Lesz itt a Felvidéken vagy a Csallóközben magyar ember ötven év múlva? Vagy páran itt maradunk folklórelemnek, hogy mutogassanak, mint a kurta szoknyát? Sorozatunkban a beolvadás miértjeire keressük a választ. Szentandrási Tibor (nyitrai egyetem) bölcsésszel beszélgettünk.

– Az asszimiláció erőteljes folyamat, ami valószínűleg csak erősödni fog. A beolvadás egyrészt természetes, másrészt törvényszerű. Erősen függ a törvényalkotóktól is. Az utóbbi két évtizedben körülbelül százezer fővel csökkent a fölvidéki magyarok lélekszáma, a jövőben pedig várhatólag még nagyobb veszteségekre kell „fölkészülni”. Az elszlovákosodás főként a fiatalabb nemzedékeket érinti.

– Mi lenne a megoldás?

– Határozottan föl kellene vállalni politikailag is, hogy mi egy különálló kulturális és nemzeti közösség vagyunk. Önigazgatásra kellene törekedni! Az autonómiáknak számtalan formája működik HATÉKONYAN a szabadabb világban. A politikán kívül más kitörési pontok is lehetnek. Hogy ez nyilvánvalóvá váljék, az is hozzásegíthetne, ha az itteni magyar médiában nagyobb teret kapnának a magyarok által elért eredmények. Így példaképül szolgálnának a sikeres magyarok. Ehhez persze arra is szükség volna, hogy a sikeres magyarok is fölvállalják azt a közösséget, amely útnak indította őket. A világhálón is vonzóvá lehetne tenni a példákat. Mindezt nemcsak a saját nyelvünkön, hanem szlovák vagy akár angol nyelven is – a már az asszimiláció útjára lépők felé is. És FŐLEG: a szlovák nyelvű médiában is határozottan meg kellene jelenni. A szlovák sajtóban nem írnak az itteni magyarokról, pedig mi is itt élünk. Olyan ez, mintha nem is léteznénk. Ezt próbálom segíteni a magam szerény eszközeivel, oktatói tevékenységemben és publikációimmal is, többek közt egy kolíni tanulmányommal vagy a Prágai Tükörben régebben közölt írásokkal.

szentandrasi01.jpg
Szentandrási Tibor egyetemi tanársegéd, bölcsész, közgazdász, politológus és író. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Filozófia Karán oktat. Szakterületei a filozófia, a közgazdaságtan, a nacionalizmus- és demokráciaelméletek. Tagja az MTA köztestületének is

 

– Ha erősödne a felvidéki magyarok összefogása, akkor Brüsszelben, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságán volna esélyünk valamit elérni?

– Mindazt, amit például a dél-tiroliak, a katalánok, a skótok vagy a finnországi svédek elértek, MAGUK vívták ki, s nem elsősorban az európai közösség vagy az EU támogatásával. Persze ezek is közrehatottak, főként a konfliktusok mérséklésében. Vannak ugyan bizonyos keretegyezmények, kódexek, ám ha az állam még elfogadja is ezeket, azok csak formálisak, ha nem töltik meg őket tartalommal. Nálunk az egységesebben föllépő fölvidéki magyarságnak, Szlovákiának és Magyarországnak kellene valamiféle egyezségre jutnia. Nekünk kellene kezdeményezni, s nem lemondóan a sült galambra várni. Mert úgy csak kipusztulunk itt. Hogy miért maradjunk magyarok? Ha megfigyeljük azokat, akik asszimilálódnak, esetükben bizony sokszor egyfajta visszaesés, alacsonyabb nívó figyelhető meg. Ellentétben azokkal, akik kitartanak a hagyományos kultúrájuk, a nyelvük és a nemzetiségük mellett. Sokan a karrier és az uralkodó többség részéről való el- és befogadás végett alkalmazkodnak. Ám ezekkel az asszimilánsokkal nemcsak ők, a kiszolgáló janicsárok, hanem a nyertes többség is gyöngül. Ezért volna fontos, hogy az egyre inkább beolvadó fölvidéki magyarságot összekötő kapocsként működtesse a két ország, Szlovákia és Magyarország. Én csak az autonómiában látok lehetőséget a megmaradásunkra, mert az általunk nem befolyásolható, úgynevezett „spontán” folyamatok is ellenünk hatnak. Ha nem változnak a jelenlegi keretek és trendek, 150 év múlva csak mutatóban maradnak majd itt magyarok, valamifajta gettóba vagy kulturális rezervátumba zárva, mint az észak-amerikai indiánok – az uralkodó nemzet lelkiismeretének megnyugtatására.

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

– A beolvadással Szlovákia számára megoldódna egy probléma, nem kéne törődni a kisebbségi ügyekkel. Hogyan lehetne elérni, hogy ez a nézet megváltozzon, és a szlovákok ne problémát, hanem egyfajta pluszlehetőséget lássanak az itteni magyarok létében?

– Ha ezt egyértelműen meg tudnánk válaszolni, akkor már közelebb volnánk a megoldáshoz. Talán, ha jobban a sarkunkra állnánk, kiállnánk a magyarságunk mellett. Van egy olyan mondás, hogy egy kisebbségi magyarnak kétszer-háromszor többet kell tennie, mint egy szlováknak. Ha ezen nem változtatunk, akkor törvényszerű a lemorzsolódás is, mert sokan képtelenek többet nyújtani. A Csehszlovákia létrehozását előkészítő masaryki program, az úgynevezett „apró munka” módszere se megvetendő. Kedvezőtlen helyzetben sokszor csak a kis lépések taktikája a járható út. De megegyezésre kell jutnunk a távlati, stratégiai célokban is, hogy mit akarunk fölépíteni. Mielőtt Erdélyt Romániához csatolták volna, a román állam és az erdélyi román bankok is hathatósan támogatták az ottani román gazdákat, kedvezményes hiteleket nyújtottak nekik, hogy földet vásároljanak, és egyre nagyobb tért hódítsanak el. Állítólag a szlovák állam is támogatja a délebbi területekre települő szlovákokat. Ezt is ellensúlyoznia kéne az itteni magyarságnak. Gazdasági önállóságra is szükség volna, és pénzügyi háttérre is – és nem csak a szlovák államtól kunyerálni, hogy a délebbi vidékekre is ruházzanak be. Az ilyen invesztíciók ráadásul az etnikai szerkezet FÖLLAZÍTÁSÁVAL járnak! Ezért fontos volna, hogy a településeknek joguk legyen eldönteni, milyen beruházásokra van szükségük, és kik települhessenek a területükre. Eddig ahol nagyobb gyárat építettek, ott megindult az elszlovákosodás. Aki egy etnikai vagy vegyes településen szeretne letelepülni, annak beszélnie kellene az adott település többségi nyelvét, vagy pedig mindkét nyelven lehetőleg helyesen beszélő tolmácsokat, illetve következetes kétnyelvűséget kellene biztosítani a hivatalokban és az államigazgatásban, akár az egész ország területén is. Mindezt alkalmazzák a tőlünk sokkal kisebb lélekszámú finnországi svédek jogainál: a hivatalok azon a nyelven kommunikálnak az ügyféllel, amelyiken az hozzájuk fordul. Mert a hivatalok vannak értünk, és nem mi a hivatalokért, a hivatalnokoknak kellene minket szolgálniuk, nem pedig fordítva. Hiába van lehetőségünk, hogy a 20% fölötti magyarlakta területeken használjuk a nyelvünket, ha a „felsőbbrendű” hivatalnokok azt nem hajlandók megérteni. Másrészt pedig általában mi se nagyon erőltetjük meg magunkat, elég szolgalelkűek vagyunk, hogy egy morcosabb „poszlovenszki!” fölhorkanásra rögvest behúzzuk a fülünk-farkunk, és meghunyászkodjunk. Sok múlik az egyéni kiálláson, hogy élünk-e a jogainkkal. Ám ha ki tudnánk vívni egyfajta önigazgatást vagy autonóm kereteket, akkor ez a jogalkalmazás természetes volna.

– Erre rögtön olyan válasz érkezne, hogy a szlovák nyelv a hivatalos nyelv.

– A szlovákok el tudják érni, hogy velük a saját nyelvükön beszéljenek, ha csak egy-két szlovák költözik is egy-egy fölvidéki magyar faluba. Ha az adott község szabhatná meg a területén használatos hivatalos nyelvet, akkor ehhez kellene alkalmazkodni. Ahogy ez ma állami szinten működik. A létrehozandó fölvidéki autonómiához kettős garanciára volna szükség: a magyar és a szlovák fél részéről egyaránt. Ebben az is benne lehetne, hogy ne kerüljön sor határváltoztatásra, ami a szlovákoknak oly nagy presztízsveszteség volna, s amitől ők annyira rettegnek – és a történelmi tapasztalatok alapján nekünk se volna előnyös. Ám a teljes önrendelkezési jogról való lemondás fejében mi (is) dönthessünk a magyar vagy vegyes területeken érvényes szabályokról.

– Lát-e erre esélyt?

– Nagyon gyöngét. Az asszimiláció valószínűleg tovább fog folytatódni. Nem tartom magam pesszimistának, inkább realistának. Gyökeres változásra volna szükség, s ezt talán az ázsiaiak és afrikaiak Európába való bevándorlása fogja előidézni. Lehetséges, hogy ennek hatására a szlovák és a magyar nemzet tagjai végül ki fognak tudni egyezni egymással, de ehhez határozottabb kiállásra volna szükség a részünkről.

– A politológia szakon mi a helyzet a fiatal értelmiséggel?

– Ez még csüggesztőbb. Valahogy a műveltségi szint egyre alacsonyabb. Kevesen vannak, akik hivatásnak tekintik a politikával való foglalkozást. Sokan csak a papírért tanulnak. A tájékozottabb fiatalok körében talán oldódik a magyarellenesség, viszont akad jó pár radikalizálódó diák, akik a kudarcaikat és kisebbrendűségi érzéseiket úgy vezetik le, hogy a Szlovák Testvériséget vagy más hasonló szervezeteket támogatnak. Magyar diák elég kevés van a tanszékünkön. A fölvidéki magyarok inkább Komáromba, a Selye János Egyetemre, vagy a mi egyetemünkön az úgynevezett „magyar karra”, illetve külföldre mennek tanulni. És sokan közülük már nem is térnek vissza szülőföldjükre. Kint maradnak, más, élhetőbb országokban keresik boldogulásukat, és azok népét gyarapítják.

Ando Krisztina

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

Új Nő csapata
Cookies