Kora reggel van, mikor a család apraja-nagyja még a mély álmát alussza. Nagy nap ez a mai, a fiam ma 4 éves! Komótosan felengedem a nappaliban a redőnyöket.

Egy csésze kávéval a kezemben kibámulok az ablakon, beleveszem a távoli gyümölcsösök megnyugtató látványába. Virágba borult a természet, de sehol egy teremtett lélek.
Korán keltem, hogy fiamnak tortát készítsek! Most csak így szűk körben, négyesben fogunk ünnepelni. De ünnepelni kell, mert attól érezzük magunkat otthon a világban, az ünnepek  keretet adnak az életünknek, biztonságot nyújtanak és kiszámíthatóságot.
Összeszorul a szívem, mire ezt mind így végig gondolom, és némán letörlök a szemem sarkából egy kicsorduló könnycseppet.

ssss.jpg

 Lénárd a testvérével

Régen
A gyerekek születésnapja mindig nagy hacacárét, együttes ünneplést jelentett a család számára. Mindig előre kitűztük a nagy napot, hogy melyik hétvégére hívjuk össze az egész famíliát. Egyeztetünk, hogy kinek kell esetleg műszakot cserélnie, a külföldiek előre megveszik a repjegyet vagy valaki épp nem utazik el. Gyermekeimmel minden áldott nap visszaszámolunk, hogy hány napot kell még aludni a születésnapig. Soha nem az ajándékra helyezzük a hangsúlyt, hanem arra a szép kollektív érzésre, hogy együtt vagyunk. Jön a négy nagyszülő, keresztszülők családostul, s hazajön Andris bátyó Németországból, illetve jön a többi nagybácsi, Balázs és Bálint barátnőstül.

 

Kisfiam elégedetten mosolygott, s elfújta a négy szál gyertyáját: “Én csak azt kívánom, hogy újra a parkban biciklizhessek” – mondta lelkesen. Nekem pedig újra eleredt a könnyem.

 

Az ünnepi menüt sem egyedül készítem. A nagymamák is a konyhában sürögnek-forognak, így végül igazi terülj-terülj asztalkám fogadja a családot. Kicsi fiam számára külön öröm, hogy Andrissal együtt ünnepelhetnek, ugyanis egy napon születtek.

Most
Most nem gondolkodom 15 fős ünnepi menüben, négyesben ünnepelünk. Kisfiam (bár megmondtuk neki, hogy nem tarthatunk nagy összejövetelt) folyamatosan azt kérdezgeti: És mikor jönnek a többiek? Ez a legnehezebb része a napnak, megmagyarázni egy háromévesnek (időközben négy), hogyan kell most viselkednünk, hogy később majd együtt lehessünk. Nem értette már azt sem, hogy miért kell hirtelen mindenkinek maszkot viselnie. "Akkor most jelmezbál van az utcákon?", kérdezgette az elején. Mára mindkét faimnak van maszkja, egy állatkás motívumos és egy menő gépjárműves. Kérdés nélkül húzzák már az arcukra, ha kilépünk az utcára. Néha ledermedek, mennyire megszokták már a viselését.
Hiába, a szokás nagy úr.

Az ajándék
Az ajándék az idén elmarad. Nem volt sem idő, se alkalom beszerezni, a futárszolgálatot pedig nem szerettük volna mozgósítani. Kicsit úgy vagyok ezzel, ahogy a  Kisherceg a rókával.  "Jobb lett volna, ha ugyanakkor jössz, mint tegnap - mondta neki a róka. – Ha mondjuk, mindig délután négykor érkezel, én már háromtól elkezdek örülni. Minél jobban telik az idő, annál boldogabb leszek. Négy órakor már alig bírok magammal a nyugtalanságtól és az izgatottságtól: bizony, a boldogságnak ára van!"
Mi is várunk most az ajándékkal, hiszen a várakozás is lehet örömforrás. Türelemmel kivárjuk, mikortól lesz újra megengedett és biztonságos szabadon közlekedni az utcákon, s akkor lecsapunk a legnagyobb legóra, amit a földkerekség valaha látott... Addig pedig Exupéry-t olvasgatunk.

A torta
Nem tudom, hogy viselkednek más négyévesek, mikor szembesülnek azzal, hogy buli és ajándék nélkül maradtak, de az én kisfiam csak annyit kért, hogy azért majd "énekeljünk" neki. Családi hagyomány ugyanis nálunk, hogy az ünnepeltet mindig felköszöntjük egy kedves versikével. Tavaly hangosan zengett a ház az ünnepi köszöntőtől, idén csak hárman szavaltuk: Ünnepelni jöttünk, szép szóval köszöntünk. Örömökben, vidámságban, Békességben, Boldogságban, Élj soká közöttünk.
Ám kisfiam elégedetten mosolygott, s elfújta a négy szál gyertyáját: “Én csak azt kívánom, hogy újra a parkban biciklizhessek” – mondta lelkesen.
Nekem pedig újra eleredt a könnyem.
Boldog 4. szülinapot, Lénárd!

Sallay Erika

Kapcsolódó írásunk: Karanténban kisgyermekkel 

web-bannerek-instagram.jpg

 

Új Nő csapata
Cookies