Katedra és gitár

Menyhárt József minden kérdésre tartogat meglepetést: a Gramma Nyelvi Iroda titkára, egyetemen tanít, a Kicsi Hang alapítója, buzgó vőfély, és rendületlenül családra vágyik. Ideális férfi? Nem én találtam ki, a kedves olvasó is hasonlókat gondol majd a beszélgetés elolvasása után. Íme, az új generáció romantikus lelkületű Férfija – az Új Nő ajánlásával!

– Ha egy szóba kellene belesűrítened gyermekkorod, mi lenne az?

© Fotó: Fogas Ferenc

– Nyékvárkony. Viszonylag kicsi falu, de számomra mai napig a világ közepe. Talán azért is kötődöm hozzá mind a mai napig, mert különlegesen szép gyermekkorom volt. Négyen vagyunk testvérek, kiélveztem a nagycsalád minden előnyét. A rokonságon belüli kapcsolatháló is sűrű volt. Emlékszem, amikor még az anyukán szülei éltek, és vasárnaponként összejöttünk nálunk, unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik hada vett körül. A cserkészetnek köszönhetően pedig eseménydús kamaszkort tudhatok magam mögött. Rengeteget jártunk túrázni, táborozni. Igazság szerint nekem Nyékvárkony a mániám! Még a szakdolgozatomat és a doktori munkámat is a falu nyelvjárásáról készítettem. Lehet, hogy kicsit misztifikálom, de számomra olyan megtartó közeget jelent, amelyet - pedig könnyen be tudok illeszkedni új, más közösségekbe – sehol másutt nem találtam. Szeretek mindent, ami hozzá kötődik: az embereket, a beszédüket. Azt hiszem, ha másutt születek, most nem ez az ember vagyok. Hiszen mindenki azokból az élményekből táplálkozik, melyek számára a gyermekkorban meghatározóak voltak.

– Milyen megfontolásból döntöttél a tanári pálya mellett?

– Gyermekkoromban én sem nyelvésznek készültem. A cserkészévek megerősítettek abban, hogy hozzám a tanári pálya áll a legközelebb. Sok jó példát láttam, hiszen a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségen belül sok tanár tevékenykedik. Így a pályaválasztás nem okozott gondot, csupán annak eldöntése, hogy a magyar nyelvet milyen szakkal párosítsam. Végül a német nyelvet választottam, ami nagyban a gimnáziumi tanáraim érdeme.

– Minek köszönhető, hogy a nyelvészet mellett döntöttél?

– A gimnáziumi éveim alatt közelebb állt hozzám az irodalom. Ez általános, e korban talán mindenki jobban szereti az irodalmat. De Lanstyák István, Simon Szabolcs és Misad Katalin úgy tanították nekünk a magyar nyelvészetet a Comenius Egyetemen, hogy megszerettük.

A szociolingvisztika vizsgálja leginkább a mindennapi beszélt nyelvet, és a kétnyelvűségből adódóan nálunk fokozottan merülnek fel az ezzel kapcsolatos kérdések. Nem véletlen tehát, hogy megragadott.

– Jelenleg a Nyitrai Konstantin Egyetemen tanítasz.

– Most már negyedik éve tanítok ott, és jól érzem magam. Főleg annak örülök, hogy olyan, hozzám is közel álló tárgyakat oktatok, mint a bevezetés a nyelvtudományba, a nyelvészeti kutatások módszertana, a stilisztika, de én oktatom a nem éppen közkedvelt ortográfiát (helyesírást) is. Köztudott, hogy a középiskolákban sokkal magasabb óraszámban tanítják az irodalmat, mint a nyelvtant, így az utóbbit nem igazán sikerül a tanulókkal megkedveltetni. Ez a feladat ránk hárul.

– A Gramma Nyelvi Iroda alapító tagjai közé tartozol. Milyen megfontolásból hoztátok létre?

– A Gramma Nyelvi Iroda megalapításának ötlete Lanstyák Istvántól és Szabómihály Gizellától származik. Amikor az 1999-es, a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó törvény életbe lépett, egyre inkább szükségessé vált egy olyan iroda létrehozása, ahol szakemberek adnak tanácsot nyelvi kérdésekkel kapcsolatban. Ráadásul ezzel egy időben fogalmazódott meg a Magyar Tudományos Akadémia javaslata, hogy kutatóközpontokat hozzanak létre Szlovákiában, Erdélyben és a Kárpátalján. Ennek köszönhetően két-három évig az Arany János Közalapítvány támogatásából sikerült működtetni az irodát, ma pedig pályázat útján elnyert támogatásokból tartjuk fenn magunkat. Rövid időn belül bekerültünk a köztudatba, nyelvészeti, illetve a mindennapi nyelvhasználattal kapcsolatos gondjaikkal sokan fordulnak hozzánk telefonon és elektronikus postán keresztül.

– A nyelv változó, történelmi produktum. A szlovákiai magyar nyelvfejlődés jó vagy rossz irányba halad az anyaországi nyelvhasználathoz képest?

– Jó vagy rossz: ezek már minősítések. A szlovákiai magyarságnak mindenképpen az lenne a jó, ha nem különülne el annyira az általunk beszélt nyelv, hogy egyszer majd az anyaországban élőket ne értsük meg. A kilencvenes években volt egy nagy vita a magyarországi és a határon túli nyelvészek között, mert egyesek azon az állásponton voltak, hogy idővel annyira szétfejlődik majd a nyelv, hogy megkérdőjeleződik a Széchenyi István által megfogalmazott „nyelvében él a nemzet” igazságtartalma. A legnagyobb különbség mindenképpen abból ered, hogy mi állandó kapcsolatban vagyunk a szlovák nyelvvel. Ebből adódóan vannak olyan nyelvhasználati színterek, ahol kénytelenek vagyunk ezt a nyelvet használni, és ennek a hatása nyilvánvalóan érezhető a beszédünkön. Ez azonban régóta tartó folyamat, hiszen intézményes eredete 1918-ig nyúlik vissza. Ezt a ráhatást megítélhetjük többféleképpen is. Ha azt vesszük, hogy nyelvünk olyan szlovák jövevényszavakkal gazdagodik, mint horcsica, tyepi vagy párki, akkor mondhatjuk, hogy általuk bővül a nyelvünk, és ez ugyanúgy elfogadható, mint amikor az oszmán-török jövevényszavak kerültek be a nyelvünkbe. Mindenképpen pozitívumként kellene megélnünk azt, hogy még egy nyelvet beszélünk, hiszen ezáltal szellemi tőkénk gazdagodik. Az itt élő magyarságnak tudatosítania kellene, hogy a nyelv, melyet mi beszélünk, nem rosszabb, silányabb, mint az anyaországi, csak más, mert érződik rajta a szlovák hatás.

– Kutatásaid során sokat tanulmányoztad a szlovákiai magyar romák nyelvhasználatát.

– Az ő nyelvhasználatukról még kevesebbet tudunk. Pintér Tibor kollégámmal a szakmai kíváncsiság vezérelt minket, amikor elkezdtük ezt a témát vizsgálni. Bős és Nyékvárkony között van egy roma telep, és az ottani romák magyarnyelv-használatát próbáltuk felmérni. Ezek az emberek gyakran háromnyelvűek. Maga a település egy kietlen helyen alakult ki, így lakói zavartalanul használják cigány anyanyelvüket. Gyakori, hogy a kisgyerekek csupán az iskolában ismerkednek meg a magyar nyelvvel, majd ezzel párhuzamosan kezdik elsajátítani a szlovák nyelvet. Ami a magyart illeti, a romák általában annak a településnek a nyelvjárását veszik át, ahol élnek, de a köznyelv elsajátítására kicsi az esélyük. A kutatás még korántsem ért véget, de már most is sok érdekes anyagot sikerült feldolgozni.

– Ha egy erős dialektusban beszélő diák elkerül egy távolabbi iskolába, ott nem csupán a többi tanuló gúnyolja ki, de a tanárok is sokszor megbélyegzik.

– Úgy gondolom, az embernek mindenképpen meg kell tartania a saját nyelvjárását. Jelenleg a standard nyelvváltozatnak, az úgynevezett köznyelvnek van a legnagyobb presztízse, és ahhoz, hogy valaki a munkaerőpiacon érvényesülni tudjon, ezt igenis el kell sajátítania. A nyitrai egyetemen azt mondjuk a hallgatóinknak: a mondás, mely szerint ahány nyelv, annyi ember, ugyanúgy érvényes a nyelvjárásokra is. Mindkét nyelvváltozat – tehát a nyelvjárás és a köznyelv is – egyenrangú nyelvészetileg, viszont fontos, hogy a diákok megtanulják felismerni, milyen szituációban melyiket előnyösebb használni. Legjobban talán a ruházkodáshoz tudnám ezt hasonlítani: elvégre egy sportos ruházatban nem megyünk el vasárnap az ünnepi misére.

– A tájnyelvekre is jellemző a változás, vagy azok inkább archaizálódnak?

– Mindenképpen változnak a nyelvjárások is. Ezzel kapcsolatban éppen most folyik egy kutatás: Presinszky Ká-roly kollégámmal a Csallóköz tájszavait igyekszünk összegyűjteni. Kezdeti lépésként a Magyar Nyelvőr folyóiratot böngésztük át, mert ezekben rengeteg tájszót találunk. Valamikor ezek gyűjtése fontos részét képezte a nyelvészkedésnek. Az Alsó- és a Felső-Csallóközből rengeteget találunk, köztük sok olyat is, melyeket a mai napig sok helyen használnak, mint például a rékas kifejezés, mely a mosatlan edény tipikusan erre a vidékre jellemző tájszava. Egyébként a tájnyelv változásának egyik oka, hogy a régi paraszti világ szinte teljesen eltűnt.

Ma már a falvak lakosai nem alkotnak zárt közösséget, mint az elmúlt századokban. A változások pontosan nyomon követhetőek: nyelvünk oldódik, frissül, valami kiveszik belőle, de a helyükre újabb szavak lépnek.

– Köztudott rólad, hogy nem csupán a munkádnak élsz. Zenét szerzel, együttesben játszol…

– Szüleim gyermekkoromban hegedűre írattak be, de két évvel a képzés befejezése előtt abbahagytam. Gyermekszemmel nem láttam attraktív zeneszerszámnak, ezzel szemben ma már csodálatos hangszernek tartom, és sajnálom, hogy nem tudom teljes szépségében megszólaltatni. Elsős gimnazista koromban aztán az egyik osztálytársamnak, Ritter Józsefnek köszönhetően – aki ma már elismert gitárművész – nagyon megtetszett a gitár. Ekkor kezdtem el autodidaktaként gitározni tanulni. Az egyetem befejezése után, már felnőtt fejjel iratkoztam be újra a zeneiskolába, és végül gitár szakon végeztem. Középiskolás koromban az unokatestvéremmel Nyékvárkonyon alapítottunk egy kis egyházi énekkart, majd felnőttként Borbély Katával egy verséneklő együttest…

– Ez a Kicsi Hang…

– Amikor Galántára kerültem tanítani, év végén a ballagók tiszteletére minden osztály készített egy kis kultúrműsort. Az osztályomban volt egy csodálatos hangú diák, Borbély Kata, aki jelenleg már a pozsonyi egyházi konzervatórium ötödéves hallgatója. Kitaláltuk, hogy megzenésített verset fog énekelni gitárkísérettel. Műsorunknak igencsak nagy lett a sikere, kedvet kaptunk a közös zenéléshez. Énekelt vers kategóriában egy József Attila-, valamint egy Sinka István-verssel beneveztünk a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyre…

– Két évvel később, 2003 tavaszán megjelent első önálló CD-tek, „Egyszerű ez” címmel. Engem kicsit meglepett, hogy a nagy klasszikus költők versei mellett megzenésítettétek a fiatal, kortárs erdélyi költő, Orbán János Dénes egyik versét is.

– Az, hogy ez a vers is rákerült a lemezünkre, közvetett módon a cserkészethez kötődik. Egy kedves cserkész barátomnak, Kocur Lászlónak volt a kedvenc verse. Mostanra már megzenésítettük több fiatal költő versét is. Klasszikusokat előadni annyival hálásabb, hogy azokat mindenki ismeri. Így aztán második lemezünkön, a „Ki viszi át?” címűn is fellelhetők igazi nagy klasszikusok, mint a „Héja-nász az avaron”, de azért már bátrabbak voltunk a válogatásnál. Egyébként a versválogatás izgalmas dolog, sokszor kollégák, barátok is felhívják a figyelmemet egy-egy versre. Harmadik CD-nk anyagát éppen most válogatjuk. Ez azért lesz különleges, mert a komáromi Emmer Péter erősíti majd gitárjátékával a duónkat.

– A versek többségének te komponáltad a zenéjét.

– Egy rímes verselésű alkotást sokkal könnyebb megzenésíteni, mint egy szabálytalant. Első lépésben, ha már megszületik a dallam, azt rögzítem, és átküldöm Katának, aki az általa használt hangszerekkel tovább bővíti. Egyes dalok hamar, mondhatni, első nekifutásra elkészülnek, de van olyan is, melyet már négy éve csiszolgatunk.

– Szombatonként, ha éppen nincs fellépésetek, akkor vőfélyként tevékenykedsz. Ez hogyan kezdődött?

– Szintén a cserkészmúltamhoz köthető. Az egyik barátom, Zalka Lóránt, a bősi cserkészcsapat parancsnoka felkért, hogy a lakodalmán én legyek a vőfély. Igazából nem is tudtam, hogy valójában mire is vállalkoztam. Akkor még nem tudtam, hogy néz ki egy igazi csallóközi lakodalom, mikor kell megszólalnia, és pontosan mit is kell mondania a vőfélynek. Kívülálló nem is gondolná, hogy ez mennyire összetett feladat: már-már tudomány. Azóta Lóri barátom is elkezdett vőfélykedni, és Kocur László barátommal együtt most már hárman osztjuk meg egymás közt tapasztalatainkat, és próbálunk egy hagyományokra épülő, de a kor szellemével haladó vőfélyszolgálatot produkálni...

– Hogy fér bele ennyi minden az életedbe?

– Az a szerencsém, hogy Nyitrán úgy vannak beosztva az óráim, hogy nem kell mindennap felutaznom, csupán két napot töltök ott. Persze az órákra való felkészüléssel, a kutatásokkal napi szinten foglalkozom. A fennmaradó napokba igyekszem belesűríteni a többi teendőmet, heti egy napot pedig a koncertezés foglal le. Hétköznapokon főleg iskolákban lépünk fel.

Az alsó és felső tagozatosok számára külön műsort állítottunk össze. Szombatonként csupán elvétve vállalunk fellépést, mert általában akkor vannak a lakodalmak. Arra azonban ügyelünk, hogy vasárnapra ne legyen semmi kötelezettségünk, mert az a nap kizárólagosan a családé.

– A feleségedet, Matus Évát régóta ismered?

– Igen, egy faluból származunk. Az egyetemet ő is magyar–német szakon végezte, majd tanított, később pedig a Fórum Kisebbségkutató Intézetnél helyezkedett el. Két évvel ezelőtt kötöttük össze az életünket, vagyis még a házasságunk elején tartunk. Hamar rádöbbentem: ha ugyanúgy élnék, mint régen, ha állandóan koncerteznék, vőfélykednék, akkor lehet ugyan, hogy anyagilag jobb helyzetben lennénk, de a közös életünk előbb vagy utóbb megsínylené.

– Mivel szoktátok kitölteni a kettesben eltöltött időt?

– Úszni járunk, biciklizni, túrázni, nyaranta mindig elutazunk a tengerpartra. Sokszor főzünk együtt. Szeretem ezeket a konyhában eltöltött közös órákat. A konyhát egyébként is a ház egyik legfontosabb részének tartom, és remélem, hogy egyszer lesz saját házunk, ahol a hatalmas konyhában együtt lehet majd az egész család.

– Romantikus alkat vagy?

– Szerintem igen. Mindenesetre igyekszem az lenni. Szeretem az apró kis ünnepeket, párkapcsolatunk kezdetének napját havonta megünnepeljük. Nekem már az is felér néha egy ünneppel, ha Évával lehetek. Szeretem őt meglepni apró ajándékokkal. Csak nem birok titkolózni, szeretem azonnal odaadni neki.

– A közismert férfiakat unos-untalan megkérdezik, hogy mi a véleményük a nőkről. Menyhárt József mit gondol a szebbik nemről?

– Mi, férfiak szeretjük a nőket, de azt hiszem, igazán megérteni sohasem fogjuk őket. Nők nélkül azonban a világ nem lenne működőképes, hiszen a férfiak önzők, a pillanatnyi boldogságot kergetik, csak a saját dolgaikat hajtják. Ezzel szemben a nők sokkal összetettebbek. Ha valami teremtődik, az általában általuk jön létre, míg a pusztítás, rombolás a férfiakhoz kapcsolható. A nő az, aki teremt, aki életet ad, és mi, férfiak semmik sem lennénk nélkülük. Pontosan ezért is szeretem a feleségemet, mert ő nekem az igazi támaszom. Bármennyire is törekvő egy férfi, ha nincs mögötte egy okos, erős és megbízható nő, nem tud elérni nagy célokat. A nők nélkül nem is érdemes, csakis értük.

– Egyébként mennyire vagy elégedett önmagaddal?

– Bevallom, nem nagyon. Nem tudok önfeledten örülni a sikereknek, mindig azon töprengek, hogy mit tehettem volna esetleg még jobban. A hibákon sokáig tudok vívódni.

– Fiatal korodra nagyon sok mindent elértél már az életben. Melyek a további céljaid?

– A legfontosabbnak a családot tartom. Emellett pedig azt szeretném, hogy továbbra is azzal foglalkozhassam, amit szeretek. A nyelvészek közt még mindig csak kis porszem vagyok, még sok tanulás és munka vár rám. Terveim vannak, de óriási céljaim nincsenek. A legfontosabb számomra az, hogy sikerüljön megőriznem a mostani boldogságomat.