A kamaszkor küzdelem szülőnek, gyereknek egyaránt. A miértekről kérdeztük a szakembert.

Kamaszkorú gyerekkel nem ajánlják a válást. A kamasz el van foglalva teste és lelke változásaival, s egy válás kihúzza a lába alól a talajt, szorongani kezd a jövőtől. Egész addigi élete hazugság volt? ˗ kérdezi. Amúgy is zaklatott, amire még rárakódik a szülők közti feszültség, ami elviselhetetlenné teszi benső viharait. Ettől akár depressziós is lehet, mert nem tudja szavakba önteni az érzéseit. A gyerek azt hiszi, ő az oka a szülei válásának, az apja vagy az anyja őt akarja elhagyni, ő nem felel meg.

kamasz-nyito_1.jpg

A gyerek elcsavarog, rossz társaságba kerül, droghoz vagy alkoholhoz nyúl. Ki a hibás? A szülő? Kin vagy min múlik, hogy rossz útra tér-e a kamasz? – kérdezzük Laczkó Katalin gyermek- és ifjúsági pszichiáter szakorvostól (Budapest).

– Ez nem úgy néz ki, hogy a szülő hibája, és kezdjen vele, amit tud. Ilyenkor olyan családi dinamika alakul ki, ami nem szolgálja a benne lévők fejlődését. A gyerekét sem és a szülőkét sem. Ha a gyerekkel baj van, akkor a családdal is baj van! Többnyire a gyerek a tünethordozó, mert ő a legérzékenyebb. Ám nem az a cél, hogy pellengérre állítsuk a szülőt, és őt okoljuk mindenért. Már fogantatásának pillanatában felelősek vagyunk a gyerekünkért, és az sem mindegy, hogyan bánunk vele élete első pár évében. Tehát a kamaszkorban már csak a következményét látjuk annak, ami 12-14 évvel azelőtt elkezdődött. Ha egy gyerek elmegy otthonról, és nem jön haza, az mindig valaminek a vége, vagy éppen egy megálló. Lesz ez még rosszabb is. 

Mi a teendő, ha a kamasz nem akar együttműködni?

– Ha egy kamasz nem akar segítséget elfogadni, az teljesen normális. A szülő szakemberhez fordulhat, aki majd elmondja neki, hogyan tudja elhozni hozzá a kamaszt. Ha pedig az egész család jön, annak több előnye van. Ilyenkor nem a kamaszra mutogatunk, hogy itt bizony veled van baj, téged kell megjavítani. Hanem mindannyiunknak van nehézsége, és nézzük meg együtt, hogy miképp tudunk változni és változtatni. 

Ha a gyerekkel baj van, akkor a családdal is baj van! Többnyire a gyerek a tünethordozó, mert ő a legérzékenyebb. Ám nem az a cél, hogy pellengérre állítsuk a szülőt, és őt okoljuk mindenért.

Számtalanszor halljuk, hogy a mai kamaszok már egészen mások, mint a megelőző generációk tizenévesei. Valóban így van ez?

– Mások is – meg nem is. A mai kamaszok más körülmények között élnek. Mi offline éltünk, vagyis nem voltunk körülvéve kütyükkel, nem tudtuk folyamatosan tartani a kapcsolatot a barátainkkal vagy az ellenségeinkkel. Ez fontos különbség. Az online térben gyakori a bántalmazás – és a bántalmazó névtelen maradhat. A bántalmazott pedig újra és újra el tudja olvasni a bántalmazó üzeneteket. Ma már a szakemberek Facebook-depresszióról beszélnek! A másik fontos, kibeszéletlen kérdés a családon belüli bántalmazás. Ez sokszor rejtve marad, mert még mindig él a hiedelem, hogy „az asszony köténye mindent eltakar”. Ha a feleségnek monoklija van, ő azt mondja, hogy nekiesett az ajtófélfának. Még ha magát a gyereket nem is verik, de a szülőjét vagy épp a testvérét igen, a gyerek azt is ezerszeresen megszenvedi. A kamaszkor egyébként sem könnyű, hiszen minden megváltozik, a gyermeki testből felnőtt lesz, tombolnak a hormonok, gyakoriak a hangulatváltozások, a kamaszok néha vidámak, néha ok nélkül sírnak. Egy kamasz rettenetesen el tud keseredni – a szülei válása miatt, a külseje miatt, az iskolai eredményei miatt. S ha a családban van példa öngyilkosságra, bizony az is eszébe juthat, mikor már úgy érzi, hogy elszakadt a cérna, nem bírja tovább.

A szülő a felügyelő szerepét is betölti, amit a kamaszok aligha szeretnek. Hogyan tudjuk okosan megvédeni őket a zaklatásoktól?

– A szülő nem csupán felügyelő – a védelmező és a segítő szerepét is betölti. Úgy kell nevelni a gyereket, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki köztünk. A gyereket tisztelni kell, hiszen csak akkor fogja tudni tisztelni önmagát, a felnőtteket és a környező világot, ha ő is tiszteletet kap. Nagyon sok családban a gyereknek nem jár tisztelet: nem lehet szomorú, nem lehet dühös, ő csak fogadjon szót. A gyermek csak úgy tanulja meg, hogy mi okoz neki stresszt, ha rávezetjük, hogy mi az, amit érez, mit lehet azzal kezdeni, hogyan lehet szabályozni.

Régen szinte minden kamasznak voltak hús-vér példaképei, néha pont a szülei. A mai kamaszoknak is vannak példaképei?

– Ma a kamaszok az influencereket követik. Ebben az életszakaszban jellemzően a saját kortársaik felé fordulnak, az odatartozás igénye nagyon erős. Ennek magyarázata: így tudnak csak leválni a családról, a szüleikről, így tudnak önálló életre elindulni. Azonban ez csapda is lehet, mert a nagyhangú véleményvezérek nem mind "jó emberek". Éppen emiatt kellene tudni a szülőknek, hogy a gyerek merre kóborol a világhálón. Erről folyamatosan beszélni kell vele.

arc.jpg
Nem lehet szomorú, nem lehet dühös

Sokan épp ott rontják el, hogy faggatni akarják a gyereket, kellemetlen kérdéseket tesznek fel neki. Szükség van erre?

– Sokszor az segít a legtöbbet, ha csak spontán leülünk mellé. Nem kell feltétlenül beszélni, nem kell kérdezni, csak elüldögélni nála, kicsit vele lenni. A kamaszok egyébként is olyanok, majd beszélnek, ha akarnak. Lehet, hogy a gyerek éjjel kettőkor ül majd le az ágyunk szélére, és akkor mondja el, hogy mi bántja. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy meghallgassuk.

Milyen jelek utalnak arra, hogy igazi baj van, s nem csupán hangulatingadozásról van szó?

– Néha nem igaz a mondás, hogy szóból ért az ember. A nonverbális kommunikáció sokszor többet mond. Bajt jelez, ha a kamasz megváltozik, és másként kezd viselkedni. Eddig nyitott volt, és sok barátja volt, majd hirtelen visszahúzódóvá válik, nem megy sehova, sokat sír – ez intő jel lehet. Vagy épp fordítva: eddig csendes volt, és hirtelen elkezd bulizni, bedrogozva jár haza, leromlik a tanulmányi eredménye. Ezek mind arra utalnak, hogy a gyerek rossz úton jár.

– Sok házasság azért megy tönkre, mert a felek nem képesek megbeszélni a problémáikat. A gyerekeinkkel sem tudunk beszélgetni?

– Sokszor tapasztalom, hogy a szülő nem hallja meg a gyereket. A gyerek mondaná – és mondja is, de senki nem hallgatja meg. Persze, ha leültetek magammal szembe egy kamaszt, és megkérdezem, hogy „Na, mondd el, mi bajod?”, akkor arra tényleg az lesz a válasz, hogy „Semmi!”. Ha viszont közös programot szervezünk vele, akkor könnyebben meg fog nyílni. Még ha mond is olyat, amivel nem értük egyet, ne mindig rendreutasítással neveljük. Engedjük meg neki, hogy legyen saját véleménye. 

Melyek a jó és stabil szülő-gyerek viszony alappillérei?

– Ismét meg kell említenem a tiszteletet, mert ez ugyanúgy kijár egy kétéves gyereknek, mint egy kamasznak. Ha nem tiszteljük egymást mi, szülők, akkor nagyon nehéz elvárni, hogy a gyerek tisztelettel forduljon felénk, hiszen nem lesz előtte minta. Ha a szülő vizet prédikál és bort iszik, nem járhat sikerrel. Ha olyan dolgokat várunk el a gyerektől, amelyeket mi nem teszünk meg, akkor is borítékolható a kudarc.

Az online térben gyakori a bántalmazás – és a bántalmazó névtelen maradhat. A bántalmazott pedig újra és újra el tudja olvasni a bántalmazó üzeneteket. Ma már a szakemberek Facebook-depresszióról beszélnek!

Kisgyermekkorban is lehetnek ráutaló jelek a nehéz kamaszkorra?

– Hogyne! Az első, ami eszembe jut, a figyelemzavaros vagy hiperaktív gyerekek: ők sokat sérülnek, amikor közösségbe kerülnek, de sokszor már a családban is. Azt mondják rájuk, hogy rosszak, és elvárják tőlük, hogy nyugton üljenek, ne beszéljenek, ne nyüzsögjenek, pedig pont erre képtelenek. Sajnos, az iskolarendszer nincs felkészülve rájuk, ezért sok hátrány érheti ezeket a gyerekeket.

Kamaszoknál gyakran beszélünk identitásválságról. Mit takar a kifejezés?

– A kamaszkor egyik feladata az identitás megtalálása: ki vagyok én, és mi végre születtem erre a világra? A kamasz azért forrong, hogy kiizzadja ezekre a kérdésekre a választ. Biztató a szülő számára, hogy a válság csak ideig-óráig tart, s hamar véget ér. A kamaszok már nem gyerekek, még nem felnőttek, még nincs kialakult egyéniségük, úgyhogy minden hatás számít, ami éri őket. Ezért fontos, hogy milyen közösséghez csatlakoznak, mert ebben a korban erős a kortárs csoportok vonzása.

Mi van, ha végleg tönkremegy a szülő-gyerek viszony?

– Sok ilyen példa van, és ennek rengeteg oka lehet. Félreértések, családi mítoszok, bántalmazás, és gyakori a fiatal felnőtt párjának elutasítása. Többnyire elképzelünk a gyerekünknek valamilyen szép jövőt – sokszor még mielőtt megszületett volna. Aztán az vagy úgy lesz, vagy nem. Sokszor nem úgy lesz, és nekünk el kell tudni fogadni, hogy a gyerekünknek saját karaktere van, és saját választása. El kell tudni fogadni, hogy a párját bizony nem nekünk választja, hanem magának: nekik együtt kell valamit megtanulni, megcsinálni. Mi pedig alkothatunk véleményt, de a legjobb, ha azt megtartjuk magunknak. Nem kényszeríthetjük rá az új családra a mi normáinkat, mert az új család majd kialakítja a maga szabályrendszerét, és az nem biztos, hogy ugyanolyan lesz, mint a miénk.

Szalai Réka

 

Kapcsolódóí írásunk: Nem lehet dühös

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg

Új Nő csapata