Barátnőmmel négy évig éltünk távkapcsolatban. Tavaly aztán ez a – sok szempontból érdekes – időszak véget ért. Összeköltöztünk, s az első közös albérletünkben végre megkezdődhetett közös életünk.
Kata a tengerparton sétált. Lábujjai közt kibuggyant a fehér homok, haját kellemesen legyezgette a szél. Mikor átbújt egy lehajló pálmalevél alatt, a fán egy érett banánfürtöt vélt felfedezni. Messzinek tűnt, mégis elérte...
Már az óvodában is arra tanítanak bennünket, hogy csak párban lehetünk boldogok. Házasságban kell élni ahhoz, hogy boldogok lehessünk? És mi van a férfiakkal? Rájuk ugyanez nem vonatkozik?
Egyáltalán nem mindegy, hogy kivel hozott össze minket a sors. Egy mérgező viszony olyan, mintha álarc nélkül sétálnánk egy fülledt kipárolgásokkal és miazmákkal teli réten.
A nőnek szüksége van biztonságra, hogy megélhesse a testiséget a maga teljességében – amihez mi sem nyújthat nagyobb biztonságot, mint egy (megfontolt) házasság köteléke..
"Újév napja a tökéletesen elhelyezett magaslat, amelyről visszanézve láthatjuk, mi nem tetszett az elmúlt évünkben, mitől éreztük rosszul magunkat, majd fejest ugorhatunk az üdítően tiszta ötletek és gondolatok tengerébe."