Milyen nehézségek előtt áll az, aki ötven felett szeretné megtalálni magának az ideális társat? Mennyivel volt könnyebb vagy éppen nehezebb ez régen, és miben más párt találni napjainkban?
Fiatalok és idősek is arról panaszkodnak, hogy valami baj lehet a világgal, mert alighogy elkezdődnek, nem folytatódnak az ismerkedések. Vajon miért? Írásunkban a felgyorsult idő és a villámkapcsolatok körülményeit járjuk körül.
A szerelembe beleszólnak a hormonok, a fantázia – valamint a közhiedelmek. A sok banalitás azonban kevés ahhoz, hogy valakit megtaláljunk, megtartsunk, és boldogok legyünk vele.
A hazugság úgy beépült az életünkbe, hogy ki sem lehet irtani. Hagyjuk a csodába, és nyugodjunk bele? Vagy kutassunk, nyomozzunk a hazugságok után, és gyanakodjunk?
A kutatások szerint azok a párok, amelyek szóváltás közben többes szám első személyben gondolkodnak és beszélnek, nyugodtabbak és boldogabbak, mint akik mindig azt hangoztatják: ÉN, ÉN.
Megőrizni a szerelmet sok éven keresztül gyakorlatilag lehetetlen. De nem megvalósíthatatlan! Csak egy kicsit mélyebbre kell ásni, és újra kell fogalmazni az intimitást.
A nő számára sokáig a család egyben tartása volt a legfőbb parancs. A Nyugat mítosza az, hogy „bármi lehetsz”: pedig csak annyi lehetsz, amennyi benned van.
Tetszenek a férfiak, egy jóképűt el is fogadnánk, aki csak a miénk lenne ágyban és asztalnál, az oltár előtt és ki tudja, még hol. De nincsen. Ami azt jelenti, valahol valamiben hiba van.
"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"