Március – böjtmás hava igencsak gazdag jeles napokban és ünnepekben. Ezekről beszélgettünk a komáromi Duna Mente Múzeuma néprajzkutatójával, Sipos Annával.
Mészáros Péter jól ismerte Edelsheim Gyulai Ilonát, Horthy István feleségét. Milyen történelmi érdekességeket tud nekünk mondani az arisztokratákról, s kik voltak ők valójában: ilyeneket kérdeztünk tőle.
A szorongó és túlérzékeny emberek fölöttébb hasznosak voltak őseink számára: mindenkinél előbb meghallották a neszezve közeledő vadállatot, és ezzel megmentették a közösség életét. Én is előre megérzem a katasztrófákat. Azokat is, amelyek nem következnek be.
Mi van a divat háta mögött? A kulisszák mögé vezetjük be az olvasót: eláruljuk például, hogyan választjuk ki a modelljeinket, hisz minden divatfotózást hosszú egyeztetés előz meg.
Kíváncsi rá, hogy mi vár önre és a párjára? Igaz szerelem-e az, amit éreznek? Évekre szól, vagy éppen most szeretnek egymásba, esetleg már a szakítás közeleg? Kiderül, ha válaszolnak a teszt kérdéseire.
Sok tinédzser nem a korosztályánakmegfelelő könyveket olvas. A TikTok trendeknek köszönhetően felnőtt nőknek szóló, erotikus románcok kerülnek az olvasási listák élére. Király Anikót kérdeztük a romantikus regények és a dark romance műfajának veszélyeiről.
"A karácsony hazugság, ami egy fényekkel teleaggatott halott fa köré gyűjti a családokat, üres beszélgetésekből szőtt, több kiló vajas krém alá temetett hazugság, olyan hazugság, amelyben senki sem hisz."