A profi stylistok azt mondják, nekik elég néhány másodperc, hogy megtudják, kivel állnak szemben. Tényleg ennyire könnyű lenne kiismerni valakit pusztán az öltözéke alapján?

Lássunk egy példát. Fiatal lány jön kedvenc ingruhájában, amelyhez sötét harisnyanadrágot és katonabakancsot húzott. A nyakában finom nyaklánc. A mágus egy pillantással felméri a megjelenését.

kulso-kezdo.jpg

– Festi a száját – mondja. – És hogy állunk a fiúkkal? Jár valakivel, jó régóta. Elkelne egy kis változatosság, igaz? A haja természetes színű, simán hátrafésülve, összefogva. Szereti a belső rendet, megtartja a szabályokat. Ez a ruháján is látszik, amelynek szigorú a szabása, a csíkozása finom, pontos. Pluszt jelent, hogy olyan ruhába öltözött, amilyet nemigen hordanak a mai nők – a ruha egyenes úton utal a viselkedésre. Ha egy nő szeret ruhában járni, az azt jelenti, hogy nőies, sőt nőies az érzelmeiben és az ösztöneiben is.

A fiatal lány elpirul. Igen, a mágusnak mindenben igaza van.

Az ember úgy alakítja a külsejét, ahogy megfelel neki, ahogy látni szereti magát. A ruházatába akaratlanul is belekódolja, hogy hogyan vélekedik magáról. Ezt a szimbolikát a testbeszéddel együtt elemezni is tudjuk.

A titok kulcsa a cipő

Mozdulatainkkal, minden ruhadarabunkkal többet elárulunk magunkról, mint gondolnánk. A racionálisan gondolkodó emberek tudják ezt. Az ember megjelenése nem elhanyagolható tényező. Még akkor sem, ha semmi különös... „Nem lógunk ki” a tömegből, ha követjük a divatot, a trendeket. Mert megjelenésünkkel nemcsak az ízlésünket tesszük közszemlére, hanem belső világunkat is.

A katonabakancs... Oda a nőiességem, gondolja a fiatal lány. De a mágus újra megszólal:

– A cipője olyan, mint a munkacipő: kemény. A cipő jelzi a gondolkodásmódját. Az ön gondolatai arról árulkodnak, hogy önnel szemben egy kis udvariatlanságot is megengedhet az ember. Néhanap rá is mordulhat önre a főnöke, és akkor valószínűleg jobban teljesít. Deréktól fölfelé, ahol a nyaklánc van, nem minősítem a megjelenését. A társa gyengéd, ugyanakkor határozott. Ön tulajdonképpen hazudik a külsejével – a cipője elárulja. A határozottságot és a belső erőt becsüli a legtöbbre, ez tartja össze a személyiségét. Gyenge férfival szóba sem állna.

hirlevel_web_banner_1_192.jpg

A mágus még hozzáteszi, hogy a külső megjelenés olyan, mint a használati utasítás. Vannak emberek, akikhez egyszerű használati utasítás tartozik: megnyomunk egy gombot, és kész. Másokhoz olyan bonyolult a használati utasítás, mint egy többismeretlenes egyenlet... 

Mit mond a frizura?

Az emberrel vele születik bizonyos empátia: az eléje táruló látványból következtetéseket tud levonni. Figyeljük meg például a frizurát, az ékszereket és a sminket. Mérjük fel, hogy ez a három megjelenési forma ugyanazt közli-e a külvilággal, vagy pedig mindegyik mást mond. A kezdő megfigyelők elsősorban a hajra fordítsanak figyelmet, a frizura ugyanis alapvető fontosságú, mert a gondolatainkról is árulkodik. Ugyanakkor mélyebb, ősibb jelentése is van: a szőrzet az ösztönvilággal, állati mivoltunkkal van kapcsolatban. Azok a nők, akik világosra festik a hajukat, idealisták, fantáziálnak. A sötét hajú nők inkább realisták. A rendezett frizura arról árulkodik, hogy viselője szereti rendbe szedni a gondolatait.

Az egyenes haj egyértelmű gondolkodásra utal, a göndör hajú nők csapongóak, képzelgők. Férfiak esetében a göndör lobonc arról tanúskodik, hogy nem fogadják el a kliséket, „saját úton” járnak, szemben a rövidre nyírt „egyenfrizurával”.

A feliratos póló és társai

Nehéz elfogadni, hogy gesztusaink belső énünkről árulkodnak. Mindennap más ruhát veszünk fel, más frizurát hordunk, aszerint, hogy éppen milyen a hangulatunk – de nem ez a fontos. A mágus szerint nem ez számít, mert a lényeg mindig ugyanaz. Arra kell figyelni, ami kirívó, feltűnő, szokatlan a másik ember megjelenésében. A test három szintre osztható: fejre, mellkasra és csípőre, azaz az altestre. A fejen láthatjuk, milyen elképzelései, tervei, álmai vannak a velünk szemben álló embernek, mi hiányzik belőle, hogyan közli a világgal a gondolatait, érzelmeit, ösztöneit.

A mellkas az érzelmek otthona, megmutatja, hogyan éljük át érzelmeinket, mennyire vagyunk nyitottak. Például az a nő, amelyik a mély dekoltázst kedveli, érzelmileg nyitottabb a zárt ruhásnál. A feltűnő pólót vagy bizsut viselő nők elevenek, sokat kérdezősködnek, nyüzsögnek, tele vannak élettel. A medence pedig az ösztönök, a testiség szimbóluma. Az alsó szint, ahová a láb is tartozik, azt árulja el, hogy hová fejlődhet a kapcsolat: lehet-e folytatása, avagy nem. Az ember megjelenésének megfejtése nem varázslat, nem ezotéria, nem is művészet. Meg lehet tanulni ugyanolyan könnyen, akár egy idegen nyelvet.

Varga Klára