„Hádž mi loptu félmagasan!” Friss diplomásként egy szlovák nyelvű óvodában találtam állást.

Egy nyelv struktúrája a gondolkodásunkat is befolyásolja. Nemcsak azért gondoljuk azt, amit gondolunk, mert így gondolkodunk, hanem mert a nyelvünk is meghatározza a gondolkodásunkat. Megengedi, hogy szabad terepeken kóborolhassunk, vagy épp egy kertbe bezárva sétálgathassunk. A nyelv struktúrája korlátozhatja is a gondolkodásunkat.

ingyentaska-kezdo.jpg

Emlékszem, milyen büszkén pöfögtem Fiat Puntómmal életem első munkahelye felé. Bántam is én, hogy majd szlovákul kell beszélnem a kicsikkel! Alig fél év elteltével viszont már életrajzaimat borítékoltam, hogy a következő szeptembert máshol kezdhessem. Nem a szlovákkal volt a gond, hanem a felemás helyzettel, amelyben találtam magam. A tizennyolc csöppségből tizenhét magyar anyanyelvű volt. Az egyetlen szlovák kisfiú enyhén sokkos állapotban próbált alkalmazkodni.

Én is össze voltam zavarodva

A spontán odafordulásokat leszámítva igyekeztem tartani magam a szlovák nyelvű társalgáshoz. Nem is lett volna különösebb baj, ha a szülők nem kezdtek volna el panaszkodni a gyerekek hiányos szlováknyelv-tudása miatt. A „feddés” után kolléganőm stratégiát váltott. Rengeteg szlovák verset és dalt bifláztatott be az ovisokkal. A vihar elült, ám hamar kibújt a szög a zsákból: a többség egy kukkot sem értett a versikékből. Vakargattam a fejem, és komolyan aggódni kezdtem: mi lesz szegénykékkel a szlovák iskolában? (Hisz mind oda készültek.) Közben bekövetkezett az elkerülhetetlen: az egyszem szlovák fiúcska megtáltosodott, és törni kezdte a magyart. „Aj ja som fiú! Ja som Optimus fűvezír” – magyarázta egy csapat autósdit játszó fiúnak a közös játék reményében.

Nem telt bele sok idő, és ez az anyuka is (akiről fél év múlva kiderült, hogy akcentus nélkül beszéli a magyart) kifejezte nemtetszését, hogy Ferko otthon egyre többet beszél magyarul. Egy idő után kezdett elegem lenni, mert nem csupán Ferkóra volt jellemző a kevert beszéd.

A „Finom ez a chlebík!”, a „Kérek még čajt!” mellett olyan mondatok száguldtak a levegőben, mint a „Hádž mi loptu félmagasan!” Furcsa és kicsit tudathasadásos érzés volt ebben a se nem magyar, se nem szlovák környezetben végezni a munkámat, kitéve a szülők sürgetően irreális elvárásainak. Hamarosan be kellett látnom, hogy valószínűleg nem itt van az én helyem.

Vegyes felvágott

Sok pedagógusnak van hasonló tapasztalata, hisz eltelik kis idő, mire mindenki megtalálja a maga útját. A kolléganőm, aki szlovák osztályokban is tanít a szomszéd községben, azt mondja, hogy ő már kiábrándult az egészből.

– Olyan elevenek a gyerekek? – szegeztem neki a kérdést.

– Ha csak az volna a baj – legyintett. – Sokkal szomorúbb, hogy alig tudok velük beszélgetni. Ha véleménynyilvánításra kerül sor, csak húzogatják a vállukat, vagy annyit mondanak, hogy: „Nemám názor.” Nem tudják magukat kifejezni. Egyik nyelvet sem tudják rendesen, ezért nem fejlődik a gondolkodásuk. Nem értik a bonyolultabb fogalmakat. Magyar iskolában is tanítok, ahol az ugyanennyi idős gyerekekkel már komoly eszmefuttatásokat folytatunk az élet nagy dolgairól.

hirlevel_web_banner_1_214.jpg

– Hiába, nehéz kiteljesedni, ha nem lehetünk önmagunk! – zártuk le végül a beszélgetést. Persze, nem szeretnék általánosítani. Hasonló helyzetek főként ott alakulnak ki, ahol zömmel magyar közegből érkező gyerekek töltik meg a szlovák iskolát. Az ilyen fele magyar, fele szlovák környezet sem a nyelv, sem az identitás szempontjából nem nyerő. A magyar nyelv megmarad a konyhanyelv szintjén, egyikből és másikból is átveszünk szókapcsolatokat, miközben azon töprengünk, hogy kik is vagyunk most, minek is nevezzük magunkat. Első munkahelyem tapasztalatai pontosan ezt bizonyítják. A cél inkább az lenne, hogy először a gyerekek anyanyelvi szókincse fejlődjön. Homokra nem lehet házat építeni! A fogalmi gondolkodás kialakulása nyelvhez kötött, úgymond már „erősebb kávé“. A bonyolultabb fogalmakat csak akkor fogják megérteni, mikor már lubickolnak az anyanyelvükben. És az is fontos, hogy elmélyüljön a nemzeti öntudatuk, tanulják meg, hogy kik ők és mik ők, honnan erednek a gyökereik – mert csak akkor lesznek otthon a világban. Akkor lesznek VALAKIK.

Szlovákul is tudni kell...

A képletből persze a szlováknyelv-tudást sem hagyhatjuk ki. Az a jó, ha a gyerek megtanul szlovákul, hogy szűkebb pátriájából kimozdulva is megértesse magát – és az a jó, ha megtanul angolul, mert az meg a világot nyitja ki számára. Olyan szinten jó bírni mindkét nyelvet, amilyen szinten az adott nyelvre szükségünk van. Nem tehetjük félre a tényt, hogy a gyereknek itt-ott azért szlovákul is meg kell nyilvánulnia. „A magyar iskola nem tanítja meg szlovákul a gyereket” – állítják sokan. A hiányos szlováknyelv-tudás miatt gyakori a szégyenkezés és a pironkodás. Behúzott nyakkal pedig nehéz büszkén vállalni magyarságunkat. Minden mindennel összefügg.

Attól, hogy magyarok vagyunk, még egyáltalán nem biztos, hogy a mi gyerekeink is magyarok lesznek. Az ő magyarságuk nincs kőbe vésve. Nagyon is törékeny csomag!

Meglovagolni a hullámot!

Nem szeretem a pedagógiát az üzleti élethez hasonlítani, de ha már a csalogatásnál tartunk, a jó reklám figyel a „célközönség” igényeire. Megfeledkezünk arról, hogy már mindent megpróbáltunk a magyar iskolaválasztás érdekében, kivéve azt, hogy felturbózzuk a gyerekeink szlováknyelv-tudását. A magyar iskolának a bizonytalan, dilemmázó szülőt kell „megfognia”. Persze, nem csupán rajtuk múlik. Azonnal szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy a szlovákot nem mint idegen nyelvet tanítsuk a magyar iskolákban.

A szlovák nyelv a magyar gyerek számára idegen nyelv – ahogy az angol is az. (S hogy miért beszélnek a gyerekeink jobban angolul? Azért, mert ahhoz semmi görcs és kényszer nem társul.) Senki nem szégyenítette meg még őket azért, mert rosszul ragoztak. Az igazi aduász az lenne, ha a magyar iskolába járó nebulók a magyar irodalom és a magyar történelem mellett a szlovák nyelvbe is jól belerázódnának.

julianna-barna_0.jpg
Így látja egy gyakorló pedagógus, Deák Csáky Julianna.

Ha a magyar gyerek a magyar iskolában jól megtanulna szlovákul – a szülő nem választaná a szlovák iskolát. Minek? Meglehet, így a szülők körében alábbhagyna a pánik, és bátrabban választanák a magyar iskolát. Talán pont ezért hat minden hivatalos érdek az ellen, hogy a nebulóink tisztességesen megtanuljanak szlovákul a magyar iskolákban. Mert akkor nem volna ok arra, hogy a szlovák iskolába adják a gyereket...

Persze, ehhez búcsút kéne venni a jelenlegi szlovák tankönyvektől, át kéne dolgozni a szlovák nyelv oktatásának koncepcióját. Égető szükség lenne kizárólagos kommunikációs órákra. Itt természetesen már sok minden – vagyis majdnem minden – az iskolaügyi minisztériumon múlik... Garancia semmire nincs, de azért próbálkozni, kísérletezni kell országos, regionális és helyi szinten is. Hisz „Nem elég a jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!“

kezuket_tordelve_elvalaszto.jpg

A helyszín: bármelyik kisvárosunk. A magyar iskolában a tanítók a kezüket tördelve várják, hogy beiratkozáskor összejöjjön legalább húsz gyerek. Bezzeg a szlovák tanerők! Ők mindenféle idegeskedés nélkül a kávéjukat kevergetik, hiszen közel ötven beíratott kiselsősük van. A kiábrándító összeszámlálás után pedig jön a lázongás: hát hiába hangsúlyozzuk a magyar iskola fontosságát! Vajon mivel lehetne a szülőket meggyőzni? A kétségbeesés növekedésével az eddiginél is többet hangsúlyozzuk, hogy ezer év történelmét és a világ egyik leggazdagabb szókincsét veszíti el az a gyerek, aki nem magyar iskolába jár. Ám nem mindenkinél ér célba az üzenet. (Vagy egyenesen falra hányt borsó.)

A magyar kiselsősök csábító ajándékokat kapnak – az ajándék kedves gesztus. Ám ha a szülő azt akarja, hogy a gyereke „perfektül“ megtanuljon szlovákul (vagy épphogy a gyerek már szlovák legyen), aligha fogja néhány kifestő és egy Kacor királyos CD miatt meggondolni magát, és beiratkozáskor a szlovák iskola helyett a magyar osztály felé venni az irányt. A legújabb próbálkozás, az iskolatáska ezért sem aratott zajos sikert. Talán az anyanyelvű oktatás és a jó szlováknyelv-tudás lehet a nyerő páros?

Deák Csáky Julianna