Mi történik akkor, ha túlzásba visszük a szófogadást, és valahogy megfeledkezünk saját magunkról? Meg lehet-e tanulni felnőttkorban, hogy mi ugyanolyan értékesek vagyunk, mint mások?
Déjà vu-nek hívják azt a különös élményt, amikor az ember úgy érzi, hogy ezt a helyet már látta, vagy ezt a helyzetet már átélte egyszer. Csak azt nem tudja, hogy mikor és hogyan. Ez a déjà vu rejtélye.
Nem vagyunk őszinték magunkhoz... Nemegyszer hallottuk, hogy a százszor elmondott hazugság igazsággá válik. A pszichénk is hasonlóan működik, ha mindig ugyanazzal a gondolattal bombázzuk.
Az álmodozás a sikerhez vezető út kulcsa: mi fog történni velem a sarkon túl, holnap, egy év múlva? A végén az ember azzá válik, amire a lelkében vágyik. Mert az álmok egyszer valóra válnak.
Szendi Gábor pszichológus Párbajok nélkül – Okok helyett megoldások című könyvében bemutatja, hogy tudunk megváltozni egy korszerű módszer segítségével, a viselkedésterápiával.
Gyerekkorunk óta arra tanítanak bennünket, hogy valósítsuk meg az álmainkat. Rossz tanács! Mert az álmok teszik tönkre az ember életét. A délibáb kergetése nem vezet jóra.
Mostanában elég gyakran szóba kerül az önimádat, közkedvelt szóval a nárcizmus. Milyen megnyilvánulásai vannak ennek a személyiségzavarnak? Miből vehetjük észre mégis, hogy nárcisztikussal van dolgunk?
A rákos betegek vagy más súlyos betegségben szenvedők gyakran hallanak ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket: „azt hiszem, ez a betegség figyelmeztetni akar valamire”, „ez annak a jele, hogy lassítanod kell”, „változtatnod kellene az életeden”.
