Furcsa a temetőnk. A nagy része domb, és ha mellette sétálsz, akkor valahogy hidegebb a levegő, mint máshol. Biztos van ennek valamiféle tudományos magyarázata a hideg és meleg légtömeggel kapcsolatban, de mindig izgalmasabb paranormális jelenségre gyanakodni. Főleg az év ezen időszakában, amikor a temetők, bármennyire ellentétesen hangzik is, megtelnek élettel.
Talán szokatlannak hangzik, de a mécsesek, a koszorúk és a virágok mellett ilyenkor a temetőnk két szemeteskonténerét is szemmel tartom, mert azoknál pontosabban semmi se dokumentálja hitelesebben az ünnep lefolyását.
Október 30.
Sápadt délelőtt terpeszkedik a temető felett. Fehér köd kúszik a sírkövek között. A csípős reggel ellenére apró idős nénik jönnek-mennek hatalmas gyertyákkal és még hatalmasabb csokrokkal. A bácsik nem játszanak kicsiben: virágokkal és kerti szerszámokkal megpakolt kiskocsikat húznak maguk után. Gereblyék, öntözőkannák lapulnak a szürke járólapokon. Nagy a felfordulás. Szűz Máriát és Jézust formáló gyertyák kerülnek elő a nejlontáskákból.
A temetőben tartózkodó emberek lezseren, mackónadrágban térdelnek a földön, és pontosan kidolgozott, szimmetrikus tervek alapján rendezgetik el a mécseseket, szobrokat és a koszorúkat.
Mindenki azt akarja, hogy az ő hozzátartozóinak nyughelye legyen a legimpozánsabb. A temető legmagasabb pontján Erzsi néni a kéken villogó üvegangyalkával megelőzi Marika nénit, akinek angyalkája nem csinál semmi érdekeset. Fehér színben, huncut mosollyal, pufin hasal a sírkő tetején.
Előző éjjel a fagy megkapott néhány krizantémot. Páran kidobják, páran a névtelenül eltemetett katonák sírjára fektetik őket. A kopott, patinazöld kerítés mellett az ember lába belesüpped a földbe. A szemeteskonténer üresen kong, ahogy valaki belehajít egy törött cserepet.
Október 31.
Ugyanolyan hideg van, ködtől ragad a levegő. A szemeteskonténer félig megtelt barnásan rothadó virágokkal, elégett mécsesekkel és olyan koszorúkkal, amikből a nap réges-régen kiszívta az életet.
November 1.
Showtime! Tiszta, csillagos este. Erzsi néni LED-angyalkája, mint egy világítótorony, vonzza az embereket. Bár mackónadrágot már nem látni, a nejlonszatyrok csörgése nyomán újabb és újabb gyertyák lobbannak lángra. Régi ismerősök és év közben alig látott családtagok fesztelenül szórakoznak egymással.
A mécsesek sárga, narancsos és piros fénye egyszerre mozdul a hűvös szellő dallamára. Néhány sír olyan, mint egy japánkert. Fazonra vágott bokrok, kövek és faháncs ritmikus változása.
Tökéletesen megkomponált szimfónia az egész: emberek jönnek és mennek, a gyertyák fénye marad. Az ünnep végére a szemeteskonténer teljesen megtelik.
