Kevés magyar előadás öregedett úgy, mint az István, a király. Negyvenhárom év alatt lett belőle kultusz, kötelező ünnepi műsor, politikai hivatkozási alap, mémforrás és a házibulik lejátszási listáinak elmaradhatatlan része.
Az AI-modellek, a filterek és a folyton változó trendek már gyerekkorunktól formálják, hogyan látjuk a testünket. Öt írás keresi a választ arra, miként őrizhetjük meg önmagunkat egy olyan világban, amely szüntelenül tökéletesebbre szerkesztene bennünket.
Utazóknak ajánljuk a Miramare-kastélyt: ne hagyják ki, ha az Adria partján fürdőznek. Miramare Trieszt mellett fekszik, s neve szerint „a tengerre néz”. Sziklára épült, s egy hatalmas, ritka növényekkel teli díszkert veszi körül. A szobák megőrizték fényűző bútoraikat, a szépséges faburkolatukat és a hajókabinokat idéző berendezést.
Augusztus 12-én szegezzük tekintetünket a csillagos égboltra, mert csodának lehetünk tanúi: ezen az éjszakán éri el ugyanis a Perseidák meteorraj a maximumát, valamint napnyugta előtt láthatunk egy részleges napfogyatkozást is.
Kicsit elmúlás, kicsit újrakezdés. A gyümölcsök beérnek, a nappalok rövidülnek, a vakáció ideje lejárt, kezdődik az iskola. Az augusztus jó időszak arra, hogy megnézzük, mit viszünk tovább az új évszakba, és mi az, ami megmarad ennek a nyárnak.
Félmeztelen vonaglás, riszálás hatévesen, négyéveseknek készített sminkvideók... A mai gyerekek nap mint nap találkoznak olyan tartalmakkal, ami nem nekik való. Miért veszélyes ez, és mit tehetünk?
A trendek jönnek-mennek, viszont nem lehet évente szike alá feküdni. Igazság szerint csak várnunk kell, és valamelyik vonásunk előbb vagy utóbb divatba jön. Hernádi Hetti véleménye.
A művészettörténet egyik legismertebb festőnője, Magdalena Carmen Frieda Kahlo Calderón. Az egyik leghíresebb mexikói iskola növendékeként orvosnak készült. Egy szörnyű baleset azonban Frida egész életét megváltoztatta.
Mászhatunk hegyeket, hentereghetünk a homokos partokon, leéghetünk, ízlelhetjük más népek ételeit, válogathatunk a külföldi szuvenírek között, vagy akár itthon is maradhatunk. Minden csak rajtunk múlik.