy imádata elűzi a gonoszt és minden bajt. A kultusz Magyarországon is hamar elterjedt.
Pozsonyban a XV. században a polgári lányok felsöpörték a körmenet útvonalát. A búcsúsok vitték a frigyszekrényt, muzsikáltak, a bástyákon ágyúk dörögtek, a kapukon díszőrségek álltak, s szerepet kaptak a céhek is.Jézus az utolsó vacsorán, keresztre feszítése előtt azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Az a kenyér, amit én adok, az én testem... Az én testem, amely értetek adatik...” Mire vita támadt a zsidók között, mert hogy mondhat ilyet valaki, hogy a testét adja eledül?
