Dr. Csernus Imre már régóta megosztja az embereket. Lehet szeretni vagy utálni, de nem lehet nem észrevenni. A nő című könyve igazi sikerkönyv lett, amelyet már hangoskönyv formájában is beszerezhetnek a változtatásra vagy éppen önmarcangolásra vágyók.

Mi tagadás, eléggé tartottam (na jó, inkább a rettegtem az ideillő szó) a vele való találkozástól. Úgy voltam vele, mint Luke Skywalker, akit Yoda mester beküldött a barlangba (a Csillagok háborúja 5. részében), hogy nézzen szembe saját félelmeivel. Luke-hoz hasonlóan nekem sem sikerült. Dr. Csernus nem maradt hűtlen önmagához: darabjaimra hullottam szét.

miert-kellene-mindenkinek-boldognak-lennie-csernus-kezdo.jpg

– Könyvében keményen ostorozza a nőket: csak rinyálunk, de igazi, komoly változtatásra nem szánjuk rá magunkat. Miért ilyen nehéz a változás? 

– Azt gondolom, az emberek zöme fél az újtól, fél valami újba belevágni. Inkább választja a megszokott posványt, amiről pedig tudja, hogy rossz. Valami újba belevágni mindig nagy-nagy energiák befektetését jelenti, amit sokan nem is akarnak vállalni. Ezért inkább maradnak a rossz mellett, és intellektusuktól függően ki okosabb, ki kevésbé okos kifogáshalmazt gyárt magának, amivel megmagyarázza, hogy ezt vagy azt miért teszi. Mert a jelenlegi partnert Józsinak hívják ugyan, a következőt meg Petinek, attól még ő is ugyanolyan lesz, csak éppen más a neve. És ez azért igaz, mert ahhoz, hogy a nő valaki mást találjon, ahhoz elsősorban önmagának kellene megváltozni. Önmagunk megváltoztatása nagyon zűrös, melós feladat! A legtöbben ebbe sem fognak energiákat befektetni. Mert a változás nagyon nagy fájdalommal jár. Akik ezt nem akarják elfogadni, azok soha nem fognak tudni kimászni saját poklukból! Az emberek döntő többsége óriási zűrzavarban és szenvedésben él, és azt gondolják, hogy a konfliktusok majd maguktól megoldódnak. Ez pedig gyávaság!

– Mekkora arányban felelős tetteinkért, konfliktuskezelésünkért a szülők rossz példája?

– Szüleinktől öntudatlanul is elsajátítunk olyan konfliktuskezelési modelleket, amelyekről nem is tudjuk, mit jelentenek. És amelyeket aztán elkezdünk saját kapcsolatainkban spontán használni. De nem lehet azt mondani, hogy csak a szülő tehet mindenről, hiszen mindig kettőn áll a vásár. Ott van az illető, aki állítólag felnőtt, ám közben mégsem az. Lehet, hogy racionális értelemben felnőtt, de érzelmi szempontból biztosan nincs meg a belső egyensúlya. Sőt, rengeteg elfojtás található az illetőben, és az elfojtás ki nem mondása idővel súlyos testi vagy lelki problémákat fog eredményezni. Egy nőneműnél például nagyon egyszerű észrevenni, ha nem büszke magára. Van egy nagyon fontos jel, amely szinte kiüti az ember szemét.

Azt figyeltem meg, hogy az érzelmi hiánnyal rendelkező nő nem büszke a mellére. A mell pedig a nőiesség egyik jelképe. Egyeseknek túl kicsi, a másiknak túl nagy, de hogy nem büszkék a mellükre, az is biztos. És ez sok mindent elárul! 

– A plasztika sem segít? Akkor talán egyenesebben járnának…

– Kétféleképpen lehet az embernek kihúznia magát: izomból és fejből. Fejből akkor tudja kihúzni magát az ember, ha büszke önmagára. Ha pedig nem az, csak idő kérdése, mikor mutatkozik ez meg. Mert az izom előbb-utóbb elfárad…

– Lehet-e, kell-e tanulni a váltást?

– A hangsúly inkább azon van, hogy miben váltunk. Azt szükséges megtanulni, hogy az ember ne csak racionális, tehát tárgyi szempontból vállalja a felelősségét, hanem érzelmi szempontból is. De azzal sincsen semmi gond, ha nem vállalja érzelmi szempontból, csak számolnia kell azzal, hogy kisugárzása az idő múlásával egyre inkább meg fog szűnni. Érzések nem lesznek többé, csak egy darab hús. Az meg kinek kell?! Hát igen, egyeseknek, bizonyos dolgokra…

minden_reggel_ujno.sk.png

– Gyakran van az az érzésem, hogy sokan az egyik végletből a másikba esnek. A háziasszony fellázad, és hirtelen „önmegvalósitó”, mindenkin átgázoló egoista lesz belőle. 

– Az emberek zömének fogalma sincs, hogy a különböző emocionális konfliktusaikkal mit kezdjenek. Sem a jóval, sem a rosszal. Egyáltalán nem következik be annak az elfogadása, hogy ő olyan, amilyen. Mert a változás mindig innen datálódik! Amíg valaki nem fogadja el önmagát, addig igazából változtatásra sincsen esélye. Egyébként – ha jobban belegondolunk – miért kellene mindenkinek boldognak lennie? Boldogtalanokra is szükség van. Hiszen ha nem lennének boldogtalanok, akkor nem lehetne eldönteni, ki a boldog. És mivel az emberek zöme búvalbélelt, éppen ezért elég egyszerű eldönteni, hogy én most jól érzem-e magam a bőrömben, vagy sem. 

– Való-e mindenkinek a változtatás?

– Nem! Szükség van azokra is, akik a belső nyomorukat különböző feszültséglevezető módszerekkel oldják meg. És akkor mi van?

Hiszen gondoljunk csak bele: miért áhítoznak a boldogság után azok, akik nem mernek maradéktalanul felnőni az élet összes területén? Áhítozni lehet, vágyakozni lehet, az áskálódás, irigykedés mind jó magyar jellemvonások. De boldognak lenni? Nem járja! A szolgák azok szolgálnak! 

– A szólás szerint a bölcs mások kárán tanul. De vajon saját személyiségfejlődésünk folyamatában megúszhatjuk-e a munkát, azt, hogy keményen dolgozzunk magunkon?

– Nem lehet megúszni ezt a munkát, hiszen a szülők zöme valójában nem hiteles. Nem tudnak hinni abban, amit emberként, szülőként tesznek. Ezért a gyerekek elkezdték nem tisztelni a szüleiket, mert számukra a felnőttek hiteltelenné váltak. Racionális szempontból ilyen-olyan biztonságot még adnak, de érzelmi szempontból már nem. Persze, ez nem mentesíti őket a felelősségük alól, meg az alól sem, hogy végig fogják nézni, gyerekeik hogyan esnek szét, elkövetve ugyanazokat a hibákat, amelyeket ők elkövettek. Ilyenkor saját eszköztárukkal próbálnak megoldásokat találni, ami azonban nem fog összejönni annak ellenére sem, ha helytálló, jó tanácsot adnak. Addigra ugyanis a gyerekek már rég nem tudnak mint hitelesekre felnézni rájuk. Mivel önmaguk életében hiteltelenné váltak, így a gyerekeik számára is. Mert ahhoz, hogy gyerekként segítséget kérjek, fel kell tudnom nézni a szüleimre.

– Mostanában a megtartás kérdése foglalkoztatja. Miért végződnek ígéretesnek induló dolgok kudarccal, miért hagyjuk elveszni a jót?

– Nem a megtartásra kondicionáltak bennünket. Nem mutatták meg, hogy más dolog elérni valamit, és megint más megtartani azt. Elérni valamit sokszor nem is olyan nehéz, ám a megtartása már sokkal keményebb munkát feltételez. Ezért van az, hogy rengeteg fiatal elér nagyon sok mindent, de arról már elfeledkezik, milyen nehéz megmaradni azon a szinten. Van egy régi kínai szólásmondás, amely szerint adok pénzt vagy hatalmat a kezedbe, és megmondom, milyen ember vagy. A legtöbb embernek, ha elkezdenek jól menni a dolgai, abban a pillanatban elszáll a feje önmagától. Elfeledkezik arról, mennyi rengeteg munkát kellett belefektetnie abba, hogy mindazt elérje, amije van. És mivel egy idő után már nem fekteti bele az energiát, egyértelmű, hogy el fog bukni. Legyen szó bármiről, teljesen mindegy!

miert-kellene-mindenkinek-boldognak-lennie-csernus-konyv.jpg
A nő című könyv

– Megtanulhatóak-e ezek a dolgok?

– Igazából nem nehéz megtanulni. Hiszen büszke lehetek magamra, ha fejlesztem az agyamat. Büszke lehetek magamra, ha fejlesztem az érzelmi fejlettségemet. Ami azt jelenti, hogy adott helyzetben nyugodtan és oldottan tudok beszélni pozitív és negatív érzéseimről, miközben mindezért felelősséget vállalok. Büszke lehetek a testemre, a lelkemre. Ha mindez megvan, akkor büszke vagyok magamra. És tudom azt, hogy adott helyzetben hol a racionális intellektusomat, hol az emocionálisat, hol pedig a testemet használom. Nem nehéz megtanulni, csak fájdalmas a folyamat, amíg erre valaki rájön. 

– Már hónapok óta a könyveladási listák elején szerepel az Ön könyve, valamint Popper Péter és Müller Péter könyvei is. Mindegyik az elfogadásról, a szeretetről, a változtatás szükségességéről szól. Az emberek minden jel szerint igénylik az útmutatást. De vajon megszívlelik-e az olvasottakat? 

– Ahhoz, hogy valóban bekövetkezzen a változás, szükség van arra, hogy folyamatosan kimondjuk ezeket a dolgokat. Ahogy látom, az emberek zöménél, akik nincsenek a megfelelő belső folyamatokra kondicionálva, valójában idő kérdése, hogy mikor fogják ugyanazon hibák sorozatát elkövetni. Tehát a pokoljárás előbb vagy utóbb el fogja őket érni! Éppen ezért nem szabad abbahagyni az útmutatást! Ez egy fa, ahol vannak olyan gyümölcsök, amelyek elkezdenek érni, és vannak olyanok, amelyek zöldek.

Minden gyümölcs egyéniség, ez az egyéniségek gyümölcsfája. Van, amelyik beérik, de van, amelyik soha nem fog beérni, és rengeteg olyan is, ami elrothad. Mivel folyamatos érési ciklusokról van szó, mindig lesznek olyanok, akik egy adott helyzetben rádöbbennek arra, hogy szeretnék az életüket másképpen élni.  

– Mennyire dolgoznak magukon az Önhöz fordulók, és mennyire „csodavárók”?

– A könyvemben elég részletesen leírtam, hogy a pszichológus és pszichiáter soha nem fogja megváltoztatni a másik életét, hanem csak megfelelő tanácsot ad. Mindig az illető emberen múlik, hogy elfogadja-e, vagy sem. Akik tehát hozzám fordulnak, azok pontosan tudják, hogy ez az ő saruk, az ő dolguk, és én nem fogom tudni megváltoztatni az életüket. Erre csak ők maguk képesek! Szerencsére egyre többen vannak, akik változtatni szeretnének. Persze, olyan is van, aki csak mondja. Ilyenkor azt mondogatom, hogy nagy az Isten állatkertje, és sokszor még kerítés sincs. 

– Gondolkodik egy férfiaknak és férfiakról szóló könyvön. Nem fél-e attól, hogy a férfiakat nehezebb megszólítani?

– A férfiak éppúgy boldogok szeretnének lenni, mint a nők. Ugyanakkor fontos az, hogy a nők is megismerjék, hogy a férfiak milyenek. Nemcsak azt, hogy egy adott helyzetben hogyan lehet megbeszélni dolgokat, hanem azt is, hogy bizonyos dolgokat miért tesznek meg. Ahogy a nőkről szóló könyvem sem csupán a nőknek szól, hanem mindenkinek. Találkoztam rengeteg olyan férfival, akik olvasták a könyvet, sőt, elkezdtek utána változtatni, sőt, kifejezetten ezért jöttek el hozzám. De nekem nem is ezzel kell foglalkoznom! Amikor megírtam, pontosan tudtam, hogy ez nagyon erős könyv, és nem foglalkoztam azzal, ki az, aki elfogadja, és ki az, aki nem…

Bernád Emese

Kapcsolódó írásunk 
Cookies