Amikor meglátom az első hóvirágokat kibújni a földből, hatalmas öröm tölt el. Végre, közeleg a tavasz! Ettől kezdve mohón figyelem a természet változásait. Fokozatosan egyre melegebb és melegebb van, a lakótelep is lassan kizöldül, virágba borul. A járda melletti kiskertekben sárgul a gólyahír és a nárcisz, virít az ibolya – nem tudok csak úgy elmenni mellettük. Megérintem, megszagolom őket:  milyen puhák, selymesek, kedvesek! Beviszem őket a lakásba is, hogy ott is érezzem: a természet megéledt. Az asztali vázába először barka, majd jácint, még később tulipán kerül. Az a pár szál virág képes arra, hogy jobb kedvre derüljek. 

Végre a nappalok is hosszabbak. Reggel fél héttől már világos van, eltűnt az a szörnyű, hűvös sötétség. Felhúzom a redőnyt, kitárom az ablakot, és a szoba napfénnyel, friss levegővel telik meg. Szép időnk lesz, állapítom meg magamban, a napocska melege mosolyt csal arcomra. Ki-ki-győ, ki-ki-győ! Egy kis madár hívogatóan csiripel valamelyik közeli fán, éneke behallatszik a konyhába a nyitott ablakon keresztül. Bizony, ideje, hogy mi is kimozduljunk a lakásból! Irány a nagyi kertje: szőlőt metszünk, kapálunk, borsót ültetünk. 

A gyerekek is boldogan szaladgálnak a szabadban: az utcát elárasztja a gyerekek hangos visongása. Katicát találtak, számolgatják pettyeit, futtatják a kezükön, míg el nem repül. Milyen boldogok! Mi addig lesöpörjük és felmossuk a teraszt, előkerítjük és letisztítjuk a kerti bútort. A kinti asztalra kopott, sárga asztalterítő kerül, és én alig várom, hogy végre megigyak anyámmal egy jó kávét. Persze, a gyerekek is ott nyüzsögnek körülöttünk, nekik ribizliszörp jár vajas kenyérrel, hozzá friss retek és újhagyma dukál. Élvezettel majszolják. Közben a kutya is ott ugrál körülöttünk, csóválja a farkát, boldog, hogy ott lehet velünk. Nem sokáig pihenünk: vár ránk a munka. Fel kell hozni a cserepes virágokat a pincéből, fel kell szerelni a hintákat. Mindig akad valami.

Este hét óra, és még mindig világos van. Szombat ide, szombat oda, a gyerekeket ideje beterelni – ma este itt, a nagyinál alszanak. A cipőjükből folyik a homok, a nadrágjuk felismerhetetlen színeket öltött, a kezük maszatos. Nem számít. Az a fontos, hogy az arcuk piros, és a szemük csillog. Most, vacsora előtt kötelező a kád: alaposan le kell csutakolni a kis lurkókat. Meleg tea, vacsora, aztán irány az ágy. A hirtelen meleg és a többórás kintlét elbágyasztotta őket: hamar elalszanak. 

Eljött az én időm. Pokrócot tekerek magamra, és egy pohár vörösborral kiülök a frissen rendbe tett teraszra. Végre csönd van, csak a kutya mocorog körülöttem. Az esti szellő lágyan megsimogatja arcomat, beleborzol hajamba. Mélyen magamba szívom a zöldellő fű, a virágzó fák és bokrok tavaszi illatát. Sokáig figyelem, hogyan rezegnek, hajladoznak a fák virágzó koronái. Milyen pompásak! Hallgatom az este hangjait: kutyaugatást hallok a távolból, a főúton elsuhan egy-egy autó, a ház előtt bicikli surrog. Valamelyik házban nyitva az ablak – beszélgetés foszlányai szóródnak ki. Aztán hirtelen megrázkódom: rájövök, hogy hideg van – az áprilisi esték még nagyon csalókák. Még egyet szippantok a tavasz friss illatából, aztán felnézek az égre. A csillagok tisztán ragyognak. Holnap is szép, napfényes napunk lesz – állapítom meg magamban.

–hda–

 

web-bannerek-hirlevel-02_5.jpg