Inni vagy nem inni: az alkohol nem old meg semmit!

Az alkoholizmusra való hajlam örökölhető. Ezt örökbe fogadott gyerekek eseteiből egyértelműen megállapították. Ugyanakkor senki sem menthető föl a személyes felelősség alól, mert a függőségre való hajlam aktivizálódásához számos egyéb tényező is kell.

Piroska ridiküljében mindig van egy laposüveg – vészhelyzet esetére. Vészhelyzet pedig van, mert Piroska mindig boldogtalan. Úgy érzi, mindenki összeesküdött ellene. Minden rossz forrása az anyja, mert hozzákényszerítette ahhoz a férfihoz, akit nem szeretett. És a férje sem bánt vele úgy, ahogy kellett volna. A lánya is hálátlan. Meg a barátnője, az a pletykafészek. Piroska szerint az élet pokol, nem lehet másként elviselni, csak ivással. Éppen ezért tart üveget a ridiküljében.

Meg a spájzban a befőttes üvegek között, a kamrában a farakás alján, a fiókban az alsóneműk között – és minden lehetséges és lehetetlen helyen. Piroskának amúgy meggyőződése, hogy ura a helyzetnek. Akkor hagyja abba az ivást, amikor akarja (csak most még nem akarja). Hiába kéri a család, forduljon orvoshoz, Piroska hajthatatlan. Reggel első gondolata a rejtekhelyen lapuló vodkás üveg felé száll. Valamivel csillapítania kell a reszketését...

Az emberek évezredek óta fogyasztanak alkoholt különböző alkalmakkor. De nem mindenki alkoholista, aki szesztartalmú italt fogyaszt. Alkoholistának az számít, aki rendszeresen, mértéktelenül iszik – „rászokott“, s ebből eredően testi és lelki károsodásokat szenved, képtelen az alkohol nélküli életre. Ha nem jut bizonyos ideig alkoholhoz, akkor elvonási tünetek jelentkeznek nála. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint az alkoholizmus betegség. Olyan betegség, amelyet csak akkor lehetséges eredményesen kezelni, ha az alkoholista saját akaratából meg akar gyógyulni. A baj csak az, hogy az alkoholbetegek többsége nem tartja magát betegnek.

Az alkoholfüggőség kialakulásának oka között ott szerepel az ember személyisége, vagy akár az örökletes tulajdonságok. Viszont nem jelenthető ki általánosan, kiből lesz alkoholista, és kiből nem. Sikeres emberek ugyanúgy lehetnek függők, mint az elkeserítő helyzetben élők. Közös jellemzőjük a problémák előli menekülési vágy, és a konfliktusokra az alkoholfogyasztást alkalmazzák megoldásként.

A szaktanácsadók a következő figyelmeztető jelekre hívják fel a figyelmünket. Akkor gyanakodhatunk, ha családtagunk gyakran nyúl alkoholhoz a hétköznapi problémák miatt. Elhanyagolja az otthoni teendőket vagy a munkáját. Nem tudja megállni, hogy ne igyon, akkor se, ha előre eldöntötte, hogy nem iszik.

„Rövidzárlat“ lép fel nála: nem emlékszik arra, mi történt, amikor ivott. Ismerőseit kéri arra, hogy hívjanak a munkahelyére, jelentsenek beteget helyette. Másokat okol saját kudarcaiért, vagy ami a leggyakoribb, összevissza hazudozik. Az alkoholista gyakran eldugja az alkoholt. Az alkoholizmus végső fázisában súlyosbodik a helyzet: fellép a delirium tremens, a hallucinációk, téveszmék és a tudatzavar. A krónikus alkoholista nemcsak önmagát, de családját is tönkreteszi. A rokonok bűntudatot éreznek, dühösek vagy szégyellik, hogy családtagjuk iszik.

Az alkoholistát felesleges arra kérni, hogy ne igyon többet. Figyelmeztethetjük, megpróbálhatunk segíteni, de amíg az alkoholbeteg nem ismeri be önmagának, hogy valóban beteg, és segítségre van szüksége, tehetetlenek vagyunk. A legelső lépést a betegnek kell megtennie, különben nem lehet rajta segíteni. A gyógyszeres vagy a kórházi kezelés pár hét alatt megszünteti a fizikai függőséget, a pszichikai függőség gyógyítása azonban hosszabb ideig tart. Sokszor az alkoholról való leszokás után az illető az alkohol helyett valami más pótszert talál a szorongás oldására: sokat rágózik, sokat eszik, sok kávét fogyaszt stb. Éppen ezért a teljes kigyógyuláshoz nagyon fontos a pszichiáter, pszichológus segítsége. Az első lépésnek is hozzá kell vezetnie: az ő segítségével ugyanis sokkal könnyebben léphet az alkoholbeteg a gyógyulás útjára.

A nők ritkábban lesznek iszákosak és alkoholisták, mint a férfiak, de a nemzetközi vizsgálatok szerint az utóbbi időben az alkoholhoz nyúló nők száma egyre nő. Szervezetük érzékenyebb az alkoholra, mint a férfiaké. Azonos mennyiségű alkoholra súlyosabb mérgezési tünetekkel reagálnak, és károsabban hat az idegrendszeri és hormonális működésükre is. Ha egy azonos súlyú férfi és nő azonos mennyiségű alkoholt fogyaszt, a nő véralkoholszintje magasabb lesz, mint a férfié. A nők testén ugyanis több a zsírszövet, mint a férfiakén, viszont kevesebb a vérük, az alkohol pedig a vérbe kerülve hat. A női szervezetben az etilalkoholt bontó enzim mennyisége kevesebb, így a szesz a testszövetekben, a vérben magasabb koncentrációt ér el, és gyorsabban fejti ki májkárosító hatását.

A nők alkoholizálását nehezebben tűri a társadalom, ezért sokan válnak közülük zugivókká. (Érdekes módon a nőktől a közvélemény elfogadja a tabletták, nyugtatók szedését – az alkoholizálást viszont nem.) Ha egy férfi hajt fel munka után néhány pohár italt, azt mindenki tudomásul veszi – egy nőre rögtön ferde szemmel tekintenek. Tehát ezért lesznek a nők zugivók, és sokáig csak a családjuk tud alkoholproblémáikról. Az orvosok szerint a nők különleges veszélyeztetettségének oka a kettős terhelés, amit a munka és a család jelent. Kevés vállalatnál veszik ugyanis figyelembe a munkakörülmények kialakításánál a családi élet szempontjait.

Az embereknél az alkoholfogyasztás a stresszkezelést szolgálja. A nők és a férfiak pedig különbözőképpen kezelik a stresszhelyzeteket. A nőkre inkább jellemző az érzelmek szabadon engedése, a dühkitörés, a sírás. Ha a nők ezzel már nem tudják levezetni a feszültséget, akkor fordulnak „más megoldásokhoz“. Tablettákat szednek, alkoholt fogyasztanak (általában titokban), vagy kábítószer után nyúlnak.

A női alkoholbetegek a szokásosnál gyakrabban számolnak be gyermekkori boldogtalanságukról. Az ivásra az ösztönzi őket, hogy így próbálják feloldani depressziós állapotukat. Az alkohol felé fordulnak, ha sivár a szexuális életük. Alkoholizmusba menekülnek, ha nem tudják összeegyeztetni a női szerepeiket (anya, feleség, háziasszony). Sajnos még mindig kevesen tudatosítják, hogy a depresszió komoly következményekkel jár, ha nincs kezelve. Pedig ma már kitűnő antidepresszánsok állnak a rendelkezésünkre.

Egy közvélemény-kutatás felmérése szerint a nők nagyon nehezen tudnak kikapcsolódni és ellazulni. Még hétvégéken is csak minden második nőnek sikerül kipihennie magát.

Ez azzal magyarázható, hogy a nők mindig a teendőikről gondolkodnak, terveznek, és a rájuk váró feladatokat veszik számba. Arról nem is beszélve, hogy a hétvége számukra minden mást jelent, csak épp a pihenést nem. Hiszen mosnak, főznek, vasalnak, takarítanak, elvégzik azokat a teendőiket, amelyekre hétközben nem jutott idejük. Ez is oka lehet annak, hogy az alkoholista nők száma egyre növekszik.

A lélekismerők azt mondják, mindez megelőzhető lenne, ha a nők megtanulnának lazítani, ha nem akarnák mindig mindenben a tőlük telhető legtöbbet nyújtani. Tanuljunk a férfiaktól – ők pontosan tudják, hogyan kell pihenni, kikapcsolódni, lustálkodni! Az álmodozás az élet megrontója – tartja egy mondás, és a nők köztudottan sokat álmodoznak. Ideális, megértő és szerető társról, zseniális gyermekekről, összetartó családról, rokonokról, akikre mindig lehet számítani, érdekes munkahelyről, kreatív munkáról, megértő főnökről, boldogságról, romantikáról.

A megálmodott világ és a valós világ között azonban szakadék húzódik. Sokan jutnak odáig, hogy a szakadék leküzdése helyett az alkoholba kapaszkodnak. Pedig az ital semmit sem használ, csak ront a helyzeten. Sőt lehetetlenné teszi, hogy ha nem is minden, amiről álmodozunk, de annak tört része is megvalósuljon. Probléma mindig akad, hisz azért élünk, hogy megoldjuk azokat. Mert ha ideális férjünk van, akkor is előfordulnak súrlódások. Ha zseniális a gyermekünk, akkor is szófogadatlan néha. A boldogság és a romantika pedig múlandó dolgok, pár percig tartanak csupán – beleunnánk, nem lenne már semmi izgalom benne, ha végtelen időkig tartana.

El kell fogadnunk, hogy a valóság és a képzelet nem ugyanaz. Az élet pedig úgy szép, ha mindenben mértéket tartunk. Nem menekülünk a valóság elől a képzelet világába, de időnként igenis fantáziálunk, hogy jobban érezzük magunkat. A megoldás abban rejlik, hogy ezt a tényt elfogadjuk, és elfogadjuk magunkat is olyannak, amilyenek vagyunk. Nem nyúlunk tompító szerekhez, nem csapjuk be magunkat, nem hazudunk magunknak, és nem hisszük, hogy majd más megoldja az életünket. Épp ellenkezőleg – keressünk, kutassunk, mi magunk próbáljunk meg rálelni az arany középútra. S ha nem is találjuk meg a megoldást rögtön és elsőre, bátran próbálkozzunk tovább! Legyen a kudarc számunkra kihívás!      

• Absztinensek – soha nem fogyasztanak alkoholt.
• Szociális ivók – mértékletesen isznak, soha nem részegednek le, de vannak köztük olyanok is, akik időnként esetleg ittassá válnak. 
• Krónikus alkoholbetegek – akik már testi-szellemi károsodást szenvedtek az alkoholtól.
• Addikcióban szenvedők –alkoholbetegek, akik függnek az alkoholtól, hiányérzetük van, ha nem isznak, vagy kifejezett elvonási tüneteik vannak.
• Excesszív ivók – a potenciális alkoholbetegek csoportja, mértéktelenül fogyasztanak italt, és gyakran lerészegednek.

Ne feledjük: minden ember küszködik valamivel! Azért van így, mert az ember nem tétlenségre született, hanem arra, hogy felfedezze a világot, hogy megkeresse benne mindazt, ami számára szép és jó. Erre viszont nem vagyunk képesek, ha sajnálkozunk magunkon. Hiába várunk ölbe tett kézzel arra, hogy valaki más oldja meg helyettünk a problémánkat – ezt senki nem fogja megtenni helyettünk.

Póda Erzsébet