Összetartható egy házasság csupán szánalomból? Van-e rtelme ragaszkodni ahhoz, aki már nem szeret bennünket?
Dráfi Emese rovatában a legkülönbözőbb problémákkal küszködő emberek bukkannak fel, ő pedig szívvel-lélekkel igyekszik tanácsot adni!
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
Kedves Emese!
Teljesen kétségbe vagyok esve. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Szoktam olvasni a rovatot, ezért gondoltam, hátha Ön tud segíteni bajomon. Úgy két évvel ezelőttig minden rendben volt a házasságommal. Igaz, gyermekünk nem született a 10 éve alatt, de mi jól megvoltunk. Legalábbis én naivan ezt hittem. Aztán egy nap bekövetkezett, amitől minden szerető szív retteg. Férjem elém állt, és közölte, van valakije, és el akar válni. Én csak álltam bambán, azt hittem, ez valami próba vagy egy ostoba vicc. Sajnos nem az volt. Nyomatékosan kijelentette, hogy elköltözik. Erre én belé kapaszkodtam, és elkezdtem zokogni, hogy ne hagyjon el. Mi lesz az életünkkel, a többi álmunkkal?
Haladékot kértem, hátha még meg tudjuk beszélni. Szinte sose volt otthon. Sokszor az éjszakákat is egyedül töltöttem. Így teltek a hónapok, és én azt reméltem, visszatér hozzám. Aztán úgy fél év múlva újra előhozakodott vele, hogy szeretne elválni, mert már mást szeret.
Én hisztérikusan közöltem, hogy nem válok. Nem, nem és nem, üvöltöttem a szemébe, nem engedlek el, akkor inkább meghalok. Szánalmas vagy, szólt hűvösen. Tudom, hogy nem mernéd megtenni, mondta, és elviharzott.
Én meg ott álltam teljesen összetörve. Nem merném megtenni??? De igen, megteszem, te nyomorult, hűtlen alak! Megkeserülöd, hogy elhagytál! Berohantam a hálószobába, és az összes altatót, ami az üvegcsében volt, lenyeltem. Inkább meghalok, minthogy nélküle éljek! A kórházban tértem magamhoz. Azt, hogy mégis élek, abszurd módon a férjemnek köszönhetem: valamit otthon felejtett, és visszajött érte. Most így, visszagondolva, szégyellem magam a történtek miatt. A férjem egyelőre velem maradt. Fél, hogy újra megteszem. A régi intimitás nem állt helyre, és szerintem már nem is fog.
Nem mondja, de tudom, hogy a másik nővel (is) van, és amikor hazajön, csak a szánalmat látom a szemében. Tudja, milyen borzasztó, amikor valaki sajnálatból él a másikkal? Ha otthon van, látom, hogy szomorú, de már nem szól. Ő már nem az a férfi, akit annak idején szerettem, imádtam, aki előtt leborultam. Mit tegyek? Életben maradtam, ő is otthon van, de van így értelme az egésznek?
Reni
Kedves Reni!
Engedje meg, hogy utolsó mondatával kezdjem. Ennek az egésznek már régen nincs értelme! Egyet tehet, hogy szeretettel elengedi férjét. A legtöbb párkapcsolat egyfajta „tanulókapcsolat”: arról szól, hogy a felek az együttélés alatt tanulnak egymástól. Bármilyen hihetetlen, a házaspárok, élettársak java része ilyen kapcsolatban él. Ön is egy ilyen kapcsolatban él. Az ezotéria azt tartja: amikor már mindent megtanult (amit persze nem tudatosan tesz), csak az után válik méltóvá a lélek arra, hogy „jutalomkapcsolatot” kapjon, ahol már nincsenek hatalmi játszmák. Önnek ez a mostani kapcsolata egy „tanulókapcsolat” volt.
Amikor a két fél elkezd külön utakon járni, az az első jele annak, hogy már nincs mit egymástól tanulni. Sokan azt gondolják, hogy ez kudarc, és a másik becsapta, elhagyta. Így is fel lehet fogni. De létezik egy másik értelmezés is. Ha már nem megy együtt, mert valamiért belépett az a harmadik, akkor meg kell adni a lehetőséget a másik félnek, hogy új életet kezdjen.
Szabad akaratunknál fogva megtehetjük, hogy fejünket a homokba dugjuk, és görcsösen kapaszkodunk a múltba. Idővel Ön elhervad, mint egy virág, mert férje már lelkileg nem Önhöz tartozik. Mással van meg ez a közössége, akivel nem vállalhatja fel nyíltan kapcsolatát, mivel nős férfi.
És ha ez így marad, és nem engedi el, akkor mind a ketten belebetegszenek. Jönnek majd a testi betegségek is sorban, mint a szív, vese, petefészek, méh, prosztata, húgyhólyag, gyomor megbetegedései. Itt most az a kérdés, megéri-e ez Önnek. Üljenek hát le a férjével, és beszéljék meg végre sérelmeiket. Kommunikáljanak egymással! Ön biztosítsa férjét arról, hogy elengedi, és nem fog többet ilyen őrültséget elkövetni. Hisz ezt nem is Ön, hanem a sértett egója tette.
Az öngyilkosság sehová sem vezet, sőt! (Az ezotéria szerint, aki öngyilkosságot követ el, az felelősségre lesz vonva, és egy következő inkarnáció, leszületés során mindezeket a feldolgozatlan dolgokat újra meg kell tapasztalnia.) Fölösleges öngyilkosságba menekülni, mert a megoldandó feladatok alól nem tudunk kibújni.
